Varázsceruza: 10 fantasy témájú anime

A fantasy nagyon sok japán képregényt és rajzfilmet ihletett meg, de nagyon sok, tipikusan japán elemmel keveredett, és szépen lassan levetkőzte a nyugati testvéreire jellemző elemeket. Tíz fantasy témájú animét gyűjtöttünk össze, melyek megtekintését csak ajánlani tudjuk. Figyelem! A lista csak válogatás, nem toplista.

 

Berserk

A számunkra sem ismeretlen dark fantasy sorozat egyike a legismertebb fantasy animéknek, melyet a nyugati sablonokra való építkezésnek és szimpatikus szereplőinek köszönhet. Adott egy jól kitalált, történelemmel is rendelkező világ, melynek komolysága hangulatilag már-már a A tűz és jég dala ciklus világával vetekedhet. A jó dark fantasyk egyik vonása itt is felbukkan: csekély a heroikus szereplők száma. Az árnyalt karakterekhez árnyalt világ is jár. A Berserktől nem idegen az erőszak és a szex naturista ábrázolása, de mindezt izgalmas történettel tálalják. A főszereplő, Guts egy valódi bosszúálló karakter, akinek jelleme és megjelenése nem csak egy erős harcost sejtet, de egy igazi túlélőt is. A megtermett karddal járó harcos egykori vezére, Griffith vérét akarja venni, amiért az elárulta őt és az összes társát, nem is beszélve Guts szerelmének megerőszakolásáról. A két szereplő közötti legérdekesebb vonás abban keresendő, hogy egymás tökéletes ellentétei jellemet és kinézetet tekintve egyaránt.

Bleach

Az egyik legnépszerűbb mainstream sorozat a Bleach, mely a kevésbé ismert bangsian fantasy (John Kendrick Bangs-féle, vagy túlvilági fantasy) tematikába sorolható. Az ifjúsági (shounen) manga egy tinédzserről, Kurosaki Ichigóról szól, aki látja a szellemeket. Később egy külső behatás hatására shinigami (halálisten) lesz belőle, aki a gonosz lidérceket állítja meg megtermett kardjával. Az ellenfelek adatbázisa a későbbiekben kibővül más halálistenekkel, emberszerű lidércekkel, lélekszívó vámpírokkal és másokkal. Az elsődlegesen harcra építő történetet a csaták viszik előre, története pedig a szereplők konfliktusain keresztül bontakozik ki, ezért erős karaktergárdával büszkélkedhet. Sajnos éppen az utóbbi történetvezetési technika miatt gyakran csap át önismétlésbe, és hajlamos mindent a látványnak alávetni.

Naruto

A másik nagy, lassan a végéhez közelítő ifjúsági mangasorozat, melyet bizonyos körökben a japán Harry Potternek is becéznek, nem ok nélkül. Főhőse egy lelkes ninjatanonc, Uzumaki Naruto, ki a szíve alatt hord egy rettegett démont, és ezért szinte mindenki elfordult tőle. Kemény munkával igyekszik mindenkinek bebizonyítani, hogy ő igenis többet ér. A Naruto egyedi, jól működő fantasyvilággal operál, melyhez a szerző sok mitológiai elemet használt fel a japán folklórból és ninjalegendákból. A karakterek az évek során jellemfejlődésen mentek keresztül, és levetkőzik gyermeteg vonásaik nagy részét. A sorozat jóval komolyabb hangnemet üt meg, mint ahogy azt az elején tette, így tartva lépést az 1999-es startolás óta öregedő rajongókkal. Talán éppen ennek köszönhető a legnagyobb negatívuma is: nagyon hajlamos elmenni a végletekig, és gyakran ismétli saját mondanivalóját, méghozzá sokszor. Így éri el azt, hogy a legszívszorítóbb balsorsú ellenséget se legyünk képesek megsajnálni, hiszen volt már előtte három ugyanolyan.

InuYasha

A Magyarországon is kultikus státuszt elért mitológiai sorozat szimpatikus szereplőivel és kalandos történetével hódította meg a rajongók szívét. A két főszereplővel operáló sztori egy szilánkjaira tört ékkő darabjainak felkutatásával foglalkozik, és hol a feudális, hol a modern Japánban játszódik. Inuyasha, a kardforgató kutyaszellem és Kagome, a diáklány sok baráttal és ellenséggel találkozik kalandja során, melyben épp olyan fontos szerepet kap a gonosz elleni harc, mint az érzelmek. Egyes kritikusai szerint éppen ezért sikerült több lány rajongóra szert tennie, mint fiúra, ugyanis sokakat a két főszereplő közötti szerelmi szál kiteljesedése tartott lázban. Az InuYasha ékes példája annak, hogyan lehet japán stílusjegyekkel vonzóvá tenni egy alkotást a nyugati nézők szemében.

Rosario + Vampire

Erre a sorozatra mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy komoly mondanivalóval bír. Főszereplője Aono Tsukune, egy átlagos tinédzser fiú, aki emberként egy olyan iskolába kerül, ahová csak démonok járnak. A tanórákon mindenkinek kötelező emberi alakban lennie, ezért Tsukune be tud illeszkedni. Mivel a háremsorozatok sorát erősíti, ezért ki lehet találni, hogy több démonlány (konkrétan egy vámpír, egy boszorkány, egy szukkubusz és egy jégdémon) is az ő szívéért óhajt ringbe szállni, akik természetesen mind dekoratív leányzók. Kritikusai szerint a sorozat erősen építkezik a lányok testének és fehérneműinek mutogatására, míg mások szerint ez kifejezetten jól áll neki.

