Újra jönnek a madárkák

A Madarak a dobozban (Bird Box) igencsak felkapott film volt az elmúlt időszakban, már csak ha belőle kiinduló meme gyárat vesszük is alapul. A film kedvelői talán örülni fognak neki – s nem mennek el vakon a tény mellett -, hogy hamarosan a soron következő regény is megérkezik.

A könyv őszre várható, s nem hagyja maga mögött az eredeti történetben megismert főszereplőjét.

Josh Malerman nemrég jelentette be, hogy 2014-es disztópikus horror regényének folytatását idén októberben tervezi piacra dobni. A második könyv címe Malorie lesz, ami mint tudjuk, a főszereplő neve. A folytatásból megtudjuk, hogy mi történt vele, miután a menedékhelyre ért.

A szerzőt valójában a film inspirálta a második rész megírására, hogy többet mondhasson el hősértől. Miután megnézte a filmet, állítsa szerint azon kapta magát, hogy tudni akarja, mi történt a bátor anyukával, s rá kellett jönnie, hogy ő maga az, aki választ tud adni saját kérdésére. A rajongói visszajelzésekből jól tudja, hogy az emberek más karakterek sorsára is kíváncsiak, ám a következő részben teljes egészében Malorie-re fog koncentrálni, a nő nézőpontjából látjuk majd a történéseket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rajongók néhány kérdésükre ne kapnának választ.

Vajon mindez filmes folytatást is jelent majd?

Facebook hozzászólások

You may also like...