Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség, amely csakis a mi segítségünkkel maradhat fenn. – Gerald Durrell
Cikkünk első részében a neves állatvédő Joy Adamson, a Suttogóként hírnévre szert tett Monty Roberts, és a tragikus hirtelenséggel 2006-ban elhunyt Steve Irwin munkjáról emlékeztünk meg,
a második részben pedig Jane Goodall, és Dian Fossey segítségével bepillantást nyerhetünk az emberszabású majmok világába. Harmadik, és egyben befejező részünk arról az emberrel szól, aki a humor segítségével, meleg, barátságos, emellett tudományos igényű ismeretterjesztő munkájával emberközelibbé varázsolta számunkra az állatok világát.
Gerald Malcom Durrell 1925. január 7-én született az indiai Jamshedpurban. Édesapja mérnökként dolgozott Indiában, vasút- és útépítésekkel foglalkozott.
A család 1928-ban, Durrell apjának halála után (szélütés érte) Angliába költözött, majd 1933-1939-ig Korfu szigetén élt. Ez Gerald számára meghatározó élmény lett, mely hatással bírt egész életére.
A sziget csodálatos állat és növényvilága nem kerülte el a természet iránt egyébként is érdeklődő fiú figyelmét. Szerencséjére találkozott itt egy hasonló érdeklődésű emberrel dr. Theodore Stephanidessel, aki felismerte a fiúban rejlő természetbúvárt és segített a fejlődésében.
A II. világháború elől a család Angliába menekült. A fiatal Durrell itt már tudatosan készült arra, hogy saját állatkertje legyen: úgy tervezte, hogy állatgyűjtő expedíciókon szerez tapasztalatot nagyobb, egzotikusabb állatok gondozásáról, majd ezt a tudást felhasználva alapít egy saját állatkertet. Az akkori állatgyűjtők azonban hallani sem akartak róla, mivel nem volt gyakorlata. Hogy mégis gyakorlatra tegyen szert, 16 évesen a Whipsnade-i állatkertbe szerződött állatgondozónak, itt kb. egy évig dolgozott, ám az állatgyűjtők továbbra sem fogadták el jelentkezését.
Később egy jelentős összeget örökölt, ezt az összeget arra használta fel, hogy saját maga szervezett állatgyűjtő expedíciókat. Az expedíciók azonban veszteségesek voltak – Gerry ugyanis jól tartotta az állatait, egy ketrecbe nem öt-hat, hanem csak egy – két állat volt bezárva, az állatok tiszták és jól tápláltak voltak.
Bátya bíztatására írni kezdett és a könyvei sikert hoztak, valamint megalapozták gyermekkori álma megvalósítását: a saját állatkertet. Az állatok gyűjtögetése közben feleségül vette Jacquie-t, aki számos expedíciójára elkísérte őt. Jacquie bár szerette az állatokat nem volt olyan megszállott állatbolond, mint Durell, de férje határtalan lelkesedése rá is valamennyire átragadt.Első, kameruni állat-gyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségen szervezte meg, és ő maga vezette. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentina, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba.
Durrell a humor erejével fordított nagyon sok embert a közönyből, tudatlanságból az állatok felé. Minden könyve végén ott található a felhívás, mely csatlakozásra hív, adakozásra kér. Durrell és az alapítványa, mely nevét viseli (Durrell WildLife Conservation Trust) a világ számos helyén segített a veszélyeztetett fajok megóvásában, tenyésztésében, az ott élők felvilágosításában, oktatásában.Az 1959-ben megalapította Jersey-szigeti állatkertjét.
Gerald Durrell öröksége:
Az író sajnos 1995. január 30-án elhunyt. Alapítványa, céljai azonban tovább élnek Jersey-szigeti állatkertjében, mely egyébként az alapítvány főhadiszállása is egyben, második felesége (Lee) és hasonlóan lelkes munkatársai, barátai és nem utolsó sorban könyvei által, melyek üzenete ma talán még aktuálisabb, mint mikor megírta ezeket.
A Fészkes Fenevadak (Fierce Creatures) című filmet neki ajánlották. Több mint tíz tv-sorozatot készített. Első szobrát Magyarországon, a Miskolc Városi Vadasparkban leplezték le.
Több állatfajt neveztek el róla, ezek közül az egyik a Nactus serpeninsula durrelli:
Durrell-féle éjszakai gekkó Mauritius egyik szigetén.
