Utoljára fotóztak sarki fényt űrrepülőgéppel együtt


Fehér felhők terülnek el a mélyben, amelyek felett látványosan világítanak a légköri gázok, ahol pedig a legtöbb kozmikus részecske bombázza a Földet, ott sarki fény mutatkozik. Utolsó alkalommal készítettek közös képet az űrrepülőgépről és a földi légkörben mutatkozó sarki fényről.

Az Atlantis legénysége az utolsó az űrrepülőgépes küldetések között, amely még a magasból vizsgálhatja bolygónk felszínét. A mellékelt felvétel az űrállomáshoz kapcsolódott űrrepülőgépet mutatja, háttérben a Földdel és bolygónk légkörében látványos sarki fény jelenséggel.

A földi légkör szerkezete jól megfigyelhető a felvételen. A kép alsó felén bolygónk nappali felhői figyelhetők meg. Középen, a korong peremén az is látható, hogy míg a felhők a felszínhez közeli, úgynevezett troposzférában koncentrálónak, ezek felett is folytatódik az atmoszféra. A legfeltűnőbb egy ívelt, magas sárgásbarna réteg, amely a gerjesztett atomok sugárzását jelzi. Ahol pedig a világűrből érkező részecskék még magasabb energiákra gerjesztik az anyagot, már zöldes fényű sarki fény mutatkozik, ez a képen balra látható.

A képen a sarki fény látható a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről 2011.július 16-án. Jobbra az Atlantis űrrepülőgép, középen a külső felületek átvizsgálására szolgáló robotkar, balra fent pedig az űrállomás egyik napelemtáblája látható.

Forrás: origo/tudomány

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?