A csillagközi utazás jövője

Az Univerzum olyannyira hatalmas, hogy az esélye annak, hogy valaha is felfedezzük az egészet nagyon csekély.

Kedvenc könyveinkben és filmjeinkben mégsem ritka, hogy az emberiség képes elhagyni bölcsőjét, és egészen messzire elutazni – egy másik galaxisba, vagy a végtelenbe és tovább. Ezeket a távolságokat, melyeket a fény is csak évezredek alatt képes megtenni, a legtöbb esetben egy olyan gépezet éri el, amely valamilyen módon képes hatalmas sebességre gyorsítani. Térhajtóművek, fúziós reaktorok, antianyag hajtóművek, féregjáratok – csak pár a sok kreatív megoldás közül, amelyekkel íróink előálltak az utóbbi 100 évben.

Némelyikük közelebb áll a valósághoz, mint a többi. Mik is ezek a technológiai bravúrok? A következő sorokban megpróbálok pár nem is túl elrugaszkodott tervet bemutatni. Igaz, ezeknek a technológiáknak a nagy része még csak meg sem közelíti a fénysebességet – de úgyis tudjuk, Einstein relativitás elmélete szerint, hogy semmi sem lehet gyorsabb a fénynél.
Tehát egyelőre nem fogunk gyorsan eljutni a legközelebbi csillagrendszerbe sem, de a jelenlegi tervekkel ez egyre elképzelhetőbbé válik. Talán a következő 100 évben erre is megoldást találunk. Íme néhány.

Fúziós rakéta
Talán ez áll a legközelebb a megvalósíthatóhoz, igaz, még mindig nem tudjuk irányítani a fúziót megfelelően. Eddig csak a hidrogénbombában tudtuk ezt elérni. Viszont ha végre meg tudjuk ezt a problémát oldani, akkor az határozottan nagyobb teljesítményt érne el, mint a jelenlegi leggyorsabb űrhajók. A Mars csak pár hónap lenne a jelenlegi 500 nap helyett.

Napvitorlás
A Napvitorlásnál főleg a súlyon lenne a nyomaték. Ahhoz, hogy megfelelően felgyorsuljon, nagyon minimális tömeggel kell rendelkeznie. És ez még nem minden. Bár elméletben működik, van egy apró probléma, ami leginkább meggátolja a technológia ebbe az irányba való fejlődését. Ezek pedig a termodinamika bizonyos törvényei. Az alapkoncepció, hogy a vitorla befogja a fotonokat, amik meghajtják az űrhajót, miközben lepattannak a felületről. A fotonok egy része azonban felszívódik és energiát ad le, ami túlmelegíti a hajót. Erre még kell találni egy módszert, hogy hogyan tudja leadni a hőt a vitorla, különben ez is csak egy zátonyra futott ötlet lesz.

Tolósugár-hajtómű
Kicsit térjünk vissza a fúziós technológiára. Ha már sikerült irányításunk alá vonni a fúziós folyamatokat, akkor még egy nehézség vár ránk, ám annál nagyobb teljesítményt lehetne vele elérni. A módszer lényege, hogy az űrben bár kevés, de van bizonyos mennyiségű hidrogéngáz atom. Ezeket az űrhajó beszívná maga előtt egy hatalmas elektromágneses mezővel, és tovább küldené a hajtómű felé. Mire odaérnének,  annyira sűrűre préselné az űrhajó, hogy használható üzemanyaggá válna az egész. Ezzel az űrhajó képes lenne csillagközi utazásokra is indulni. Igaz nekünk, akik a Földön maradtak ezek az utazások akkor is több ezer évig tartanának.

Antianyag
Jelenleg ez a legnehezebben kivitelezhető technológia talán, de még a fúziós meghajtáshoz képest is ezerszerese lenne a hatása. Súlyban is eltörpülne a fúziós meghajtástól. Viszont az előállítása és irányítása még körülményesebb, mint korábban bármié. A folyamat lényege, hogy úgynevezett antianyagot ütköztetünk közönséges anyaggal, ami már kis mennyiségben is hatalmas energiát szabadít fel.

Féregjárat, térhajtómű
Oké, ezek már tényleg inkább sci-fik, mint valóság. De fizikailag nem lehetetlen, és talán pár száz év múlva valósággá válhat. Addig sok mindent fel kell fedeznünk.

Végül fontos hangsúlyozni, hogy ha még ezek a technológiák valóra is válhatnak, akkor is ott marad az űrhajósok védelmének a kérdése a sugárzástól, az öregedés problémája, az élelem pótlásának megoldása és még sok olyan hatás, amit meg kell tanulnunk kiküszöbölni ahhoz, hogy embert küldhessünk egy másik csillagrendszerbe vagy galaxisba. De a haladás nem állhat meg, és a bolygónkról is nagy teher kerülne re szerintem, ha más planéták forrásait ki tudnánk aknázni.

Calildur