95 éves lenne Ray Bradbury
,,Az űrkutatás szabadságot és békét hozhat. Ahogy annak idején átjöttünk az Újvilágba, és Európa minden problémáját magunk mögött hagytuk. … Amikor majd továbbmegyünk a Marsra, itt hagyunk minden földi gyűlölködést. Új esélyt kapunk a békére, a haladásra, a képzeleterőnk kipróbálására.”
Idén augusztus 22-én lenne 95 éves az amerikai science-fiction szerző, Ray Bradbury (1920–2012), kinek olyan remekműveket köszönhetünk, mint a Fahrenheit 451, A tetovált ember vagy épp a Marsbéli krónikák. Világéletében elutasította, hogy a sci-fi szerző címkét aggassák rá, mindezt azzal magyarázva, hogy munkája pusztán a fantasztikumon és az irreálison alapszik, nem pedig a valóságon.
Ray Douglas Bradbury 1920. augusztus 22-én született az illinois-i Waukegan-ban Leonard Spaulding Bradbury és Ester Moberg, egy svéd emigráns legidősebb gyermekeként. Idillikus gyerekkort köszönhetett a szülővárosának, mely később nem egyszer fel-felbukkan több önéletrajzi ihletésű regényében és novellájában. Gyermekként nagy rajongója volt a bűvészeknek és szinte falta a fantasy- és kalandregényeket, különösen L. Frank Baum, Jules Verne és Edgar Rice Burroughs munkáit.
Úgy 12-13 éves korában döntötte el, hogy író lesz. Később erről úgy nyilatkozott, hogy abban a reményben hozta meg ezt a döntést, hogy a történetein keresztül teszi hallhatatlanná hőseit és talán saját magát.
1934-ben a Bradbury család Los Angeles-be költözött. Tinédzserként Bradbury részt vett az iskolai színjátszó-körben és alkalmanként összebarátkozott hollywood-i hírességekkel. Íróként az első hivatalos, fizetett munkája a George Burns-féle Burns & Allen Show-ban volt, melyhez egy viccet kellet írnia. Azonban 1938-ban, az érettségi megszerzését követően nehéz idők következtek:
,,Engem a könyvtárak neveltek, s tanítottak. Hiszek bennük, mert a legtöbb diáknak nincs pénze továbbtanulni. Éppen a nagy gazdasági válság idején érettségiztem, és semmi pénzünk nem volt. Nem tudtam főiskolára menni, így tíz éven keresztül, heti három alkalommal mentem könyvtárba.”
Míg a művein dolgozott, valahogy el kellett tartania magát, ezért újságot árult. Első novelláját 1938-ban publikálta egy rajongói magazinban. A következő évben pedig útjára indította saját újságját, a Futuria Fantasia-t, ami négy kiadást is megért. Szinte minden számot egymaga írt; rengeteg álnevet használt, hogy titokban tarthassa a tényt: az újság pusztán egy egyszemélyes show:
,,Még mindig évekre voltam attól, hogy megírjam az első igazán jó novellámat, de láttam előre a jövőmet. Tudtam, merre akarok tartani; hogy merre visz majd az utam.”
Bradbury-nek 1941 novemberében végre sikerült eladnia az első novelláját, a Pendulum-ot, épp egy hónappal azelőtt, hogy az USA belépett a második világháborúba. Azonban a szemproblémái miatt végül nem sorozták be, így – irodalmi sikerének köszönhetően – 1943 elejére főállású író lett. Első novelláskötete, a Dark Carnival 1947-ben látott napvilágot.
Még ugyanebben az évben feleségül vette Marguerite “Maggie” McClure-t. A nő ekkortájt eladóként dolgozott egy könyvesboltban; Bradbury is ekkor találkozott vele. Házasságuk első napjaiban McClure volt a családfenntartó: ugyanis bármennyit is írt Bradbury, az az első időben semmit sem hozott a konyhára. A párnak négy lánya született: Susan (1949), Ramona (1951), Bettina (1955) és Alexandra (1958).
Bradbury 1950-ben publikálta első jelentősebb művét, a Marsbéli krónikákat, amely részletesen taglalta a vörös planétára érkező emberi gyarmatosítók és az ott talált őslakos marsiak között zajló konfliktust. Míg sokan sci-finek tartották, Bradbury kijelentette:
,,Én nem írok science-fictiont. Az a valóság ábrázolása, míg a fantasy a valótlané, az irreálisé. Tehát a regény nem sci-fi, hanem fantasy. Elvégre ez nem történhet meg, nemde?”
