Galaktika közönségdíj – 2018 legjobb magyar SF novellái

Immár hagyománnyá vált, hogy év elején összehívva a Metropolis Media kiadó és Galaktika magazin íróit, szerkesztőit és fordítóit egy kellemes összejövetelen beszélgetünk az elmúlt év eredményeiről és a jövő év terveiről.

 

Idén még egy jeles hagyományt indítottunk útjára. 2019 decemberében közönség szavazásra bocsájtottuk a 2018-ban megjelent Galaktikák magyar SF novelláit, így rátok, Olvasókra bízva ezt a döntést.

Több száz szavazattal és nagyon szoros versenyben végül, Márki István: A mogorok földjén című novellája lett a legjobb magyar SF novella, ami megjelent abban az évben a Galaktikában.

Néhány szavazattal csupán lemaradva a második helyen Fedina Lídia írása az Isteni zűrzavar került. Míg a harmadik legtöbb szavazatot kapott novella, Czövek Andrea: Férfiak nélkül című novelláját szavaztátok meg.

Szívből gratulálunk mindhárom nyertesnek. A hagyományt szeretnénk folytatni ezért, hogy beérjük magunkat, a Könyvfesztivál vagy a Könyvhét idejére megszavaztatjuk veletek 2019 legjobb magyar SF novelláját.

 

Szeretnénk ismételten megköszönni mindenkinek a kemény és alázatos munkát. Reméljük ez az év is olyan sikeres és mozgalmas lesz, mint amilyen a tavalyi volt.

A legnagyobb köszönet azonban, az olvasóinknak és támogatóinknak jár. Nektek, akik előfizettek a Galaktika magazinra, lelkesen gyűjtitek könyveinket. A bloggerek és vloggerek, akik hírét viszik könyveinknek. Ha vannak is melléfogások, mi továbbra is igyekszünk különleges, ritka és minőségi olvasmányokat elhozni mindenkinek!

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...