X bolygó: mégis létezik?…

Nagy hír: egy új kutatás szerint egy négy földnyi tömegű bolygó keringhet a Plútón túl! Túl távoli és elég sötét ahhoz, hogy a földi teleszkópok elől elrejtőzzön. Azonban a Neptunuszon túl találhatók relatíve apró, jeges objektumok, amelyek furcsa mozgását semmivel sem sikerült ideáig megmagyarázni. Azonban ha belerakunk egy nagyjából négy Földnyi tömegű bolygót a képletbe, máris összeáll a kép.

A Brazíliai Nemzeti Obszervatórium nemzetközileg is elismert csillagásza, Rodney Gomes állt elő az elképzeléssel. Az Amerikai Csillagásztársaság gyűlésén mutatta be a nem régen elkészített modelljeit, amelyek feltételezik ennek a távoli bolygónak a létezését.

A csillagászok “meggyőzőnek” nevezték Gomes érveit és modelljeit, de ahogy ő is, úgy ők is rámutattak, hogy ez nem bizonyíték, pusztán igen alapos gyanú.

A csillagászok már évek óta megfigyelik, hogy a Neptunusz pályáján túl néhány jeges objektum (többek közt a Sedna kisbolygó) letér arról a pályáról, amit az összes ISMERT Naprendszerbeli test különféle gravitációs erői diktálnának. A Sedna például egy különlegesen elnyújtott orbitális pályán kering a Nap körül, olyan oválisan, amire 2003-as felfedezése óta nem volt magyarázat.

Gomes lefuttatott szimulációi egy feltételezett, kb. négy földtömegnyi gravitációjú objektumról azonban tökéletesen illeszkednek a megfigyelt jelenséghez. Ez a láthatatlan bolygó túl messze lehet ahhoz, hogy érezhetően befolyásolja a Föld, és a kisebb, napközeli bolygók mozgását, de elég közeli lehet ahhoz, hogy a távoli, jeges objektumokat vonzhassa.

Többféle típusú bolygó is van, ami belefér Gomes képletébe: lehet egy Neptunusz méretű, alacsony sűrűségű (akár fagyott) gázbolygó, ami 225 milliárd kilométerre kering a Naptól. Egy ilyen test már a megfigyelt jelenség produkálására tökéletesen képes volna, a belső bolygók (és a Jupiter-féle óriások) mozgásában pedig észlelhetetlen lenne.

Hogy hogyan került oda, ahol van?, jóval a Plútó pályáján kívülre? Nos – arra több lehetőség is van. Lehet, hogy egy szabadon sodródó objektum egy másik csillagrendszerből, amit a Nap gravitációja foglyul ejtett, vagy akár a mi Naprendszerünkben is formálódhatott, és az egyes bolygók parittyaszerűen kilökdösték a Plútón túlra.



Gomes kollégái világszerte érdeklődéssel figyelik a kutatását. Még zajlik írásának ellenőrzése, de több neves szakember elmondta, hogy a számításokban nem lehet hiba.

Nem ez volna az első olyan égitest, amit más tárgyakra gyakorolt gravitációja alapján mutatnak ki: a XIX. század elején a Neptunusz létezését feltételezték az Uránusz pályájának furcsaságai miatt. Ez évtizedekkel azelőtt történt, hogy először látták volna teleszkópon keresztül.

A huszadik században az ún. X bolygót komoly szakemberek is kutatták, pont a Neptunusz pályájának anomáliái miatt. De kiderült, hogy azokat csupán mérési hiba okozta, így a keresést a tudomány fel is függesztette (jó táptalajt biztosítva a világvége-váróknak és az összeesküvése-elméletek kedvelőinek, akik szerint ez a Nibiru bolygó eltussolása).

A Sedna kisbolygó felfedezője azonban rámutatott: nem szabad egyértelműen egy új bolygót várnunk, mert könnyen csalódhatunk. Nem tudjuk, mióta vannak a helyükön ezek az érintett, furcsa pályájú testek, lehet, hogy amikor a Nap (valószínűleg egy több csillagot megszülő gázfelhőben) megszületett és még ifjú volt, egy közeli testvércsillag írta bele a hurkokat a szóban forgó égitestek pályájába. Azaz, lehet, hogy sehol egy új bolygó, hanem egy régi csillag a tettes.

Gomes és a hozzá csatlakozott csapat tovább dolgozik, megpróbálják megtalálni ezt a rejtőzködő planétát. Maga a Sedna felfedezője, Brown is vele tart, hogy igazolják vagy megcáfolják Gomes elméletét.

space.com nyomán

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?