Popcorn és mozi – David Brin a sci-fi mozikról

Hamarosan megjelenik David Brin Existence c. könyve, „kedvencfilmek” témájú önvallomása alapján, szórakoztató módon ismerhetjük meg ízlését és betekinthetünk lelki világába. Figyelem, eredeti gondolatok és végtelen lelkesedés!

A tudományos-fantasztikus filmek annyira sokrétűek, hogy lehetetlen egy szempont alapján felállítani róluk egy listát. Ezért kedvenceimet kategóriákba osztom. Igen, minden választásomat illene több bekezdésben indokolnom, köztük a második helyezetteket és a melléfogásokat is. Ennél tömörebb leszek.

1. Mozik felnőtteknek: Bárcsak több lenne belőlük – a filmekből, ahol elrugaszkodtak a valóságtól, melyekben a rendező és az író valóban törődtek gondolatkísérletük következményeivel. Művek, melyeknél az alkotók elég alaposan vizsgálják meg a „mi lenne, ha” kérdését (miközben fincsi akciót tálalnak elénk és csípős szociális kérdéseket feszegetnek), és maguk mögött hagyják az idióta közhelyet, mely szerint a civilizáció automatikusan és teljese egészében értéktelen.
Ezekben a mozikban meg lehet érteni az ellenfelek motivációit, nem silányulnak vörösen izzó szemű szörnyetegekké. A főhősök nem kiválasztottak, csupán különleges emberek, akik rendkívüli feladatokat oldanak meg, legtöbbször a fejükkel!
Az Eredet (2010) nagyobb hatással van rám, mint bármely más film, amit láttam. Elsöprő, különösen az erős zenei hatás pörget fel! Sosem láttam még rendezőt, aki ennyire törekszik arra, hogy bonyolult szálakkal bűvészkedjen – Nolan ezt teszi, sikeresen!

Gattaca (1997) és Találmány (2004) jóval egyszerűbb filmek, melyek az agyadat gondolkodásra bírják. A Gattaca nem egy unalmas disztópia, a főszereplő tulajdonképpen egy önző bunkó… és egyben hős is, aki sikerét karakterének és elméjének köszönheti.  Elsősorban a logika öröme, egyben jó példa arra, hogy egy okos fickó, hogyan tud kb. 85 centből filmet forgatni.

James Cameront is meg kell említeni, de csak egy filmje, A mélység titka (1989) kerülhet be a „film felnőtteknek” kategóriába. Igen, a vége… nos, nem érdekel.
2001: Űrodüsszeia (1968) korszakalkotó volt a maga idejében, segített megérteni, ki is vagyok és még most is birizgálja a fantáziám. Egy kicsi megszenvedi a film a túl közeli látásmódot…
Kubrick másik csodája… talán a valaha készült legjobb mozgókép, amit készítettek, bár csak részben tudományos fantasztikum… Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964).
Az említésre érdemes kategóriában szerepelnie kell a Csúcshatásnak (2011) és a Holdnak (2009). A bennem élő felnőtt azt mondja, köszönöm!

2. Élvezetes igénytelenség: A filmművészet másik végén ott találjuk azokat az alkotásokat, ahol át kell hangolni magam, mielőtt a moziterembe lépek. Tekerd le az IQ-t, a tudományt és a logikát a popcorn-szintre, anélkül, hogy feláldoznád az elveidet, melyek az értékekből, a szépségből, az esztétikából és etikából fakadnak.  Valld be, az agyad egy részét odakint kell hagynod, azért, hogy élvezd a legtöbb mozit, és ez jól van így. Más szóval, inkább élvezd-mint-inkább-fikázd-mozik egyszerűen arra valók, hogy szórakozást nyújtsanak.
Említésre méltók: minden fantasynek itt a helye. Mutass egy fantasyt felnőtteknek!
Conan a barbár (1982) egyszerűen a legsikeresebb film abban, hogy azt adja, amit ígér, miközben sosem ígérte azt, amit nem tud nyújtani. Minden jelenet tömve van vizuális és zenei gyönyörrel, mese, mely megszólítja a nemnyugati, nemmodern és agyatlan részed, visszavisz az Iliász, a Gilgames és a barlangok világába.

Az ötödik elem (1997) egyszerűen a legszórakoztatóbb alkotás, amit valaha láttam. Luc Besson puszta öröme úgy ugrik az öledbe, mint egy nagy retriever, aki 90 percen át nyalogatja az arcod. Imádom. És ő is imád minket.

Avatar (2009)… nos, James Cameron követelhetné, hogy magasabbra soroljuk, az első, netalán a harmadik helyre. Bocsi. Szép próbálkozás, majd máskor. Briliánsabb, mint a popcorn kategória, de azért nem annyival, hogy ott labdába rúgjon.
Csak kontrasztként, a Vissza a jövőbe (1985) trilógia is bejelentkezett a kategóriába. Fantasztikus, bőkezű, szégyentelenül logikus és majdnem tökéletes.
Elismerő oklevelet kap: A gyűrűk ura (2001)… rendben, Peter Jackson szuper műalkotással állt elő, ami határozottan nem popcorn. Minden tiszteletem Tolkien összetett világáé, ahogyan azt felépítette és Jackson hűségéé, mellyel kezelte az alapanyagot. Mégis, se a könyv, se a film nem hordoz felnőtt mondanivalót. Szóval tekerd le felnőttséged, légy gyerek és élvezd!

3. Minden egyben: A legritkább fajta – filmek, melyek az ismerős horizonton túlra vezetnek, kalandok, melyek minden korosztályt magukkal ragadnak, az álmodozó gyerektől kezdve, a józan felnőttön át, egészen az álmodozókig.
Star Trek II: Khan haragja (1982) mindent megad, amire vágysz, az elejétől, a végéig. Nem csupán fantasztikus mozgókép, hanem óda a pimasz, fausti, féktelen kamasz képzelgéshez, amit csak a Star Trek adhat nekünk, a mai groteszk, közhelyes disztópiától nyüzsgő világban.

Szárnyas fejvadász (1982). Természetesen. Semmit nem kell mondani.

forrás: davidbrin.blogspot