Hangok az Univerzumból II.: Space disco, ambient és a többiek

A space disco, akárcsak az előző cikkünkben bemutatott space rock a korai hetvenes években született meg. Az elgondolás hasonló volt, csak a rock balladák helyett itt a ritmus-orientáltabb, diszkós lüktetés fuzionált a futurisztikus témákkal és effektekkel. A műfaj fő elgondolása az volt, hogy azok az egyszerű földi halandók, akiknek nincs olyan szerencséjük, hogy a nagy feketébe valaha is eljussanak, legalább megtapasztalják, nagyjából milyen is lehet odafent. Ennek köszönhetően az űr-diszkó előadók nem mindennapi – élő – performanszokkal próbálták elkápráztatni a nagyérdeműt: őrületes lézer-show, robotnak öltöztetett táncosok, számítógép szekvenciák vetítése és így tovább. A művészek maguk is gyakran őrült jelmezeket öltöttek magukra keverve a glam rock stílust a futurisztikus divattal.

A stílus Európában 1977 és 1979 között élte virágkorát. Relatív híres előadók kezdték el népszerűsíteni az űr-diszkót, olyanok, mint Meco, aki miután megnézte a Star Wars első epizódját, feldolgozta annak filmzenéjét, és galaktikus funky-t varázsolt belőle; vagy mint Sarah Brightman – I lost my heart to a Starship Trooper című száma, mely igazi kult-zenévé avanzsálódott az évek folyamán. A német Boney M.-et is elkapta az űrlázat, 1978-as lemezük, a Nightflight to Venus borítója, és a címadó dalban szereplő robothangok is erről árulkodnak. Az atmoszférikus hangzásvilág a következő néhány évben megfertőzte a P-Funk, a canadian disco, az italo-disco, a cosmo-rock és a french house stílusirányzatokat egyaránt. Ezen fúziók paródiájaként született meg a Zlad! – Elektronik Supersonik című bámulatos műalkotása is 2004-ben.

Az ambient műfajhoz – mely inkább a hangot, hangulatot és érzelmeket hivatott interpretálni, szemben a struktúrával vagy a ritmussal – ugyancsak remekül passzolt a sötét űr világa. Ezen zenei keverék igen széles spektrumon mozog az összetett textúráktól egészen a hagyományos formai elemeket mellőző diszharmonikusabb egyvelegekig, melyek leginkább a befelé fordulásra, az önismeretre fókuszálnak. Ilyenek a filmzenék, planetáriumok aláfestő zenéi és más relaxációt és meditációt elősegítő dallamok. A Hearts of Space kiadó 1984-óta specializálódott a space ambientre, és már több mint 150 lemezt adtak ki, olyan producerekkel, mint Michael Stearns, Constance Demby, Enigma, Jean Michelle Jare vagy Vangelis. A fúzió modern kozmonautái a norvég Biosphere, a Carbon Based Lifeforms és a Solar Fields, akik többször is felléptek Magyarországon az elmúlt néhány évben. A norvégoknak úgy néz ki bejön a világűr, hiszen a kortárs űr-diszkóban is úttörőknek számítanak. Lindström, Röyskopp és Todd Terje pályafutásuk során gyakorlatilag átírták a diszkó fogalmát.

A jócskán pszichedelikus töltésű trance a törzsi motívumok után előszeretettel kezdte használni a világűrt, erről Man With No Name számcímei (Teleport, Paralell Universe, Lunar Cycle) is árulkodnak. Fontos producerek a Space Tribe, Electric Universe, Analog Pussy, Crazy Astronaut vagy az Astral Projection. Természetesen a mára már óriási divatnak számító dubstep is átörökölte a galaxis hanghullámait.

Legyen szó akármilyen űrmuzsikáról, az igazi áttörés az lenne, ha a koncertek valóban a világűrben lennének megrendezve. Gondoljunk csak bele, milyen fantasztikus érzés volna, ha egy buliért nem a Deák térig, hanem a Szaturnusz valamely piciny holdjáig kéne mennünk! Sőt, talán a szomszédokat sem zavarná annyira a hangos zene. Remélhetőleg ez az idő is eljön hamarosan, de addig is be kell érnünk a földi űrhangokkal…

Baglyas Ádám