A jövő okosautója szándékosan ölhet
A technológia rohamtempójú fejlődése miatt egyre szaporodnak azok a valós, mindennapi problémák, amelyek nemrég még – sok esetben lenézett – sci-finek számítottak, mára viszont igazi dilemmát okoznak.
Gondoljunk csak a Google Glasst használó és nem használó emberek között élesedő feszültségre vagy a drónok egyre terjedő hétköznapi használatára. Az ENSZ már a Skynetre készül: a legutóbbi ülésükön az emberi élet kioltására alkalmas önműködő szerkezetek – mondjuk ki: gyilkos robotok – tevékenységének szabályozásáról tárgyaltak.
És mindennek a tetejébe néhány szakértő újabb, nagyon is reális problémát vetett fel: az okos autó hálózatba kapcsolásának kérdését. Ami összetettebb ügy, mint elsőre hinnénk.
A Google már túl van a teljesen automata autó sikeres tesztjén: a jármű már több százezer kilométert tett meg országutakon, és másfél éve már a sokkal több kihívást jelentő városokban is tesztelik. Vagyis az okosautó belátható időn belül mindennapos használati tárggyá válhat. Feltéve, ha sikerült megoldani a számos felvetődő jogi kérdést, és legyőzni az emberek félelmét, ellenérzését.
Még fel sem dolgoztuk ezt a problémakört, máris jön egy újabb. Miért ne kössük hálózatba az okosautókat?
A jelenlegi modell úgy működik, hogy az autó számos különféle szenzorral van felszerelve, melyek segítségével érzékeli a környezetét. Ezt veti össze a térképével, és így hozza meg a döntéseit. De következő lépésként miért ne tudhatnának a másikról, miért ne kommunikálhatnának egymással az okos autók? Sokkal egyszerűbb az élet, ha a kocsi közvetlenül “szólni” tud a körülötte lévőknek, hogy sávot fog váltani, mint hogyha a többi autónak ezt pusztán a szenzorai segítségével kell kitalálnia.
Viszont amint létezik egy ilyen kommunikációs háló, az egyes autók számos más információt is megtudhatnak egymásról a mozgási adatokon kívül. Például, hogy milyen járműről van szó: motor, személyautó, busz vagy éppen elsőbbséget élvező mentőautó az adott közlekedési eszköz. Mennyire bírja az ütközést. Hány fő ül benne. Milyen életkorúak. A határ a csillagos ég.
Ettől fogva az autó egy baleseti helyzetben az is figyelembe veheti, hogy milyen manőverrel okozza a legkisebb kárt – nem csak anyagiakban, hanem emberéletben. Ha elkerülhetetlen egy ütközés, tudatosan választhat például egy szóló motoros, egy négy főt szállító Volvo, vagy a tömött iskolabusz között. De milyen alapon? Az emberek számát és életkorát figyelje? Akkor irány a motoros. A várható sérülés mértékét? Akkor semmiképp sem a motoros a cél, ő meghalna, míg más autóban csak sérülnének. Vagy ütközzön a legbiztonságosabb autóval, ami a legjobban megvédi az utasait? És vajon mennyire fair a legbiztonságosabb autó gyártójával szemben, hogy ezentúl mindenki vele fog ütközni? Hogyan hat ez majd a cégének hírnevére, piaci értékére, bevételeire?
De ami ennél is ijesztőbb: egy igazán okos autó az adott helyzetben akár dönthet úgy is, hogy a saját utasainak megölésével okozza a legkisebb kárt. Például inkább belehajt a szakadékba, mint hogy nekifusson egy feltorlódott kocsisornak. Vagyis elteszi láb alól a saját gazdáját, akinek elvileg a biztonságát hivatott szolgálni.
És ezzel már el is érkeztünk Asimov robotikai törvényeinek gyakorlati megvalósulásához. Az egész kérdéskör távolról nézve elméletinek és etikainak tűnik. Miről dönthessen egy gépi agy és miről ne? Ki a felelős a döntéseiért? Le tudjuk-e neki a matematika, a képletek nyelvére fordítani az emberi értékeket? Ha igen, akkor be kell árazni a valós világunkat, és vajon kinek az élete ér többet egy adott helyzetben? Megengedhető-e, hogy egy gép feláldozza a saját gazdáját, ha ezzel több emberéletet tud megmenteni?
Valójában azonban egy nagyon is praktikus és gyakorlati problémakörről beszélünk. Ugyanis közel az idő, amikor egy programozónak igenis meg kell adnia egy adott programsorban azt a paramétert, ami alapján az autónak vészhelyzetben reagálnia és döntenie kell majd.
