Elkészült a búza teljes géntérképe

Kiderült, hogy négyszer annyi génnel rendelkezik, mint az ember.

Sikerült feltárni a a búza teljes genetikai állományát. A tudományos eredmény jelentősége óriási, mert a kutatás eredménye megnyitja az utat az éghajlat változáshoz alkalmazkodó, táplálóbb, vagy éppen csökkent antigén- és allergén tartalmú búzafajták nemesítéséhez.  A munka nagyságára jellemző, hogy a kutatásra összeállt Nemzetközi Búzagenom-szekvenáló Konzorciumnak 2400 tagja van.

 

Talán furcsa, hogy miért tartott ennyi ideig, és miért kellett hozzá ilyen sok kutató. Hiszen az emberi genom térképe már rég készen van. De megdöbbentő módon a kenyérbúza genomja mintegy 16 milliárd bázispárból áll, vagyis nagyjából ötször nagyobb, mint az emberé. Az ember 24 kromoszójával szemben a búzának csupán 21 van. De meglepő módon az ember nagyjából 25 ezer génjével szemben a búzában 107 ezer gént azonosítottak.

A 13 évig tartó kutatás legnagyobb kihívása az volt, hogy a búza genomjának több mint 85 százaléka ismétlődő elemekből áll. Emiatt a genom hatalmas részei nagyon hasonlítanak egymáshoz, ezért nehéz megkülönböztetni az algenomokat, és helyes rendben összerakni a genomot.

A búzát számos változatban és fajtában csaknem minden kultúrállamban termesztik, világszerte mintegy 210-220 millió hektáron. A világ lakosságának több mint egyharmada fogyasztja. A búza teszi ki az emberek által elfogyasztott teljes kalóriamennyiség és fehérje majd 20 százalékát. Emellett fontos vitamin- és ásványi anyagforrás.

A munkában az MTA Agrártudományi Kutatóközpont három munkatársa is részt vett. A kutatás eredményeit összegző cikk vezető szerzője Juhász Angéla, a nyugat-ausztráliai Murdoch Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológiai Központ és az MTA ATK Mezőgazdasági Intézet kutatója.

Facebook hozzászólások

You may also like...