Megjelent a decemberi Galaktika magazin!

A Galaktika magazin decemberi számában új, Nebula-díjra jelölt kisregény indul, Gregory Benford fizikus hőse a Poklot próbálja tudományos alapon megérteni.
Ez a hónap hagyományosan a Mikulás és a karácsony jegyében telik kicsik és nagyok számára egyaránt, így két novella is kapcsolódik a témához: az Eurocon- és többszörös Zsoldos-díjas Szélesi Sándor, az Ellopott troll szerzője a Mikulás-ünnepet próbálja átplántálni egy másik bolygóra, míg Indrek Hargla, a népszerű Melchior-krimik írója egy kísérteties karácsonyi történettel szórakoztatja olvasóit. Carter Scholz döbbenetes erejű elbeszélésében a Földről érkezett expedíciónak az idegen világban is elsősorban a saját démonaival kell megküzdenie. Richard Fox ezúttal a humoros vonalat erősíti egy esküvő leírásával, amely ellen minden összeesküdött. A havi retró igazi csemege, Sandokan atyjának, az olasz Emilio Salgarinak egy klasszikus sci-fije. A lapban még két hazai szerző írása olvasható, akiknek csak a vezetékneve egyezik, stílusuk nem is lehetne különbözőbb: Varga Csaba Béla melankolikus története egy végzetes hegyi tengerszem körül játszódik, míg Varga L. László Bervia Rt.-je egy szatirikus, mondhatni, közgazdasági fantasy.

Mikhail Black artist - cover

Mikhail Black artist – cover

A központi tudományos rovat és több más rövidebb írás a sötét anyaggal foglalkozik. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az új Joker-filmről, intergalaktikus metál-musicalekről, az idei fizikai Nobel-díjasokról, a holdpor hatásairól, valamint interjú szólaltatja meg A Nap Magja szerzőjét, Johanna Sinisalót.

A képregény is karácsonyi témájú, Isaac Asimov novellája alapján. A magazin XL-változatában pedig Martin Caidin hetvenes évekbeli bestsellerének, a Kiborgnak a befejező része olvasható, melyből a sikeres A hatmillió dolláros férfi című sorozat készült.

A Galaktika 357. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...