Johanna Sinisalo: A nap magja
Egy regény hogyan alakulhat egy meglepően durva és meghökkentő első bekezdés után lélekmonitorozássá? Talán ezt hívják úgy, hogy irodalom.
A történet a leveleken és visszaemlékezéseken keresztül egy disztópikus világot tár elénk. Számomra és az idősebb nemzedék számára ez fájdalmasabb, legbensőbb emlékeink húrjait pengeti meg. Akik hozzánk hasonlóan éltek a múlt rendszer szocializmusában, azok számára ez a légkör fájóan ismerős.
Valamikor réges-rég, hosszú hajjal, HAIR & PEACE hímzésű bőrmellényben pattogtattam a maroklabdámat a Várban, és amikor egy parkoló autó alá begurult, letérdeltem, hogy kikotorjam alóla. Ekkor egy pillanat alatt ott termett egy ballonkabátos ember, igazolványát mutatva kérte az enyémet. Amikor megmutattam elgurult labdámat, kelletlenül vette tudomásul érvelésem. Életemben először ekkor gondolkodtam el a mindenre kiterjedő, nem kért, sőt egyenesen utált figyelemről.
A mi hajdani rendszerünktől nem áll annyira messze a regény irányított, ellenőrzött társadalma. Persze a történet nem lenne olyan érdekes, ha csak az elmúlt éra történetét írná le. Kellenek a túlzások, túlkapások, sarkítások, hogy észrevegyük a mi világunkat illető kritikát.
Sinisalo Finnországa is egy „szép új világ”, ahol a fejlődés embertenyészetté finomodott, de végeredményében ez is ugyanolyan kegyetlen „visszanemesítése” az emberi fajnak. Alárendelve mindent az aktuális politikai uralmon lévő csoport kívánalmainak.
Ahogy minden elnyomó rendszerben, itt is léteznek ellenállók, akik megpróbálják kijátszani azokat a lehetetlen törvényeket, amelyeket elméletileg a mi életünk jobbítására hoztak létre. De amióta világ a világ, az emberek nem akarnak irányítottan, tiltások által jobbá válni.
Ebben a történetben érdekes új fogalmakkal ismerkedhetünk meg. A feminő és az eloi a feleségnek tenyésztett, kiszolgáló nő, kizárólag a szaporodás céljára. A morlock pedig az ivartalanított, csak munkára alkalmas alacsonyabb rendű nő. És ott vannak a felhímek és alhímek, elnevezésük mindent elárul. A természetes kiválasztást felváltó tenyésztés kétségtelen jelei, amikor ideológia váltja fel a természet törvényeit.
A történet jó néhány olyan társadalmi jelenséget erősít fel diktatórikus szabállyá, vagy inkább törvénnyé, amely most is jelen van életünkben. Ezek most marginálisak, inkább csak a bulvármagazinok foglalkoznak ezekkel, hol felmagasztalva, hol becsmérelve, mindig a pillanatnyi igényeknek megfelelően.
Egy testvérpár életén keresztül követhetjük a történetet. Érdekes és jól működő ötlet, hogy a fiatalabb eloi lány csak hiányával szerepel és tartja fenn a feszültséget. Ő nővére meg nem érdemelt szeretetét figyelmen kívül hagyva igazi feminőként ugrik bele az első felhím karjaiba, és ezzel a vesztébe. Minden társadalmi rendszerben vannak olyanok, akik lelketlenül, erkölcsi gátlások nélkül (vagy annak hiányában) használják ki a legmocskosabb módon az adódó lehetőségeket. Akár szenvedélybetegségük kielégítésére. Nehéz harc, ha nemcsak az egész társadalommal, de a szeretett testvérrel is meg kell küzdeni az ő megmentéséért. Még egy felhím baráti segítsége is kevés lehet hozzá.
Az elnyomó rendszerekben mindig megerősödik a vallás, és újabbak törnek a felszínre. Ez is egyfajta menekülési forma a valóság elől. A saját hatalom elleni tehetetlenségünk miatt próbálunk egy még nagyobb hatalom karjaiba menekülni. De belefuthatunk abba a csapdába, hogy ez csak álcázása egy másik rendszernek.
A diktatúrák legfontosabb érve, hogy meg akarják menteni állampolgáraikat a demokrácia dekadenciájától. Sinisalo Finnországában a „roncsdemokráciák” összes élvezeti és tudatmódosító áruját betiltották. A bátrabbaknak nem maradt más, csak a csilipaprikában lévő kapszaicin. Bár tiltott áru, de még beszerezhető, elérhető.
A történetben a csili az utolsó tiltott gyümölcs, ezért is emelkedik misztikus magasságokba a kapszaicin csípőssége, és épül köré vallás. A szerzőnek a csili az a görbe tükör, amit feltart a mai világ kábítószerfelhasználó, és az azokkal szembenálló, a drogfogyasztást ellenző csoportjainak.
Lehet azon vitatkozni, hogy a szerző a kábítószerek mellett vagy ellen áll ki könyvében. Inkább arra a jelenségre világít rá, hogy ha valamit tiltunk vagy üldözünk, az sokak számára kívánatossá válik. Mert emberi szükségletünk mássá, egyéniséggé válni, vagy legalábbis ezek illúziója. És mindegy, hogy ez dohány, kokain, vagy egy egyszerű csilipaprika. A tiltás a lényeg, és az ezzel szembeni ellenállás. Mert tiltás nélkül valószínűleg csökkenne az érdeklődés és az élvezeti érték is.
A történet vége meglepő. A valóság és a misztikum furcsán összefonódik, nyitva hagyva sok kérdést, de lezárva a könyvet. Nehéz eldönteni, hogy ez egy disztópia, vagy inkább alternatív történelem.
A könyv megfogott, és bátran ajánlom mindenkinek. Aki belemerül, átélheti a diktatúrák kegyetlen logikáját, megmerítkezhet az idősebb nemzedék emlékeiben. Felfedi a diktatúrák legnagyobb csapdáját, hogy abban lenni nem mindig rossz. Fontos ezt átérezni azért, hogy rádöbbenjünk, nem akarunk így élni.
