Ítélet: Halál!

by R15 · 2014-09-04

A XVI-XVII. században óriási megrázkódtatáson ment keresztül Európa és az európai kultúra, ezek egy része a hatalmi, politikai csatározások jól ismert sodrába is besorolható, de voltak ennél messzebbre mutató válságjelenségek.

Az egyházszakadások, vallásháborúk, földrajzi felfedezések elpusztították a régi „európai rend” kínkeservvel létrehozott, düledező épületét, melynek romjain hosszas és véres háború kezdődött. Az általános művészsors felet érzett kesergésen túl, talán ez, az erkölcsi támpont nélküli bizonytalanság is megjelenik Shakespeare LXV. szonettjében.

És Észre láncot doktor Balga vet
És Hatalom előtt néma a Szó
És Egyszerű kap Együgyű nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a Jó.

Három ítélet a válságjelenség tükrében, három kiváltó ok és három, a háttérben meghúzódó önös emberi érdek:

Játék a tűzzel

Vannak személyek, akinek az útja szinte nyílegyenesen vezet a vérpadhoz (ha nem is térben, de időben mindenképpen). Ilyen volt Giordano Bruno is. Szinte az is csoda, hogy pappá szentelték az ariánus (Szentháromság-tagadó) nézeteket valló novíciust. Óriásit tévedett, aki úgy gondolta, hogy lázadó szelleme megzabolázható. Udvarról udvarra, egyetemről egyetemre vándorolt, pontosabban egyik helyről a másikra űzték a felforgató tanokat valló papot – jellemző, hogy még az alkímiával, csillagászattal és okkult tanokkal foglalkozó II. Rudolf, Habsburg uralkodó is jelentős összeget adott a keresztény felekezeteit váltogató Brunónak, csakhogy máshol hirdesse elméleteit.
1592-ben érte utol végzete, ekkor tartoztatták le, majd átadták az inkvizíciónak a felforgató papot. Az ügy szerteágazó volta, a tanúk sokasága miatt a per 7 éven át húzódott (ezalatt a pap az Angyalvár „vendégszeretetét” élvezte), mely végén, az ítélet szerint Brunónak a lángokban kellett megtisztulnia, 1600. február 17-én. Napközpontú (heliocentrikus) világnézet, lélekvándorlás, Mózes és Jézus varázslók voltak – olyan korban élt, melyben ezekért a tételekért, újszerű gondolatokért egyenként is megégették volna, különösen, hogy vissza sem vonta őket.
A tárgyalás pontos peranyagának helye nem ismert, mert miután III. Napóleon elfoglalta Rómát 1808-ban, az iratokat Párizsba szállíttatta, hogy ideológiai fegyverként szolgáljanak az egyházi állam ellen.

Befalazott igazság

A fekete bég, Nádasdy Ferenc idejét leköti a törökkel való csatározás, feleség magányosan tölti idejét az uradalomban, mígnem egy óvatlan cseléd meghúzza haját, amiért mérgében megüti az ügyetlen lányt. A fiatal vére Báthory Erzsébet kezére csöppen, aki megdöbbenve tapasztalja, hogy bőre bársonyosabb a vér érte részen. Ettől a pillanattól kezdve nincs megállás, a fékevesztett úrnő hajszolja az ifjúságot, miután megkínozza, megostorozza őket, szüzek vérét veszi, hogy abban fürödjön meg, örök fiatalságát fenntartva. Később fondorlatos eszközökhöz nyúlt, nőiskolát alapított, hogy így tartsa távol a gyűlölt öregséget – összesen 600 lányt ölve meg.
A vérben fürdés – minden (ismert) előzmény nélkül – csak száz évvel később, Thuróczi László jezsuita szerzetes írásában jelenik meg, de annyira komoly nyomot a történetírásban, hogy világszerte ismertté lesz a szadista „vámpírúrnő” figurája. A történet ez a része nyilván mítosz. A cselédekkel való erőszakoskodás vádja – ami alapján Thurzó György nádor letartoztatta Báthoryt – pedig bizonyíthatatlan. Az ügyet furcsává teszi, hogy Thurzó nem hallgatta ki Báthoryt, míg az állítólagos bűnsegédeket gyorsan kivégeztette – megakadályozva későbbi vallomásukat. Történészek Thurzó György bosszúját-, vagy ha az úrnő valóban kegyetlenkedett, kegyelmét-, netán a Báthoryakkal hagyományosan ellenséges udvart vélik a nő bírósági ítélet nélküli letartóztatása mögöttes indokának. De az tény, hogy a bűnsegédeket, Jó Ilonát és Szentes Dorottyát máglyára küldték, miután ujjaikat a hóhér kitépte, Újváry Jánosnak pedig a fejét vették. Míg maga Báthory Erzsébet egy elfalazott szoba rabjaként halt meg a csejtei várban, négyévnyi szenvedés után, 400 éve, 1614. augusztus 21-én.