1952-től televíziós és képregény adaptációk egész sora készült Bradbury novelláiból, ezáltal egyre szélesebb körben téve így ismertté őt.
,,Tudja-e, hogy a könyveknek olyan a szaguk, akár a szerecsendiónak, nagy valamiféle külhoni fűszernek? Gyerekkoromban nagyon szerettem ezeket a szagokat. Istenem, milyen gyönyörű könyveink voltak, egészen addig, amíg hagytuk, hogy elvigyék valamennyit!” (Fahrenheit 451)
Bradbury legismertebb műve, a Fahrenheit 451 1953-ban jelent meg, amely egy egyfajta disztópikus tanulmány volt a jövő amerikai társadalmáról. A mű a mccarthyizmus korában született és egy pillanat alatt klasszikus lett belőle, mivel olyan témákat taglalt, mint a kritikus gondolkodás és szemlélet törvényenkívülivé helyezése, vagy mint a túlzott hasonulás, megfelelőség a környezethez. 2007-ben, Bradbury vitatta, hogy a cenzúra volt a fő témája. Szerinte a könyv inkább arról hivatott szólni, hogy a tévé mennyire eltérítette az emberek érdeklődését az olvasástól:
“A televízió megadja Napóleon legfontosabb dátumait, de arról semmi sem mondd, hogy vajon ki is volt ő.”
A tévé iránti nyilvánvaló undora ellenére Bradbury teljes mellszélességgel támogatta műveinek a filmadaptációját. Számos forgatókönyvet és feldolgozást írt, beleértve a 1956-os Moby Dick-et is. 1986-ban elkészítette saját HBO sorozatát, amely lehetővé tette számára, hogy saját novelláit adaptálhassa. A sorozat egészen 1992-ig futott.
A híresen termékeny Bradbury egész életében több órán át írt minden nap. Több, mint harminc könyvet publikált, nem beszélve a közel 600 novelláról, rengeteg versről, esszéről, forgatókönyvről, vagy épp színdarabról.
Bár számos kitüntetést és díjat elnyert, számára a legkedvesebb mégis az volt, mikor a 1964-es Világkiállításon lévő Egyesült Államok pavilonjánál az “ötletelő tanácsadónak” nevezték ki.
,,El tudják képzelni, milyen izgatott voltam?” – mondta később az őt ért megtiszteltetésről. – ,,Mert életeket változtatok meg, és ez nagy dolog. Ha képes vagy építeni egy remek múzeumot, ha tudsz készíteni egy jó filmet, […] akkor meg tudod változtatni a jövőt. Tudsz hatni az emberekre, így amikor reggel felkelnek, és azt mondják: ’Hé, ma tényleg érdemes lesz munkába menni!’ Ez az én hivatásom, és ez lenne a dolga minden valamire való sci-fi írónak is. Reményt adni. Megnevezni a problémát, aztán megoldást kínálni rá. És én ezt teszem, mindig.”
Bradbury még a 80-as éveiben is fáradhatatlanul dolgozott. Bár egészsége ekkora már megrendült, és egy stroke miatt kerekes székbe kényszerült, minden nap három órán keresztül diktált valamelyik lányának, aki aztán legépelte a szavait. Bár egyre kevesebbet utazott, vagy vállalt szereplést nyilvános rendezvényeken, szerencsére elég sok interjút adott, valamint segített adományokat gyűjteni a helyi könyvtár javára.
Utolsó éveiben érezte teljesnek az életművét; hogy sikerült mindazt elérnie, amit gyermekkorában megálmodott: hősei és most már ő maga is immáron örökké élnek a művein keresztül:
,,Nincs szükségem igazolásra. Nem akarok figyelmet. Sosem kérdezem, vagy akár kérem ki más véleményét. Mert mindez egyáltalán nem számít.”
Műveit szépirodalmi alkotásnak tekintik és bekerültek egyetemi tananyagok közé is.
Ray Bradbury 2012. június 5-én, 91 éves korában hunyt el. Kiadójának szóvivője úgy nyilatkozott: „békésen halt meg, hosszas betegeskedés után.”. Sírkövére a nevén, születési és halálozási dátumán kívül a következő mondat került: „a Fahrenheit 451 szerzője.”
A Metropolis Könyvek sorozatban az Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére című kötettel emlékeztünk meg az íróról, amelyben számos szerzőtársa tisztelgett Bradbury előtt, Neil Gaimantól kezdve Harlan Ellisonig.
Bósa Diána
