Colson Whitehead nyerte az Arhur C. Clarke-díjat, és a Bookerre is esélyes
Colson Whitehead regénye, The Underground Railroad nyerte meg az Egyesült Királyság legrangosabb sci-fi díját, az Arhur C. Clarke-díjat. Ezentúl még izgalmasabb dolog, hogy Whitehead könyve szerepel a Man Booker-díj jelöltlistáján is.
The Underground Railroad (A Földalatti Vasútvonal) egy valós, úgy nevezett “safe home-okat” és útvonalakat összekötő vasúti hálózat volt a 19. század közepén az Egyesült Államokban, minek segítségével számos fekete rabszolga menekülhetett Délről a szabad államok felé. Whitehead regénye ezt az utat gondolja újra és mutatja be másként. Az események középpontjában egy georgiai ültetvényen dolgozó rabszolgalány, Cora áll. Sokakhoz hasonlóan ő is hallja a Földalatti Vasútvonalról szóló mendemondákat, és elhatározza, hogy felkeresi és megszökik.
Mi ez?
Whitehead regénye eddig szinte minden rangos díjat megnyert: Pulizert, Nemzetközi Booker Mant (2015-ben ezzel a díjjal tüntették ki Krasznahorkai Lászlót is), legjobb könyv a Goodreadsen, most pedig az Arhur C. Clarke-díjt is az ő könyvének ítélték. Kérdés: Miért szerepel A Földalatti Vasútvonal a zsáner és a szépirodalom díjainál is? Egyáltalán minek nevezhetjük?
Szépirodalmi részről érthető az érdeklődés. Whitehead regénye gyönyörűen reflektál a korábbi rabszolgákról szóló regényekre, mint Solomon Northup 12 év rabszolgasága vagy Harriet Jacobs regénye, a Tamás bátyja kunyhója, ami a maga idejében (az amerikai polgárháború előtti időszak) igazi botránykönyvnek számított. Ezek mellett érezni még Toni Morrison (A kedves, Nagyon kék) és Lawrence Hill (The Book of Negros) hatását is A Földalatti Vasútvonalban. Ebbe a fontos irodalmi hagyatékból építkező és tisztelgő milliőbe kerül be a vasútvonal steampunkosra pofozott szerelvényekkel és titkos, rejtélyes helyekre vezető alagutakkal – ezek az elemek inkább a fantasztikum irányába terelik Whitehead regényét.
A The Guardian online felületén megjelent kritikában Alex Preston azt írja, Colson Whitehead mindig azon írók közé tartozott, akik szeretnek különböző műfajok között mozogni. Elég visszaemlékezni – írja Preston – Whitehead történelmi regényére, a John Henry Daysre vagy a jövőben játszódó, zombikat szerepeltető Zone One-ra. A Földalatti Vasútvonalban a műfajok iránti érdeklődés végképp tetten érhető: felfedezhetjük a már említett 19. századi slave narrative-t, találkozik itt a sci-fi és a fantasy-vel, felidéződik a vadnyugati kalandregények hangulata, környezetnek pedig megkapjuk a 19. századi USA alternatív változatát. Lényeg a lényeg: A Földalatti Vasútvonalnak van köze a zsánerirodalomhoz és a szépirodalomhoz is.
Miért fontos?
Aki kicsit is jártas az irodalmi díjakban tudja, hogy a Man’s Booker az angol nyelven alkotók számára szinte legfontosabb díja, presztízsben talán csak a Nobel előzi meg. Azonban a jelöltlistán az esetek többségében a kortárs szép/mainstreamirodalom kerül fel, a zsánerirodalomat inkább mellőzik. Természetesen kivétel erősíti a szabályt: 1987-ben A szolgálólány meséjéért Margaret Atwoodot több neves sci-fi és szépirodalom díjra, köztük a Bookerre is jelölték, 1987-ben a Arthur C. Clarke-jelölést tudta a regény díjre váltani. Az írónő később, 2000-ben elnyerte a Booker-díjat is, de nem zsánerközeli művel (bár tartalmaz néhány zsánerelemeket), hanem történelmi regényével, A vak-bérgyilkossal. Ezen kívül Ben Okri fantasyje/mágikus realista műve, The Famished Road is nyert Bookert 1991-ben. 2002 is fontos év, ha a kanadai Yan Martel könyvére, a Pi életére gondolunk. Ha nagyon akarjuk, akkor rá lehet tenni a fantasy címkét (a Booker-díjjal foglalkozó oldalak meg is teszik), hogy kapjunk egy olyan művet, ami be tudott törni a felsőbb körökbe. Atwood még egy alkalommal került be az úgy nevezett “rövid listára” (short list), 2003-ban a Guvat és Gazella, MaddAddam-trilógia nyitóregényével, 2004-ben pedig David Mitchell Felhőatlasza, 2005-ben pedig a Ne engedj el Kazuo Ishigurótól képviselte a fantasztikumot a Booker-ön, sőt, a két utóbbi az Arthur C. Clarke-díj jelöltjei között is feltűntek.
A sci-fit és a fantasyt nemcsak Magyarországon nem tekintik magas irodalomnak (bár vannak pozitív elmozdulások, megérne egy külön cikket a téma), hanem tőlünk nyugatabbra is sokszor mostohán bánnak a zsánerrel. A Booker-díjnál maradva, az Egyesült Királyságban is. Erre hívta fel a figyelmet 2009-ben Adam Roberts sci-fi író is:
Az Egyesült Királyság science fiction irodaloma valóban az arany korszakát éli. A zsáneren kívüliek közül nem valami sokan vannak ennek tudatában. Mint sok SF íróhoz hasonlóan számos tapasztalatom volt abban a zsigerből jövő elutasításban, ami, például, tetten érhető a University of London College-en tanító kollégám és a Booker zsűritagjának, John Mullan, (Kim Stanley) Robinson cikkére adott válaszában [Robinson 2009-ben bírálta a Booker-díj zsűrijét, amiért mellőzik az SF-t a jelöltek listájáról. a szerk.] . A kortárs science fiction tényleges olvasása nélkül utasítja el a zsánert, mert “különleges érdeklődésű emberek veszik őket, akiknek különleges, furcsa dolguk van és egymással találkozgatnak”. Jaj, John. (Szintén: A különleges szót ilyen ügyetlenül “szépített” módon használni? Nem oké).
Az elmúlt évek “rövid listáit” elnézve a helyzet nem lett jobb a zsánerben alkotók számára, bár a “hosszú listán” már szerepelnek SF regények, ahogy az korábban is tapasztalható volt. Például 2016-ban David Means Hystopia című alternatív történelmi regénye fért be a Booker-jelöltek közé, 2014-ben két zsánerelemeket tartalmazó könyv is helyet kapott a jelöltlistán: Karen Joy Fowler Majd’ kibújunk a bőrünkből családregénye és Howard Jacobson Zs című disztópiája. Whitehead kevert műfajú regénye ismét egy pozitív előrelépés, és emiatt igazán fontos izgulni érte a Booker-ön: a sci-fi, fantasy és a többi SFF alá tartozó alműfaj is közelebb kerülhet ahhoz, hogy ne “különleges érdeklődéskörű emberek” hobbijának tekintsék, hanem valódi értéknek.
A Man’s Booker hat művet tartalmazó “rövid listáját” szeptember 13-án jelentik be, a győztest pedig szeptember 17-én hirdetik ki. A “hosszú listát” a The Man Booker Prize oldalán érhetitek el.
