Eljött a láthatatlanság ideje?

Megdöbbentő videó jelent meg a youtube-on.  Egy férfi besétál egy áttetsző paraván mögé, ő mégis eltűnik és csak a túloldalon lép ki. A paravánon csupán némi szellemmozgás látszik.

 

A videót egy kanadai, álcázással foglalkozó cég tette közzé. Bejelentették, hogy sikerült egy olyan anyagot sikerült kifejleszteniük, amely képes láthatatlanná tenni a mögé került tárgyat. A hadibeszállítóként működő HyperStealth Biotechnology állítása szerint az anyag szinte papírvékony, és képes úgy meghajlítani a fényt, hogy az álcázott tárgy mögötti rész jól látszik.

A cég állítólag 2011 óta fejleszti a technológiát. 2012-ben már közöltek információkat a kutatásaikról, de akkor még az álcázás csak bizonyos hullámhosszokon működött. Állításuk szerint már nem csak a teljes látható spektrumban képes álcázni, hanem az infravörös kamerákat is megtéveszti.

Állításuk szerint a videóban csak annyit mutatnak be, amennyi szükséges, hogy megérthessük a technológia lényegét. Hadibeszállítóként már bemutatót tartottak az Egyesült Államok és Kanada katonai csúcsvezetőinek.

Sokak kételkednek a technológia valódiságában. Eléggé valószerűtlennek tartják, hogy egyetlen kanadai feltaláló ilyen eredményt érhetne el. A videó alapján nem a népmesei láthatatlanná tévő köpenyt fejlesztették ki, a háttér kép is elmosódott, és a hatás inkább messzebbről működik.. De amennyiben igaz, alapjában változtatja meg a katonai technológiákat.

Facebook hozzászólások

You may also like...