Mély szakadékok és irdatlan kráter
Óriáskráter, amely majdnem akkora, mint maga az égitest, kilométer mély hasadékokkal szabdalt felszín, és ismeretlen folyamat táplálta vulkánkitörések nyomai: a NASA nyilvánosságra hozta a Dawn-űrszondának a Vesta kisbolygóról szerzett új eredményeit.
“Az egyik utolsó ismeretlen világot derítjük fel a Naprendszer belső részén” – mondta Marc Rayman, a Dawn-űrszonda küldetésének vezető mérnöke a NASA magyar idő szerint hétfőn este megrendezett sajtótájékoztatóján. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, az amerikai űreszköz a Vesta és a Ceres kisbolygókat látogatja meg.
A NASA közlése szerint a Dawn eddig teljes sikerrel hajtotta végre küldetését. Az űreszköz működése újabb bizonyíték arra, hogy a ma még kevéssé elterjedt ionmeghajtás is gond nélkül használható, ami lényegesen olcsóbbá teszi az űrszondás programokat. Ennek a meghajtási módnak a lényege, hogy a hajtóműből kilövellt anyagot a napelemek termelte elektromos áram segítségével gyorsítják fel – a hagyományos meghajtástól eltérően, ahol az elégő üzemanyag gázainak feszítőereje gyorsítja fel a kiáramló gázt. A felgyorsító hatáshoz tehát az ionhajtóműnek nem kell üzemanyag, ami kisebb tömeget és olcsóbb küldetést jelent.
A NASA közölte a Vesta kisbolygóról az első közeli képeket, amelyek alapján erősen különbözik az égitest északi és déli féltekéje. Délen sokkal kevesebb a kráter, mert itt egy hatalmas becsapódás formálta át a felszínt, eltörölve a korábbi krátereket. Kilométer mély, közel egyenes hasadékok, kanyonok vannak, főleg az egyenlítő térségében, amelyek talán a hatalmas déli becsapódástól keletkeztek. Egyes kráterek aljzatán törmelék található, lejtőjükön omlással keletkezett sötét és világos sávok sorakoznak, emellett néhol a kirobbant, majd visszahullott anyag alkotta törmeléktakaró is látszik. A szakemberek számára meglepőek voltak a néhol azonosított sötét területek, amelyek kialakulására egyelőre nincs magyarázat. A felszíni összetételben mutatkozó különbéget is sikerült néhány helyen azonosítani, de ezek részletes vizsgálata még hátravan.
Egy meg nem született bolygó töredékei
A Vesta a fő kisbolygóövben van, amely a Mars és a Jupiter között húzódik, és több milliárd kisebb-nagyobb szikladarab kering benne. Ezeket kráterekkel borított, általában szabálytalan alakú testként kell elképzelni, amelyek főleg a Földünket is alkotó kőzetekből állnak, de némelyikük jelentős mennyiségű jeget is tartalmaz.
Sokáig elfogadott modell volt, hogy ezek a kisbolygók egy ősi, szétrobbant bolygó maradványai, azonban mára kiderült, hogy ez a feltételezett planéta soha nem született meg. A kisbolygók mai helyén is megindult az anyag úgynevezett bolygócsírákká tömörülése, azonban a közeli, nagy tömegű Jupiter gravitációs hatása megzavarta az itt lévő objektumok mozgását. Ezért ezek olyan nagy sebességgel ütköztek egymásnak, hogy összetapadás helyett tovább darabolódtak. Sok, egymáshoz hasonló pályán mozgó töredékre hullottak, így alakultak ki a kisbolygócsaládok. A Mars és a Jupiter között húzódó övezet mai tömege már csak tizede az eredehttp://www.blogger.com/img/blank.giftinek, mivel a Jupiter azóta kiszórta a térségben lévő objektumok többségét.
A kisbolygók megismerése egyrészt azért fontos, mert a Földön lévő, az óceánokat alkotó víz jelentős részét ősi becsapódásaik hozták bolygónkra, a hozzájuk hasonló üstökösmagokkal együtt. Emellett sok szerves molekulát is szállíthattak a Földre, elősegítve az élet kialakulásához vezető, úgynevezett prebiotikus fejlődést.
A kisbolygók becsapódásai mára megritkultak, de alkalmanként napjainkban is eltalálják bolygónkat. Míg az apró földsúrolók veszélytelen magasságban robbannak fel a légkörben, addig az 50-80 méteresek robbanása súlyos pusztítást okoz, mint azt az 1908-as Tunguz-eseménynél megfigyelték. A 100 méternél nagyobb kisbolygók pedig eltalálják a felszínt, krátert vagy a tengerbe csapódva szökőárt létrehozva. A kilométeres objektumok becsapódásai kihalással járnak az élővilágban, mint az a dinoszauruszokat is eltüntető Chixulub-kráter robbanásánál történt 65 millió évvel ezelőtt. Távcsöves égboltfelmérő programokkal próbálják felfedezni a veszélyes égitesteket, mivel az esetleges ütközést elvben meg lehetne előzni.
Forrás: origo/tudomány
