Korokon és téren át: A generációs csillaghajó

Évszázadokig, akár évezredekig is eltarthat az utazás, talán meg sem érkezünk soha. De ha egyszer eljutunk az új világokra, unokáink unokái élvezhetik munkánk gyümölcsét. Megvetjük lábunkat a galaxisban, az emberiség nagy és dicső lesz. Mit mondok hát, velem tartotok?
Elméletben sokféleképpen lehetünk képesek csillagközi utazásra, féregjáratok, FTL hajtőművek és a többi. A realitástól azonban ezek a megoldások ma még nagyon messze állnak, ami viszont közel van, az a generációs hajó. Erről a csillaghajóról először még Konstantin Tsiolkovsky tett említést 1928-ban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de megépítése. Megvalósításához még minimum évtizedekre, talán évszázadokra van szükség, de megéri. A csillaghajó idővel eljutna célcsillagához, amely remélhetőleg gyarmatosítható bolygóval is rendelkezik. Messzi égitesteken vethetnénk meg lábunkat. Az utazás alatt emberek nemzedékei nőnek fel, dolgoznak, sokasodnak, majd halnak meg anélkül, hogy akár a célállomás közelébe kerülnének.

Elméletben mai technológiánkkal  megépíthető lenne egy ilyen jármű, igaz a költségek csillagászatiak lennének. A gyakorlatban azonban nem tudjuk megcsinálni. Ugyanis egy majdnem teljesen zárt rendszert kellene megalkotni, amely önellátó. Lakosainak biztosítaná az élelmet, vizet, oxigént, mindent ami az élethez kell. És bár az emberiség  épített ilyen rendszert, az csak hónapokig bírta ki, ami tudjuk, hogy az messze nem elég.

A probléma ezekkel a rendszerekkel nem tudományos, hanem szociális. Ha valahova összezárunk x számú embert, abból idővel gond lesz. Ellentétek, veszekedések, akár erőszak is lehet az eredmény. Ezért a gyarmatosítóknak szigorú szabályok szerint kellene élniük. Lehet, hogy önmaguktól is képesek lesznek ezeket betartani, akár politikai pártokat is alakítanak, a maihoz hasonlót társadalmat szerveznek.

Ám előreláthatóan kőkemény katonai diktatúra fog rendet tartani. Ennek is megvan persze a veszélye, mivel a katonai vezetők esetleg a nép sanyargatását tűzik ki célul maguk elé, és soha nem jutnak el az áhított bolygóra. De mégis hogyan képzeljünk el egy ilyen hajót?

Alapvetően két lehetőség létezik. Talán egyáltalán nem lesz gravitáció csillagközi bárkánkon, ekkor alkalmazkodni kell, az utasok ebben a környezetben kell leéljék életüket. Itt még nincs semmi gond, az akkor jelentkezik, amikor megérkeznek, akár több évtizedbe telhet, mire folyamatosan hozzászoknak a gravitációhoz, mint olyanhoz.

Azonban a hosszú utat kényelmesen, otthonosan is el lehet tölteni, folyamatos gyorsulással, vagy forgó modulokkal elviselhető tömegvonzást lehet létrehozni. Ebben az esetben a földihez meglepően hasonló életkörülményeket lehet létrehozni, a vizet tavak, folyók formájában tárolnánk. Ilyen és ehhez hasonló megoldásról írt könyvében többek között Robet A. Heinlein, Brian Aldiss és Harry Harrison is. A megvalósításhoz legközelebb a forgó űrállomások állnak. Ilyenek például a Stanford torus, a Bernal gömb, vagy O’Neill Henger.

Ezeket űrutazásra felkészítve, hajtőművel felszerelve kiváló csillaghajót kapnánk. De, mint tudjátok a megvalósítás még nagyon messze van. Tökéletlenségei ellenére ez az alternatíva az egyik legjobb, amivel a közeljövőben rendelkezhetünk. Ha azonban egyszer bolygónk elhagyására kényszerülünk lehet, hogy nem csak a legjobb, hanem az egyetlen lehetőségünk lesz.

JB