Harci láz
A Föld számtalan élőlénye háborúban áll egymással, mióta világ a világ. A területért, dominanciáért folyó végtelennek tűnő küzdelem határozza meg ökoszisztémánkat. Nincs ez másképp az embernél sem, hiszen amikor félig-meddig felegyenesedve járták őseink a vadont, már akkor is a biztonságot nyújtó helyekért, ételért harcoltak egymással. Fejlett társadalmi látásmódunk miatt mindig rájövünk, mennyi szörnyűséggel jár a háború, saját fajtársaink megölése, de úgy tűnik Földünk alapvető törvényszerűségeihez tartozik a harc, mint állandó jelenség. Cirka százezer éves történelmünk során háborúztunk asszonyért, területért, politikai, gazdasági okok, kifordult ideológiák, s vallások miatt. A kiváltó ok szinte teljesen lényegtelen, a végeredmény mindig ugyanaz: iszonyatos mennyiségű ember leli halálát egy rajta túlmutató cél érdekében.
A Galaktika 315. számában egy rendkívül érdekes novellát olvashatunk háborúról, tűzszünetről, emberi érzelmekről. A Harci láz című alkotás J.G. Ballard tollából származik, a téma pedig végtelenül aktuális. Mondjuk a bevezető bekezdés alapján egy háborús mű mindig aktuális lesz, amíg ember lakja e bolygót.
A főszerepben Ryan áll, aki egyszerűen belefáradt a különböző indokok miatt történő háborúskodásba. Egyedül megmaradt családja számít neki, őket szeretné biztonságban tudni. Ám mindig ott lebeg lelki szemei előtt a tűzszünet már-már álomszerű képe. A szembenálló felek önmagukból kifacsarodva küzdenek a másikkal, saját ideológiájukat meghazudtolva, sőt az sem biztos, hogy emlékeznek egyáltalán a harcokat kiváltó okokra. A Bejrútban folyó küzdelmeken kívül a külvilágról nem érkeznek hírek, teljes elszigeteltségben élnek az emberek.
Eltökéltsége miatt Ryan mégis a remény hírnökévé válik, s törékeny békét köt a szembenállókkal. Azonban az átmeneti békesség mögött valami szörnyű rejlik, ami meglepetéssel szolgálhat az olvasó számára. Ha elvonatkoztatunk egy kicsit az egésztől, akkor felvethetünk olyan kérdéseket, miszerint kinek származik haszna a háborúból, kell-e az emberiségnek a folytonos feszültség, illetve valóban létezik-e egy olyan háttérben munkálkodó erő, amely befolyással bír a világ történéseire. Az utóbbi felvetéssel azonban vigyázni kell, mert hamar áteshetünk a logikátlan összeesküvés-elméletek gyártói közé, amit gyakran átitat az előítélet, a bizonyítás nélkül, tényszerűen közölt alaptalan magyarázat, és sajnos egyfajta együgyű gondolkodásmód is.
A novella remekül rámutat az emberiség legszörnyűbb „találmányára”, de ellenpólusként megjelenik a remény, és az emberi jólelkűség is, mely mindig képes lesz összetartani minket – még ha rövid időre is.
