Jack McDevitt az emberről, írásról és a sci-fi helyéről az irodalomban
“Nem vagyok biztos abban, hogy az emberi természet változik. A környezet változik. Menjünk vissza és olvassunk pár görög vagy római klasszikust, azt az anyagot, amit örökké fennmarad. nagyon nehezen tudtam különbséget tenni köztünk és azok között az emberek között. Más problémakészletük volt, mert más volt a környezetük, de ugyanúgy aggódtak a gyerekeik jövőjéért és a bizonyos személyes szabadsággal való tisztességes életért. Ha visszajönnénk ezer év múlva, nem hiszem, hogy az emberi természet annyia megváltozna. A körülmények, azok lesznek mások, a tudomány sok-sok irányt be fog járni addig, de nem hiszem, hogy az emberi lények annyit változnának. Lehet, hogy tévedek – de remélem, nem!”
“Gyakran, amikor megkérdezek írói pályára készülőket, hogy mit tesz egy író, azt mondják: elmond egy történetet. De amikor valaki elmond egy történetet, a körülöttük levők általában elalszanak. Az író arra törekszik, hogy ne csak egy történetet mondon el, hanem hogy tapasztalatot teremtsen. Az olvasónak az ujjhegyeivel kell kapaszkodnia amikor a főszereplő ezer láb magasba emelkedik egy biztonsági kábelen a tenger fölé, szerelembe kell esnie egy esős éjjelen Párizsban, át kell szelnie a Szaturnusz gyűrűit és tátva kell maradnia a szájának a döbbenettől, össze kell töretnie a szívét álmai asszonyával. Amikor esik egy regényben – az olvasónak meg kell áznia!”
A jó science fictionben a helyes science legalább annyira fontos, mint az izgalmas fiction. Mit tart erről, az utánajárásról és kutatásról McDevitt?
“A kutatás egyszerű. Felveszem a telefont és felhívok egy fizikust. Vagy bárkit. Nem bízom magamban annyira, hogy én magam végezzem el a kutatást, mert nincs meg hozzá a hátterem. Meg kell említenem, hogy harminc éven át számtalan ilyen hívást követtem el, gyakran idegenekkel beszéltem, akik csak éppen ott voltak az irodában, mondjuk a Lowell Obszervatóriumban. A kérdéseim gyakran igen lököttek voltak, például ‘Dr. Parker, az én nevem XY. Kíváncsi vagyok, nincs-e valami módszer arra, hogy felrobbantsunk egy csillagot?’ Boldogan jelenthetem, hogy harminc év alatt mindenki válaszolt, mindig. Mindig.”
És hogy mire jó a minőségi science fiction az irodalom világán belül?
“Évekkel ezelőtt gimnáziumi angoltanár voltam (nem nyelvtanár, hanem angol nyelvtan és irodalom – ford.). Elég korán rájöttem, hogy a tantervben levő klasszikus írók más kultúrában és szinten működtek, mint az én tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjaim. Úgy éreztem, az én munkám az, hogy megmutassam nekik, mennyi öröm, élvezet elérhető egy könyvben. Ha erre képes volnék, akkor a srácok majd fölfedezik saját maguknak Dickenst, Lambet és a többi régebbi értéket. Megpróbáltam pár kötetet, az, amelyik működött, minden képzeletemet felülmúlva működött, Ray Bradbury Marsbéli Krónikák című könyve volt.”
Sorozatának hamarosan magyarul megjelenő epizódjában, az Echo-ban Alex és Chase egy kőtábla rejtélye után nyomoz. A tábla egy olyan tudós hagyatékából kerül ki, aki megszállottan hitte, hogy nem csak az emberek és a Némák léteznek az univerzumban, hanem az élet jóval gyakoribb. A kőtábla lehet a nyomra vezető jel – azonban vannak valakik, akiknek érdekükben áll, hogy a rejtély örökre rejtély maradjon.
Alex, akinek kíváncsiságát még a halálos veszély sem tudta soha megfékezni, természetesen nyomozni kezd…
Már előrendelhető! (katt a borítóra!)
