A fantasy és a sci-fi legsokkolóbb pszichopatái

A pszichopata nem rendelkezik egyértelmű definícióval, de arra az emberre alkalmazzák, aki empátiára és megbánásra képtelen, teljesen önző, viselkedését nem tudja vagy nem is akarja kontrollálni és erősen antiszociális. Azaz: ideális gonosz karakter lehet egy regényben, akár sci-fi vagy fantasy témájúban is… lássuk hát, kik közöttük is a legfélelmetesebbek!

Ramsay Bolton

A Trónok harca világa hemzseg az olyan emberektől, akikkel nem szívesen ülnénk le vasárnap délben betűtésztás levest kanalazni. De ezek közül is kiemelkedik Ramsay Bolton, a nyúzós Bolton nagyúr igencsak elbarmolt fattya, aki képes szórakozásból megszöktetni egy foglyot, hogy utána újra elkaphassa, akinek játék a háború és élvezet a gonoszság… aztán, hogy hány halottat hagy maga mögött, tökéletesen érdektelen számára. A vágyainak megálljt nem parancsol, és valóban hiányzik belőle az együttérzésnek még a képessége is. Ha lehet valakitől jobban irtózni Westeroson, mint az elkényeztetett koronás kis szadistától, akkor az a herélős Ramsay. És ez tény.

A Trónok harca eredeti nyelven, csak 2190  Ft-ért:

Omnius

A Dűne világában élő, több száz világra kiterjedő robotelme akkor hatalmasodott az emberiség fölé, amikor azok már túl lusták voltak bármit is tenni saját magukért, és apátiába süllyedtek a nagy semmittevésben. Ekkor tizenkét rendkívül tehetséges ember, a Titánok az intelligens gépek segítségével az uralmuk alá hajtotta az emberiséget – őket viszont maga Omnius, a gépi intelligencia öntudattal rendelkező hálózata tette a rabszolgáivá.

Omnius érdekes karakter: senki sem mondaná rá, hogy gonosz, vagy ártalmas – célja az univerzum működésének logikusabbá, hibamentesebbé tétele, ami teljesen rendben van. Csakhogy közben ki kell pusztítani az érzelmi alapon működő, rohanó, kiszámíthatatlan, hibázó embereket? Hát, ha nagyon muszáj… Omnius ebben nem lát kivetnivalót, nem bánja meg, és egy pillanatig sem gondol bele az emberi oldalba – ezzel tökéletes, logikus és intelligens pszichopatának minősül.

Honorus Jorg Ancrath

A Széthulló Birodalom trilógia nem egy szokványos könyvsorozat – a főhőse sem az. Jorg a tinédzserkor alsó határa idején már egy rablóbanda főkolomposa, és ugyan van jól érthető oka annak, hogy miért olyan, amilyen, mégsem tagadható el tőle a pszichopata kategória. Abszolút hidegen hagyja, hogy tettei (melyeket gyakran pillanatnyi impulzusok alapján követ el) milyen hatással lesznek a világra, mennyi pusztulást és szenvedést idéz elő: ha van egy célja, akkor menetel, akárkin is kell átgázolnia. Persze, ő még a szokásos pszichók között is különleges, igenis vannak dolgok, amiket képes megbánni (nem spoilereznék), de alapvetően jellemző rá, hogy minden gond nélkül lángra lobbantja az Építők Napját akár egy egész városnyi ember alatt is. Mocsok egy figura – de nem lehet nem szeretni…

Most a sorozat eddig megjelent két kötete megnövelt kedvezménnyel:

Makishima Shogo

A Psycho-Pass című anime hátborzongató rosszfiúja ő, egy olyan világ gyermeke, ahol utcai kamerák ezrei figyelik az állampolgárok minden léptét, és mérik az ún. bűnelkövetési együtthatójukat, amely egy számérték arra nézve, hogy milyen valószínűséggel fog bűnt elkövetni az egyén. Bizonyos érték felett egyből átnevelőbe küldik az embert – egy ilyen világban pedig a pszichopatáknak már nincs hely, nem igaz?

Nem igaz. Ahogy már mondtam, ezek az emberek nem érzik bűnnek azt, amit tesznek másokkal, akármilyen durva és kegyetlen is legyen cselekedetük, így a Psycho-Passban sem emelkedik a bűnelkövetői együtthatójuk még akkor sem, amikor éppen valaki torkát nyeszetelik. Makishima ki is használja ezt, szellemként jár a világban, és brutális, sötét tetteivel a rendszer visszásságaira akarja felhívni a figyelmet. Kifacsart gondolatvilága szerint ő azért került a rendszeren kívülre, mert több más embereknél (a pszichopaták gyakran érzik így), emiatt szinte virtuális lényeknek látja őket. Az együttható-világot és az azt működtető számítógépet, a Szibilla-rendszert kirekesztőnek érzi magára nézve, és háborút hirdet ellene, üzeneteit pedig holttestekkel írja… Makishima már az anime alap üzenete és közlésmódja alapján is tökéletes pszichopata.

