Új sorozat családtaggá váló androidokról

Angliában már június 14-én elstartolt, Amerikában pedig június 28-án debütál a Humans című új, 8 részes minisorozat, ami a teljesen emberszerű androidok és az emberek nem éppen zökkenőmentes együttélését mutatja be.  A történet akár most is játszódhatna, csupán annyi az eltérés, hogy a hétköznapok csúcstechnológiáját nem a legújabb mobiltelefonok, hanem a Synth névre hallgató háztartási robotok jelentik. Bár ezek a gépek rendkívül hasznosak, külsejüknek és viselkedésüknek köszönhetően erős érzelmeket váltanak ki, és megosztják az emberiséget.

A Hawkins család feje például azért vásárol Snythet, hogy a számos otthoni tennivaló alól felszabadulva a családnak több ideje jusson egymásra.  A felesége és a lánya azonban nem nézik jó szemmel az új női robotinas ténykedését. Az idős, özvegy George Millican fiaként tekint az androidjára, ezért nem hajlandó megválni tőle, pedig már régi és hibásan működik.

Az AMC, a Channel 4 és a Kudos közös sorozata egy díjnyertes svéd tévédráma, az Äkta människor (Real Humans – Az új generáció) adaptációja, amit az AXN Magyarországon is vetített, és számos epizódja elérhető a neten is. Az eredeti széria két évadból és 20 részből állt, és azt a kérdést járta körül, hogy milyen etikai, jogi és egyéb kérdések merülnek fel, ha a robotokat már alig lehet megkülönböztetni az emberektől. Ezek után nem meglepő, hogy az új változat első részében rögtön szóba kerül egy Asimov chip, ami megakadályozza hogy a Synth-ek ártsanak az embereknek.

A sorozat egyetlen nemzetközileg ismert színésze William Hurt, akinek nem idegen az emberszerű robotok világa, hiszen A.I. Mesterséges értelem című filmben éppen ő alkotott ilyen gépeket.

Érdekel a mesterséges intelligencia? Nézd meg, mit kínál a témában a Galaktikabolt!

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?