Szerepjátékosok figyelmébe ajánljuk

Belváros szívében, jól frekventált helyen bukkantunk a Cantina klubra, ahol egy magára valamit adó aktív szerepjátékos éppúgy megtalálhatja számítását, mint egy abszolút amatőr kezdő.
Ebben a hónapban ünnepli második születésnapját a klub; vezetője és egyik alapítója,
Szalay Gergely informált minket  a kezdetekről, miértekről és hogyanokról.

“2010. november 6-án, egy lehetetlen vállalkozásba vágtunk, elhatároztuk, hogy megnyitunk egy olyan helyet, amiről minden magunkfajta szerepjátékos álmodozik, egy klubot, ami otthont adna minden szerepjáték, wargame, kártyajáték és egyéb hasonló hobbival foglalkozó ember számára.

Magyarországon, nagyon nehéz működőképes vállalkozást létrehozni, különösen egy olyan réteghobbinak, amit bár sokan szeretnek, de piacképes kereslet terén nem túl erős. Ráadásul mi nem kereskedelemmel, hanem pusztán klub tevékenységgel szeretünk volna foglalkozni. Nagyon sok tervezés és előkészület előzte meg a saját klub megnyitását. Több budapesti szerepjátékos klubot is kipróbáltunk, nem csupán a leendő „saját gyermeknek”, hanem a Rúnatábor Egyesületünk rendezvényei számára.  Két-három éven keresztül két másik klub biztosított helyet számunkra, de végül mind a kettő bezárt. A Rúnatábor Egyesület 2010-es nyári táborában megismerkedtünk Molnár Péterrel; személyében olyan barátra találtunk, aki nem csak kedvességével és rengeteg ötletével támogatta klubalapító terveinket, de felajánlott egy ingatlant is, lehetővé téve ezzel álmunk megvalósítását. A felajánlás bár nagyon kedves volt, mindketten tartottunk egy ilyen jellegű vállalkozás beindításától. Nonprofit jelleggel az egyesület irodájaként valóban csak a hobbi számára szerettük volna létrehozni, és fenntartani, de ez akkor is komoly és egész embert kívánó feladatnak tűnt. Végül Peti rávett minket, hogy egyik nap nézzük meg a helyet, amit bérbe adna a számunkra és onnantól nem volt megállás. Amint láttuk a helyet, azonnal beleszerettünk; tudtuk, hogy nincs visszaút és mindenképpen megcsináljuk a saját szerepjátékos klubunkat.

 

Ezután az volt a következő fontos kérdés, hogy hogyan és milyen formában alakítsuk ki, illetve kikre számíthatunk rendezvények, támogatások terén. Szerencsére Molnár Peti ebben is nagy segítségünkre volt, mert aktív wargame játékosként bemutatott minket egy baráti társaságnak, akik úgyszintén szerettek volna egy helyet, ahol zavartalanul tudnak terepasztalos játékokkal játszani. Az ehhez szükséges felszereléseket pedig az akkor még működő Kristálycsarnoktól kaptuk, akik joggal bíztak benne, mint wargame termékeket forgalmazó cég, hogy egy potenciális klub megnyitása és az együttműködés hosszútávon mindenki számára jó lesz. Az általunk hozott szerepjátékosok táborát, így máris a nyitás pillanatában wargamesek és néhány hét leforgása alatt Vampire kártyások is növelték, illetve néhány barátunkon keresztül, jó pár hétvége máris teltházas volt a Mondo meet-eken résztvevő anime rajongóknak köszönhetően. Így hát, amikor láttuk, hogy a klub az első hét után máris öt-hat különböző hobbikörhöz tartozó csoport érdekelődésére is számot tarthat, és reményeink szerint második otthonukként fogják tekinteni, letettünk a teljesen Star Wars hangulat kialakításról. A rendelkezésünkre álló források és anyagok felhasználásával saját kezűleg „építettük” fel a helyet. Kialakítottunk egy tágas, világosabb alsó részt, wargame, kártya, nagyobb wii-s rendezvények befogadására és egy felső, hangulatosabb, szeparáltabb, otthonos, kávézós hangulatú részt. Ezekben a munkákban is sok segítséget kaptunk a későbbi klubtagoktól, többek között Wolf Gábortól, Edelmayer Gabitól.

 

A klubunk megnyitója annyira jól sikerült, hogy a kétszer hatvan négyzetméteres helyen iszonyatos zsúfoltság volt. Hamar rájöttünk, hogy nem csak jó a kezdeményezésünk, de valóban szükség is van rá. 2010. november 6-a óta szinte folyamatosan nyitva voltunk. Az első fél évben szünet nélkül 11-től este 10-ig, de gyakrabban hajnali 1-2 óráig voltunk bent. Bár nagyon örültek a vendégeink, egy idő után felismertük, hogy hosszú távon nem fogjuk bírni az igénybevételt.  2011 tavaszától kialakítottuk a fix nyitva tartásunk. A hétfő kivételével minden nap várjuk a vendégeket 14-16 órai kezdettel, hétvégén pedig a korábban is megszokott 11 órai kezdéssel.

Az elmúlt közel két évben a helyett többször is átalakítottuk és átrendeztük elérve ezáltal mostani végleges kinézetet, aminek köszönhetően a fenti szint nyitottabb, tágasabb és levegősebb lett, az alsó szint pedig minden terepasztalos játékosnak megfelelő lehetőséget biztosít az önfeledt játékra.

Ez alatt a két év alatt több száz hétvégi és hétköznapi rendezvényt láttunk vendégül, amik között az alábbiak szerepeltek a teljesesség igénye nélkül:

  • Alien 2179. szerepjáték versenyek
  • Négy kapu Magus versenysorozat
  • Mondo meetek
  • Warmachine ligák
  • War of the Ring terepasztalos versenyek
  • Shadowrun szerepjáték versenyek
  • Star Wars  szerepjáték versenyek
  • Gyöngyfűzés
  • Kiválasztottak kártyaverseny
  • WoW TCG kártyaversenyek
  • Warhammer 40k szerepjáték versenyek
  • D&D versenyek, könyvbemutatók
  • Vampire kártyaversenyek
  • Star Wars miniatures játékok
  • Történelmi wargame bemutatók
  • Play station játék versenyek
  • Könyv-, és ruhabazárok
  • Blood Bawl ligák

A klubbot átlagosan heti 100-150, a legkülönbözőbb érdeklődési körű ember  látogatja.  A klub a hely biztosítása és önköltséges büfé mellett, becsületkönyvtárat és kölcsönözhető társasjátékokat tart fent, amiket részben a barátoktól, klubtársaktól, részben pedig a Piatnik cégtől kaptunk.

A klubba bármilyen programmal, játékkal érkező csapatot szívesen látunk. Az egyedüli költség, amivel számolni kell az egy 300 forintos napi jegy, illetve megvásárolható a 2000 forintos havi klubtagságink, ami az aktuális hónapban a klub látogatása mellett kedvezményeket biztosít céges partnereink boltjaiban való vásárlásra.

A Cantina klubról, programjainkról és rendezvényeinkről facebook oldalunkon, és honlapunkon lehet tájékozódni, a kapcsolatfelvétel info@cantianklub.com email címen, vagy a 06-20-31-46-901-es telefonszámon lehetséges.

Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves, régi és új Cantina klubos látogatót!”

Szalay Gergely

Kolozsvári Dorottya

Tóth Dávid

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?