Újra megjelenik meg az Örök háború-képregény
Az Örök háború számos értekkel bír, emellett pedig még mindig aktuális olvasmány. Joe Haldeman regénye nem csak az olvasók, hanem művészek fantáziáját is megmozgatta. Érdemes köztük megemlíteni Mark van Oppent, művésznevén Marvano belga képregényrajzolót is, aki 1988-ban egy háromrészes képregényként hívta életre William Mandella történetét. December 5-én az amerikai Titan Comics egy nagy kötetben jelenteti meg az alkotást. Ennek alkalmából nézzük, milyen életutat járt be eddig az Örök háború ezen adaptációja.
Haldeman és Marvano közös munkája a 80-as években kezdődött. Haldeman elmondása szerint egy valószínűleg Angliában tartott Wolrdconon találkozott először a belga művésszel, aki megmutatta neki első, az Örök háború inspirálta rajzait. Marvano megkérdezte az írót, hogy lenne-e kedve elkészíteni a regény képregényváltozatát. Haldeman azonnal beleegyezett a dologba. A közös munka még az internet kora előtt zajlott, így a kommunikáció lassan haladt: például Haldeman faxon vagy postai úton kapta meg a vázlatokat.
A közös munka gyümölcséből 1988-ban láthatott valamit a nagyérdemű: ekkor jelent meg hollandul a legelső rész, De Eeuwige Oorlog címen. A jól ismert sci-fit ligne claire stílusban kelt új életre, amit Hergé, Tintin megalkotója használt először. Aki olvasta a belga képregényt, biztosan tudja, hogy ligne claire alatt tiszta, erős, és lehetőleg hasonló vastagságú vonalakra és kevésbé kontrasztos képekre kell gondolnunk.
A képregény több nyelven is megjelent, köztük angolul, németül, franciául és spanyolul. Angol nyelven először 1990-ben olvashatta a közönség, az újra kiadásra azonban 2017-ig kellett várni. Februárban a Titan Comics újra kiadta a történet első részét, amit májusig további 5 rész követett, decemberben pedig egy nagy kötettel lezárta a sorozatot.
A De Eeuwige Oorlog és az azt követő két rész egyévezredet ölel fel az emberiség a Tauran közötti háborúból. Az első részben (Private Mandella) Mandella kiképzését és a Taurannal való első ütközetet meséli el, miközben kitér arra is, hogy egy ideológia felhasználásával hogyan lehet embereket rávenni a háborúra. A második rész (Lieutenant Mandella) eseményei a veteránok életével, a háború társadalmi hatásaival és a bürokrácia ridegségével foglalkozik. A befejezésben (Major Mandella) pedig a parancsnok kihívásait taglalja: milyen nehézségekkel jár egy még emberi, de már gépesített sereg irányítása?
Marvano képregénye az Örök háború szinte szó szerinti adaptációja, ami a regény eredeti témái mellett (pl. a háború szükségessége, a vietnámi háború bírálata) nagy figyelmet szentel a háború embertelenségének és a társadalmi változásoknak, amelyekkel egy háborúban álló nép szembe nézhet. A regényhez hasonlóan a képregény egy beletörődő hanggal operál, amivel Marvano azt sugallja, az ember sosem változik. Haldeman szerint a történet annak ellenére is aktuális, hogy szerinte egy biztonságosabb világban élünk, mint anno az Örök háború megjelenésének idején. Azonban – mondja – egy politikai vezető szeszélyessége ezt egy pillanat alatt megváltoztathatja. Bármi is történjen a világban, az Örök háború képregény változata izgalmas kiegészítője a klasszikus regénynek. Haldeman-rajongóinak kötelező darab.
Az új kiadás könyvtrailerét itt nézhetitek meg: