Miniinterjúk – Ronil Caine

Lőrinc L. Lászlót 80. születésnapja alkalmából a Metropolis Media egy különleges kötettel lepte meg. A könyvben 12 olyan író egy-egy novellája olvasható, akik a szerző rajongói is egyben. A kötetek szerzőivel villáminterjúkat készítettünk, Következő szerzőnk Ronil Caine.

1, Mióta ismered/olvasod Lőrincz L. László műveit?

Három éve olvastam tőle először. Korábban nem, mert inkább horror, thriller, klasszikus sci-fi zsánert szerettem olvasni. Ismerni persze ismertem. Emlékszem a borítókra gyerekkoromból, ott voltak a polcon, édesapámnak nagy kedvence volt.

2, Melyik műve inspirálta a novelládat, hogyan merítettél a művéből vagy műveiből ötletet?

Amikor a Metropolis Media felkért a novellára, az volt a célom, hogy minél több művét, karakterét összekössem egy kalandos történetbe, amit az ő stílusában írok meg, kicsit keverve a sajátommal. Mivel nem olvastam az összes könyvét, kutatómunkával és kreativitással pótoltam, amit tudtam. Remélem, a sok utalással sikerül megmosolyogtatni a rajongókat és Lőrincz L Lászlót is.

3, Mennyire áll közel hozzád ez a stílus? Mennyire kellett kilépned saját kereteidből?

Nem áll különösebben távol tőlem, de azért néha koncentrálnom kellett, hogy ne vigyem el a stílust vagy a történetet a saját novelláim hangulata felé. A laza, magabiztos főhős szemszögéből írni viszont kifejezetten élvezetes kirándulás volt. Ilyen típusú novellát mindig is szerettem volna írni, és biztosan fogok is még.

4, Melyik a kedvenc Lőrincz/Lawrence regényed/novellád?

A Szindzse szeme volt az első, amit olvastam tőle, és eddig az a favorit is. Emlékezetes volt még A nagy kupola szégyene is.

5, Melyik szerzőt szereted jobban: Lőrinc L. Lászlót vagy Leslie L. Lawrence-et?

Van, aki tud dönteni? Mindkettő ugyanazt a lazaságot, jó kikapcsolódást, izgalmas sztorikat nyújtja, amit Lőrincz L Lászlótól szeretünk. Nehéz mellényúlni, bármit választunk is tőle.

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...