A kanonizáció majd úgyis lebontja az összes műfaji kerítést- interjú Dragomán Györggyel
Hol húzódik a sci-fi és a mainstream irodalom határa? Egyáltalán külön kell beszélni a kettőről? Mik kellenek ahhoz, hogy egy szöveg működjön? Ezekről és más sf-t érintő témákról beszélgettünk a kortárs magyar irodalom egyik jól ismert szerzőjével, Dragomán Györggyel legutóbbi galaktikás publikációja apropóján.
Hogyan került kapcsolatba a sci-fivel?
Tizenkét évesen levettem a polcról a Piknik a senkiföldjén – Tudósok sci-fi írásai című, Kriterion kiadású antológiát. Aztán megtaláltam apám polcán pár Asimov és Lem kötetet. Aztán Galakitákat és Metagalaktikákat.
Kedvenc szerzők a zsánerben?
George Orwell, Hal Celment, Neal Stephenson, William Gibson, Ray Bradbury, Thomas Pynchon, Kurt Vonnegut, Lengyel Péter. Őket valamiért rendszeresen újraolvasom.
Nem a Galaktika 332-ben megjelent „Vadászat”-a az első sci-fi novellája, az olvasók találkozhattak már korábban is műveivel a Galaktika lapjain (230, 300). Ezeknek a publikálásánál is korábban írt sci-fit?
Hogyne, már kamasz koromban írtam sci-fi novellákat, de ezek nem láttak (szerencsére) nyomdafestéket. A Népszabadságban is közöltem sci-fi ként is olvasható tárcákat.
Minek tekinti a sci-fit: egy tágan értelmezhető tematikának/stílusnak vagy egy bizonyos szabályokat követő műfajnak? És íróként?
Nem tudom meghatározni. Nekem Beckett Endgame-je éppúgy belefér a műfajba mint Harry Harrison Technikolor Időgépe. És íróként sincsenek szabályok, talán az, hogy kicsit, vagy nagyon eltolódik a valóság valamilyen irányba.
Mi a fontosabb a zsánerben: a kreatívabbnál kreatívabb ötletek vagy az, hogy jól működjön a történet, még akkor is, ha a benne lévő témát vagy ötletet többen feldolgozták?
Nekem elsősorban a stílus fontos. Ha a mondatok döcögnek, akkor hiába van tele a szöveg frappáns ötletekkel, nem fogom végigolvasni.
A magyar és a külföldi irodalmi életet figyelve észrevehetjük, a mainstream irodalomat és a sci-fi-t elkülönítik egymástól. Valóban húzódik a kettő között egyfajta határ?
A határ igazából a jó és a rossz irodalom között húzódik. A kérdés, hogy megirhatja-e más is a szerző helyett a könyvet. Ha igen, akkor az csak egy termék, tehát számomra értéktelen (még ha szórkaztató is).
Mégis a zsánerirodalommal foglalkozó szakmabeliek és olvasók szoktak külön sci-fi írástechnikáról, sci-fi kritikáról, és egyéb, a mainstreamnek nevezett irodalomtól eltérő megközelítésről beszélni.
Az irodalom minőségét nem a témája határozza meg. Borges sci-fi író vagy szépíró? És Margaret Atwood? És Cormac McCarthy? Egy nagy író bármit meg tud írni. Ezt a kérdést bármilyen más zsánerrel kapcsolatban is fel lehetne tenni. Az irodalomban nincsenek szigorú határok. Ha a zsáner irodalmakra mint szubkultúrákra tekintünk, akkor persze felfedezhetők bennük az ortodoxiára és az elszigetelődésre való törekvések, ez mindkét irányból megfigyelhető. De ennek nincs jelentősége, hosszú távon a kanonizáció majd úgyis lebontja az összes kínnal-keservvel összetákolt műfaji kerítést. Az mindenesetre sose jó, ha akár egy író, akár egy olvasó bezárja magát egy-egy szubkultúrába.
Az angolszász sci-fiben az utóbbi időben megjelentek a fekete, az ázsiai és más kisebbségben élők hangjai, akik saját kultúrájukat építik bele történeteikbe. Ennek mentén el tudja képzelni, hogy olyan sci-fi történetet ír, amibe beleviszi a saját gyökereit?
Írtam már ilyet, nem is egyszer. És persze voltak, akik a Fehér Királyt is sci-fi ként olvasták (lásd például Jörg Tittel és Alex Helfrecht rendezésében készült adaptációt – a szerk.).
A 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, készül egy novelláskötettel, amiben a thrillertől a sci-fiig mindenféle szöveg lesz. Jelenleg hogy halad a gyűjteménnyel?
Dolgozom rajta. Rengeteg novellám van, majd válogatok belőlük köteteket.
Türelmetlenül várjuk! Vannak más, a fantasztikumhoz köthető tervei?
Nemrég indult a qubit.hu nevű tudományos portál, A fényes jövő címmel lett egy rovatom, rendszeresen közlök sci-fiként is olvasható szövegeket ott. Épp most írtam például oda egy időutazósat.