A szunnyadó bestia

Unalmas kisváros puritán erkölcsökkel, az indiánfenyegetés árnyékában, Massachusettsben. Tökéletes táptalaj néhány kislánynak, hogy felhívják magukra a felnőttek figyelmét és hogy hatalomra tegyenek szert. Betty Parris és Abigail Williams, Samuel Parris tiszteletes lánya és gyámleánya összefüggéstelen módon kezdenek el beszélni, és görcsösen rángatóznak, a gyanú hamar az ördögre terelődik. A kis településen egyre több leányon mutatkozik a sátáni befolyásoltság jele, akik meg is nevezik megrontóikat. Az áldozatok száma egyre nő, ahogy a kislányok, az ügy előrehaladtával nagyobb és nagyobb hatalomra tesznek szer és egyre több bűnösre mutatnak rá. A hisztériának nincs mi gátat szabjon, az eleinte csak a társadalom perifériájára szorultak kerülnek a bíróságok látókörébe (öreg, félkegyelmű, rabszolga, egyedülálló), de később újabbak követik őket, a prominensebb lakosok és az őrületnek ellent állók közül.
A bíróságok 20 embert ítélnek el, ebből 19-en kötélen végzik, egy személyt pedig kövekkel nyomnak agyon egy nyújtópadon. A salemi őrület továbbterjedésének az időközben kinevezett kormányzó vet véget 1693-ban – a bostoni környéki tiszteletesek veszik rá a perek berekesztetésére. A történet az teszi leginkább megrázóvá, hogy kivégzések éppen abban a puritán közösségben történtek, mely tagjai az anglikán egyházzal való összeütközések miatt szálltak hajóra és hagyták maguk mögött Angliát, 1600-ban.

Bár az Inkvizítor (Eymerich) sorozat a fentiek előtt 400 évvel játszódik, a régi és az új küzdelme itt is világosan kirajzolódik. És ha még hozzáadunk a kiváló középkori történethez egy kis űrutazást…!

(részlet az Indulj, Inkvizítor című könyvből)

Váratlanul gúnyos kifejezés jelent meg Eymerich arcán.
– Te vagy az, aki álmodozik – vágott vissza Elisen. De hangja alig észrevehetően rekedten csengett, mintha megijesztette volna az inkvizítorban végbement változás. – Most sorsodra hagylak. Nem leszek ott a kivégzéseden. Csak azt remélem, annyit szenvedsz, mint a nővéreim.
Bicegve megindult az ajtó felé, de Eymerich vészjósló kiáltása megállította.
– Urrea grófja, nyissa ki! Elisen Valbuena távozni akar!
Kitárult az ajtó, és feltűnt a Justicia, nyomában két katonával.
Elismerésem Nicolas atya! – kiáltotta a gróf. – Úgy játszott, mint egy hivatalos színész!
Elisen nem értette mi történik. Ostobán figyelte, ahogy az őrök megszabadítják Eymerich csuklóit és bokáit a bilincsektől.
– Miért engedi el? – suttogta.
Az inkvizítor csuklóit dörzsölgetve meghajolt.
– Mert elmondtál mindent, amit tudni akartam. – Majd csúfondáros hangon hozzátetet: – Érted már? A letartóztatásom csak csel volt, hogy rávegyünk, hogy beszélj.