A Homo Sapiens korábban megérkezett Európába       

A Louisville-i Egyetem professzora, Jonathan Haws által vezette kutatócsoport szerint az eddig feltételezettnél mintegy ötezer évvel korábban, 41-38 ezer évvel ezelőtt érkezett a modern ember Európa legnyugatibb részére.

A Lapa do Picareiro barlang Portugália középső részén, az Atlanti-óceánhoz közel található. A barlangbanmodern emberek által használt eszközöket találtak, ennek vizsgálata alapján jutottak erre a megállapításra.    A barlangban talált eszközök abból az időszakból származnak, amelyben korábban a tudósok a neandervölgyi ember jelenlétét feltételezték.

2001 elveszett világai

Ez alátámasztja azt az elméletet, hogy a modern ember Eurázsiából gyorsan, néhány ezer év alatt szétszóródott Nyugat-Európa irányába első délkelet-európai megjelenése után.

A Picareiro barlangban már 25 éve folytatnak feltárásokat antropológusok és régészek, akik megállapították, hogy az ember már mintegy 50 ezer éve birtokába vette azt.

Az Észak-karolinai Egyetem, az Algarvei Egyetem és a Lisszaboni Autonóm Egyetem kutatói gazdag régészeti leleteket tártak fel, köztük kőeszközöket, vadászatból, állatok leöléséből és főzési tevékenységből származó több ezer állati csontot.

A Viking visszatér

A Bolognai Egyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatónak segítségével határozták meg a korai modern emberek érkezésének és a térség neandervölgyi emberek általi megszállásának korát. Utóbbi mintegy 45-42 ezer évvel ez előttre tehető, a modern ember 41-38 ezer éve érkezett oda.

Facebook hozzászólások

You may also like...