A bolygó harmadát kell védett területté tenni

A természet pusztulásának és a fajok kihalásának megállításának érdekében közel kétszáz ország részvételével csúcstalálkozót rendeznek októberben. Az ENSZ grandiózus javaslattervezettel érkezik a konferenciára. A szárazföldek és a vizek felszínének 30 százalékát kellene védelembe venni 2030-ig. Ez lesz a 15. értekezlet a témában 1994 óta.

Egymillió növény- és állatfajt fenyeget kihalás. Az elmúlt két évtizedben a politikai támogatás hiánya, a hatályba lépés és a kivitelezés elmaradása miatt az ENSZ nem érte el az ökoszisztémák védelmében kitűzött céljait.

A cselekvést nem lehet tovább odázni. A kihalásért egyértelműen az emberi tevékenység a felelős. A legutóbbi évtizedekig a Homo sapiens szaporodása, táplálkozása, orvvadászata sodort számos fajt a kihalás szélére, másokat el is tüntetett a Föld színéről. A globális felmelegedés hatásai is jelentkeztek már, a szakértők szerint ezek a nem túl távoli jövőben csak pusztítóbbá válnak.

Most nyilvánították kihaltnak a kardorrú tokhalat, amely faj a dinoszauruszokkal egyidős, 200 millió évvel ezelőtt tűnt fel.

A faji sokszínűség gócpontjainak védelméért a Föld jelentős területeit kell védelem alá venni. A felszínnek legalább 30 százalékát kell védelem alá, és legalább 10 százalékát szigorú védelem alá vonni. Erről kell az ENSZ égisze alatt rendezendő találkozókon kell megállapodni, a folyamat ahhoz lesz hasonló, amilyen a párizsi klímamegállapodáshoz vezetett.

Facebook hozzászólások

You may also like...