Az anime alapötlete, a számítógéppel valamilyen faktor alapján kontrollált társadalom és az ellene törő pszichopata messze nem új: Itoh Projekt Harmónia című kötete egy igen hasonló történetet dolgoz fel – ami annyiban még elborultabb, hogy nem is bűnelkövetői együttható, hanem az egészség az, ami az elfajzott helyzethez vezet:

V

A V, mint Vendetta Guy Fawkes maszkot viselő főhőse nagyban hasonlít Makishima Shogora: V is egy elnyomó társadalmi rend ellen lázadó pszichopata, egy afféle kaotikus jó lélek. Harcába sok minden belefér: orgyilkosság, merényletek, terrorizmus, műemlékek elpusztítása… és hogy közben kinek kell még szenvedni, esetleg meghalni, őt nem érdekli. A Psycho-Passhoz képest jelentősen bonyolítja a helyzetet az, hogy a rendszer, ami ellen V harcol, egy valóban diktatórikus, fasiszta uralom, mely a nem kívánt elemeket börtönbe veti, vegyi fegyvereket tesztel rajtuk – de ez a totalitárius párt az, amely konkrétan megvédi Nagy-Britanniát az egész világon tomboló káosztól és háborútól is! Így a film végén látott… nos, végkifejlet, korántsem biztos, hogy olyan pozitív, mint azt érezzük. Az félelmetes V-ben, ahogy az elsöprő intelligencia, karizma és jó szándék vegyül a pszicho jellemvonásokkal. Merthogy ezek remekül elkeverednek.

A film utolsó mondata pedig végképp felteszi a koronát a tömegpszichózisra: amikor megkérdezik, ki is volt V, Evey azt válaszolja: “Ő mindegyünk volt.”. Egy talán jóakaratú, de destruktív pszichopata – mindegyikünk. Valami, amin megéri gondolkodni…

Ophelia

Ismét egy anime szereplő (mit tesznek a japán mangakák reggeli kakaójába, hogy ennyi jól működő, elrettentő pszichopatát alkotnak?!), ez a harcos lány a Claymore című sorozatból lépett elő. Ebben egy női harcosokból álló csoportot ismerhetünk meg, a démon vérrel beszennyezett claymore-okat, akik így emberfeletti képességekre tesznek szert – cserében félelem, megvetés követi őket. Ophelia ezek közé tartozik, de helyből kirúgnám azt a HR-est, aki felvette és szuperharcost csinált belőle, mert ez a nő annyira pszichopata, mint az eddig felsoroltak együttvéve.

Egy Felébredt ellen küzdve. Erős pszichózis és rendkívüli erő párosa

Nála a gyengeség és a gyengédség egyenértékű dolgok, és ha valamelyiket megpillantja valakitől, akár egy társától is, azonnal lecsap. Nem érdekli, ki hal meg, a legszentebb szabályt (embert nem bántunk) is gond nélkül megszegi, hogy elmebajos, perverz játékába bevonja a főhőst, Clare-t. Annyira kifacsarodott, hogy még az éppen aktuális legyőznivaló szörnyeteg is csak azzal tudja őrült játékáról elterelni a figyelmét, hogy kitöri a nyakát (ami, ahogy kiderül nem sokkal később, az ő esetében nem nagy szó). És hogy mi a játék lényege? Nos, egyszerű – Ophelia egy elegáns vágással lemetszi Clare lábát, és amíg az megpróbálja regeneráló képességével “visszaragasztani”, addig Ophelia nekitámad a nála elmondhatatlanul gyengébb embernek, Clare barátjának. Ha időben meg tudja gyógyítani lábait, akkor Ophelia vele harcol meg, ha nem, akkor az ember halott.

Ophelia szórakozik Clare útitársával. A fiú arcán a játék őszinte öröme, nem?

És ezzel a claymore-ok két legnagyobb törvényét is megtaposná, pusztán mert most éppen játszani akar. Ophi, vitted a prímet.

… és a kollegialitás csúcsa: Ophelia lekezel Clare-rel.

Persze sok egyéb híres pszichopatát lehetne még felsorolni, mind az sf tematikában, mint más irodalmi szférákban, hiszen a tematikus megkötés miatt olyan arcokat hagytunk ki, mint Dexter, Hannibal Lecter, Dr. House (igen, valamennyire ő is), Patrick Bateman, Norman Bates, Tyler Durden vagy maga a Joker…

Lehet, hogy erről a témáról még beszélnünk kell!…