Negyedik nap – Exkluzív tudósítás a WorldConról
A fényképen Montreal látható, madártávlatból.Úgy döntöttem, valamit azért csak megnézek Montrealból, és mivel tudtam, csupán minimális időm van erre, a madártávlatot választottam. Elmetróztam az olimpiai faluba, és fölvitettem magam a kilátótorony tetejébe. Ez azzal büszkélkedik, hogy a világ legferdébben épült tornya, bőven veri a pisait, és egyedül Michael Jackson versenyezhetett a dőlésszögével, persze sokkal kisebb méretekben. Innen megcsodálhattam a város körpanorámáját, majd gyorsan vissza is indultam, mert egy korábban megbeszélt találkozó várt rám.
A Kongresszusi Palotába érve újabb régi ismerős jött szembe, Jean-Pierre Laigle francia író, akivel az Euroconokon találkoztam már. Levadásztam még a közelben tébláboló Charles Strosst is, névjegyet cseréltünk, aztán már tényleg mentem a dolgomra. Sean McMullen ausztrál íróval, Jetse De Vries holland és Scott Edelman amerikai szerkesztővel ebédeltünk a közeli kínai negyed dzsungelében. Nem mondhatnám, hogy a koszttal maradéktalanul elégedett voltam, de a társaságra nem lehetett panasz. A sztorizgatás közben kiderült, hogy McMullen feketeöves harcművész, Edelmant pedig csöppet sem boldogítja a SciFi/SyFy névcsere. A délután további része magántermészetű ügyek intézésével telt, majd éppen sikerült visszaérnem a díszterem ajtónyitására, amikor elkezdett befelé áramlani a tömeg a Hugo-díjkiosztó ünnepségre. Nem is láttam a sor végét, és már azon pánikoltam, hogy csak a terem legvégében kapok helyet, amikor hirtelen ott termett mentőangyalom. Martin Wooster veterán SF-rajongó és hűséges levelezőtársam, akivel, így a második alkalom után már bátran mondhatom, hagyományosan együtt nézzük végig az ünnepséget. Gyorsan berántott maga mellé a sorba, de sajna ezzel a huszárvágással sem sikerült sokkal közelebb kerülni, már csak azért sem, mert az első kb. húsz széksort az illusztris díszvendégeknek tartják fenn. Azok mögött tágabb térség következik kameraemelvényekkel, és az egyszerű pórnép csupán ezek mögött kezdhet elhelyezkedni. Ez magyarázza a szokásosnál is gyengébb képeimet, amik nem is magukat a történéseket, csak azok kivetített képét rögzítették.
Mivel a nap folyamán kitartóan telt a fejem a náthaforrásból eredő folyadékokkal, könnyű szívvel letettem az esti bulizásról, és inkább zsebkendőhalmokkal pakoltam körül az ágyamat. Viszont a tévében találtam egy érdekesnek tűnő sorozatot, amiről eddig még nem is hallottam. A címe Defying Gravity. És naná hogy SF.
Hát, azt hiszem, ezzel érdemi mondanivalóim végére értem, innentől utazgatásom személyesebb jellegűvé válik, úgyhogy elbúcsúzom a Galaktika honlap olvasóitól, a továbbiak saját blogomon lesznek olvashatók, csakúgy, mint a Hugo-díjasok teljes listája.
Otthon találkozunk!
A Kongresszusi Palotába érve újabb régi ismerős jött szembe, Jean-Pierre Laigle francia író, akivel az Euroconokon találkoztam már. Levadásztam még a közelben tébláboló Charles Strosst is, névjegyet cseréltünk, aztán már tényleg mentem a dolgomra. Sean McMullen ausztrál íróval, Jetse De Vries holland és Scott Edelman amerikai szerkesztővel ebédeltünk a közeli kínai negyed dzsungelében. Nem mondhatnám, hogy a koszttal maradéktalanul elégedett voltam, de a társaságra nem lehetett panasz. A sztorizgatás közben kiderült, hogy McMullen feketeöves harcművész, Edelmant pedig csöppet sem boldogítja a SciFi/SyFy névcsere. A délután további része magántermészetű ügyek intézésével telt, majd éppen sikerült visszaérnem a díszterem ajtónyitására, amikor elkezdett befelé áramlani a tömeg a Hugo-díjkiosztó ünnepségre. Nem is láttam a sor végét, és már azon pánikoltam, hogy csak a terem legvégében kapok helyet, amikor hirtelen ott termett mentőangyalom. Martin Wooster veterán SF-rajongó és hűséges levelezőtársam, akivel, így a második alkalom után már bátran mondhatom, hagyományosan együtt nézzük végig az ünnepséget. Gyorsan berántott maga mellé a sorba, de sajna ezzel a huszárvágással sem sikerült sokkal közelebb kerülni, már csak azért sem, mert az első kb. húsz széksort az illusztris díszvendégeknek tartják fenn. Azok mögött tágabb térség következik kameraemelvényekkel, és az egyszerű pórnép csupán ezek mögött kezdhet elhelyezkedni. Ez magyarázza a szokásosnál is gyengébb képeimet, amik nem is magukat a történéseket, csak azok kivetített képét rögzítették.
Mivel a nap folyamán kitartóan telt a fejem a náthaforrásból eredő folyadékokkal, könnyű szívvel letettem az esti bulizásról, és inkább zsebkendőhalmokkal pakoltam körül az ágyamat. Viszont a tévében találtam egy érdekesnek tűnő sorozatot, amiről eddig még nem is hallottam. A címe Defying Gravity. És naná hogy SF.
Hát, azt hiszem, ezzel érdemi mondanivalóim végére értem, innentől utazgatásom személyesebb jellegűvé válik, úgyhogy elbúcsúzom a Galaktika honlap olvasóitól, a továbbiak saját blogomon lesznek olvashatók, csakúgy, mint a Hugo-díjasok teljes listája.
Otthon találkozunk!
Facebook hozzászólások