Angyalok menedéke

Yuki Kaori művei elképesztően megosztják a mangarajongókat. Egyesek istenítik a rajzolási stílusát, és hogy jól ábrázolja az emberi lélek sötétségét és aberrációját, mások szerint nem csinál mást, csak fog egy szerelmi történetet, melyet leönt egy tabuval, amit mázként ken szét a tortaalapon. Az Angyalok menedékében ez a testvérek közötti szerelem, melynek a történeti háttere merít a Bibliából és a keresztény mondákból. Adott két fiatal, Setsuna és Sara, akik elvált szülők gyermekei, mégsem tekintenek egymásra testvérként. Setsuna nagyon jól tudja, hogy nem normális, amit érez húga iránt, mégsem tud mihez kezdeni szerelmével. Egy napon megtudja, hogy benne született újjá Alexiel, az Ég és Föld nagy háborújában legyőzött angyal, és hogy akadnak túlvilági erők, melyek szívesen előhívnák belőle Alexielt. A manga szerzője a gótikus fantasy/horror egyik legismertebb művelője Japánban, és bár magyar nyelven csak az Angyalok menedéke jelent meg tőle (nem végig), életművének több darabját eljuttatták már szélesebb közönséghez.

Ayashi no Ceres

Watase Yuu leghíresebb sorozata ugyan a Fushigi Yuugi, a Shogakukan manga-díjat mégis ezzel a címmel nyerte el. A történet főhősnője Mikage Aya, egy átlagos lány, akit szinte a születése pillanatában halálra ítéltek. Ayában ugyanis ott lappangnak a mennyei szűz (tennyo) képességei, akinek az őse generációkkal ezelőtt ellopta annak palástját, és arra kényszerítette, hogy legyen a felesége. Mivel Aya a tennyo (akinek a neve Ceres) reinkarnációja, ezért a Mikage család retteg a mennyei szűz bosszújától, és megpróbálja megöletni a lányt. Aya kereket old egy másik tennyo leszármazott segítségével, de tudja, hogy nem menekülhet a családja elől. Unokatestvére és ikertestvére is kutatják, és hamar kiderül, hogy nem oktalanul rettegnek a tennyo hatalmától. A sci-fi elemeket is tartalmazó fantasysorozat a 90-es évek egyik meghatározó shoujo (lányoknak szóló manga) címe volt, mely minél közelebb került a befejezéshez, annál sötétebb hangulatú lett.

Az utolsó egyszarvú

Az amerikai-japán közreműködés eredményeképp született rajzfilm Peter S. Beagle klasszikus fantasyregényéből született, melynek itthon is kialakult egy lelkes rajongótábora. A regény történetét nagyjából (Hagsgate kihagyásának kivételével) hűen követő rajzfilm az utolsó egyszarvúról szól, aki eltűnt társait akarja megtalálni. Segítségére lesz Schmendrick, a béna varázsló, és Molly Grue, aki gyerekkorától kezdve arról álmodott, hogy unikornist lásson. A szerelemben, kellemes dalokban és jó történetben bővelkedő film szépen van megrajzolva, és ügyesen adja vissza a könyv hangulatát. Egyedül csak az említett Hagsgate-szál kihagyását sajnáltam, mert érthetőbbé tette a történetet.

Fullmetal Alchemist

A Magyarországon is népszerű steampunk-fantasy sorozat az alkímiával foglalkozik. Adott két testvér, az alacsony Edward Elric és a páncéltestbe zárt Alfonse Elric, akik mindketten súlyos árat fizettek azért, amiért megpróbálták feltámasztani elhunyt anyjukat. Alfonse  a testével, Edward pedig az egyik kezével és az egyik lábával. Ők, mint ahogy a legtöbb alkimista, a bölcsek kövét kutatják, mellyel visszakaphatják a testüket. A harcban, szereplőkben és kalandokban bővelkedő sorozat legerősebb része a jól átgondolt és kidolgozott alkímia rendszer, mely az egyenértékűség (“amit megszerzünk azzal valami egyenértékűt elveszítünk”) elvére épül.

Final Fantasy VII: Advent Children

A Final Fantasy VII. epizódját sokan a legjobb FF résznek tartják karakterei, világa és története miatt. Annyi bizonyos, hogy Tifának, Cloudnak, Sephirothnak és sok más szereplőnek a neve bekerült a legemlékezetesebb videojáték-szereplők névsorába. Világát tekintve egy technokrata fantasyuniverzumot kapunk, amire éppúgy rá lehet húzni a cyberpunkot, mint az urban fantasyt. A cselekményt sok-sok évvel később folytatták, így születhetett meg az Advent Children CGI animációs film, mely a maga idejében – és még mai szemmel nézve is – lélegzetállítóan jól néz ki. A film Magyarországon felirattal került forgalomba, DVD-n. Cloud Strife-ot követhetjük nyomon, az FF VII főhősét, aki magányosan vándorol, és szenved egy rejtélyes betegségtől. Tifával közösen árvaházat tartanak fenn elárvult gyermekeknek, de Cloud elvesztette a motivációs erejét. Sephiroth sajnos nem tűnt el teljesen a világból. Három utódot hagyott maga után, akik ugyanúgy az “Anyát” (a Jenova nevű idegen létformát) kutatják, mint ahogy azt Sephiroth tette. Ha kutatásuk sikerrel jár, a világnak befellegzett, ezért Cloudnak muszáj megküzdenie velük, mielőtt még feltámasztanák a gonosz harcost. A film a videojáték történetének ismerete nélkül szinte teljesen érthetetlen, hiszen nem sok utalást kapunk a múltbéli eseményekre. Ajánlott végigvinni a Crisis Core-t és a Final Fantasy VII-et a film megtekintése előtt.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?