Miniinterjúk – Toochee

Lőrinc L. Lászlót 80. születésnapja alkalmából a Metropolis Media egy különleges kötettel lepte meg. A könyvben 12 olyan író egy-egy novellája olvasható, akik a szerző rajongói is egyben. A kötetek szerzőivel villáminterjúkat készítettünk, Utolsó szerzőnk a Galaktika magazin tudományos szerkesztője, Kovács „Tücsi” Mihály.

1, Mióta ismered/olvasod Lőrincz L. László műveit?

Gyerekként faltam a könyveket, gyorsan is olvastam, hetente három-négy, de kár hat könyvet is kiolvastam. Akkoriban sokkal kevesebb könyv is jelent meg, még a zsebbpénzemből sem volt nehéz szinte mindent megvásárolni. Tizenévesként már nem csak a könyvtárakat és a könyvesboltokat, de az antikváriumok rendszeres látogatója is voltam. Gyűjtöttem a sorozatokat is, mint amilyen a Kozmosz sorozat volt. Lacitól Először a Galaktikában olvastam a Nagy Kupola szégyene című novellát még a hetvenes évek végén.  Majd megjelent a Novellás kötet is, talán 82-ben. Azután jöttek a regényei, a Föld alatti piramis és az üvöltő bika. Ezeket imádtam.

2, Melyik műve inspirálta a novelládat, hogyan merítettél a művéből vagy műveiből ötletet?

Konkrétan egyik sem, inkább a szellemiségét próbáltam megfogni. Ezért inkább megpróbáltam a karakterrel játszani: milyen lenne egy Leslie L. Lawrence féle kalandor-nyomozó-tudós a XXI. században. Megtartottam a helyszínt, de egy modernebb környezetben, mai kalandokkal dolgoztam. Megalkottam a új idők kalandorát, amelybe egy kicsit a saját lelkemet, attitűdömet, stílusomat, szóval magamat is beletettem. Na, jó, nem is olyan kicsit.

A jádekoponyák szigete

3, Mennyire áll közel hozzád ez a stílus? Mennyire kellett kilépned saját kereteidből?

A Lőrincz/Lawrence regények számomra egyik legfontosabb jellemzője a történet mögött megbúvó tudás, a könnyed ismeretterjesztés, a tudományosan hiteles információk. Számomra is mindig fontos volt, hogy írásaim tudományosan is megállják a helyüket. Ez sok kutatást és utánajárást jelent, de megéri. Nem csak hitelesebb lesz az írás, de maga a kutatási periódus izgalmasabb, mint maga az írás. Sok ötletet dobtam ki életem során azért, mert nem volt tudományosan megalapozott. Ezt e részét tehát nem kellett átvennem.

A könnyedebb kalandregény stílusát nagyon szeretem, de ilyet még nem írtam. Történeteim általában valamilyen komolyabb gondolattal vagy témával foglalkoznak, ezért komorabb hangvételűek. A kalandosabb történeteim is inkább techno thrillerek. Ez a könnyed kalandregény stílus azonban már régi vágyam volt. Itt lehetőségem volt kipróbálni. Sokkal több ötlet és téma született belőle, mint ami ebbe a novellába belefért.

4, Melyik a kedvenc Lőrincz/Lawrence regényed/novellád?

Mint az irodalomban oly sokszor, az első művek a legmeghatározóbbak. Azok „ütnek” a legnagyobbat, azok válnak a kedvencekké. Lőrincztől mindenképpen a Nagy Kupola szégyene, a Föld alatti piramis és az üvöltő bika. Lawrencetől a Szindzse szeme és a ​keselyűk gyászzenéje.

5 Melyik szerzőt szereted jobban: Lőrinc L. Lászlót vagy Leslie L. Lawrence-et?

Mivel engem egész életemben jobban foglalkoztatott a fantasztikum, ezért természetesen Lőrincz L. László.

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...