Búvárkodó neandervölgyi

A Coloradói Egyetem kutatóinak véleménye szerint a neandervölgyi ember a lélegzetét visszatartva akár 2-4 méter mélyre is lemerülhetett a Földközi-tengerbe, hogy a szerszámkészítéshez legalkalmasabb kagylóhéjak után kutasson. Az elméletet egy több évtizeddel ezelőtti felfedezésre alapozták.

Csaknem hetven évvel ezelőtt, 1949-ben a szakemberek 171 olyan tengeri kagylóhéjra bukkantak egy közép-olaszországi barlangban, amelyet a neandervölgyi emberek gyűjtöttek össze, majd alakítottak át éles vágószerszámokká nagyjából 90 ezer évvel ezelőtt.

A mai Lazio tartományban, a tengerparthoz közeli Moscerini-barlangban feltárt eszközök mindegyikét a térségben honos barna vénuszkagylóból (Callista chione) készítették. Villa szerint a neandervölgyiek kőkalapáccsal formázták meg a kagylóhéjakat, amelyek sokáig vékonyak és élesek maradtak.

Az eredmények azt mutatják, hogy a neandervölgyieknek jóval szorosabb kapcsolatuk lehetett a tengerrel, mint azt eddig gondolták a kutatók. Azt tudtuk, hogy a neandervölgyiek a tengerparton is éltek,a kihasználva annak erőforrásait, de egészen a közelmúltig senki nem fordított igazán figyelmet ennek a tanulmányozására.

A neandervölgyiek nem csupán a tengerpartról gyűjtötték be a kagylóhéjakat, hanem levegőjüket visszatartva lemerültek értük a hideg vízbe.  Mindezt a kagylóból készített szerszámok felszíne árulta el a szakembereknek: háromnegyedük ugyanis fénytelen, kissé lehorzsolt, vagyis olyan, ami egy homokos tengerpartra vetődött kagylóhéjra jellemző. A többi kagylóhéj felszíne azonban fényes és sima. Ezeket a kagylóhéjakat, amelyek valamivel nagyobbak is a többinél, közvetlenül a tengerfenékről szedhették fel, amikor a bennük lévő puhatestű még életben volt.

A kutatók nagy számú habkövet is találtak a barlangnál. A közeli vulkánkitörések nyomán partra mosódott köveket csiszoláshoz használhatták a neandervölgyiek.