Nincs több kifogás! – A sci-firől laikus szemmel
Ritka az olyan sci-fi regény, mely bestseller státuszba képes küzdeni magát. Mik lehetnek ennek az okai, mikor elképesztően jó regények is léteznek? Cikkünk összegyűjt néhány lehetséges okot arra, hogy a sci-fi miért nem élvez nagy figyelmet.
Akik ismerik az SF aranykorának történelmét, azok tudják, hogy a sci-fi nagyon sokáig a ponyvairodalom részét képezte, hasonlóan a korai fantasykhez. Vajon mennyit javult a helyzet? Nemzetközi szinten elég sokat, de a sci-fi még mindig a kevesek által ismert és népszerűsített irodalomnak minősül. Egy 2005-ös felmérés alapján (Romance Writers of America) az amerikai könyvtermelés 6%-t tette ki a science fiction, ami elég megdöbbentő adat annak fényében, hogy az évente bemutatott hollywoodi sikerfilmeknek nem elhanyagolható része sci-fi témájú. Lássuk, mik is a kedvenc zsánerünk népszerűségét gátló tényezők!
Rétegirodalom
A science fiction egyik legnagyobb taszítóereje a vonzóereje is egyben: a tudomány. Mi jut eszünkbe róla? Egy rajongó számára izgalmas utazás elmélyedni benne, de egy laikusnak az unalmas, átaludt órák és a stressz keltő vizsgák jutnak eszébe, na meg a csomó, számára kínainak tűnő kifejezés. A sci-fi regények a legtöbb esetben magukkal hozzák a tudományos nyelvezetet is, és központi elemük is a tudomány köré épül.
A filmek hatására a sci-fi és a príma látvány sokak számára elválaszthatatlanná vált.
A science fiction történetek nagy részét éppen ezért nem tartják könnyű olvasmánynak. Akiben nincs meg a tudomány iránti érdeklődés, azt idegesíthetik a szakszavak és a tudományos felfedezések iránti rajongás a szereplők és az írások szerzői részéről. Az olvasóval szemben tanúsított elvárások is nagyobbak lettek az írók részéről. Néha úgy érzem, hogy szánt szándékkal írnak olyan könyveket a kortársak, melyek elvárják, hogy olvasóik „ki legyenek képezve” tudományos téren, mintha azon lennének, hogy minél inkább az eltávolodás lenne a cél.
Persze akadnak olyan regények, melyek nem a tudománnyal foglalkoznak, csak díszítőelemnek használják, mégis sokakat elriaszt. A science fiction regények az elmúlt évtizedek alatt nagyon megkomolyodtak, mivel sok ember elvesztette a jövőbe vetett hitét. Az elvárások egyre magasabbak; rengetegen várják el, hogy egy regény ne csak hiteles legyen, de szórakoztató is. A kettő pedig nagyon sok szerzőnél kizárásos, hiszen ha komoly regényt akar írni az ember, akkor a legtöbb esetben bizonyítani szeretne. Bizonyítani saját zsenialitását, melybe nehéz belesűríteni a szórakoztatni akarást. Ha olvastunk már olyan regényt, melynek gyengén kidolgozott szerelmi szál vagy ZS kategóriás akciójelenet volt az elrontója, de zseniális ötletek voltak benne, akkor az író „próbálkozott” a szórakoztatással, csak épp nem állt jól neki.
Rajongói közeg
SF rajongóként vicces erről írni, de ez is közrejátszik abban, hogy a laikusokat elijeszthetjük. Antal József egy interjúban és saját blogján már kifejtette véleményét a sci-fi rajongótáborának a zsánerre gyakorolt negatív hatásáról. Mi ezzel körülbelül egyetértünk, hiszen ha összehasonlítunk egy kortárs SF-et egy klasszikussal, azonnal kiütköznek a stilisztikai különbségek. Lássuk, melyek ezek!
Cory Doctorow, népszerű sci-fi író és blogger.
A jó sci-fi regények, melyek képesek voltak maradandót alkotni, generációról generációra járnak kézről-kézre az olvasórétegek között. Az újabb olvasók azokra a témákra építkeztek, melyeket megkedveltek ifjúként, a hiányosságaikat pedig az új írónemzedékek pótolták ki. De ahogy öregedtek az olvasók, úgy változott az ízlésviláguk is, így elkerülhetetlenné vált a komolyság fokozása. Ez a fokozás pedig azon kívül, hogy növelte a mainstream irodalomtól való távolodást, magával hozott egy másik káros tényezőt: a hölgyek szinte teljes kizárását.
A Végjáték nem volt elég mainstream ahhoz, hogy sikerfilm készüljön belőle.
Sokan olvasnak ugyan a nők közül is sci-fit, mégis a férfiak vannak jelentős többségben. A tudomány megismerése és a galaktikus kalandok elsősorban a férfiakat hozzák lázba, a nőknek inkább érzelmi – ez nem egyenlő a nyálas romantikával – töltetre van szükségük. Nem is beszélve arról, hogy a férfi SF szerzőknek és rajongóknak meg van a nem túl etikus véleményük azokról a nőkről, akik sci-fit írnak. De a rajongói közösségek más szempontból is kiközösítők.
Mivel az idősebb rajongók elvárásai egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, úgy kerültek egyre távolabb a fiataloktól. A klasszikus címek között (most a hardabb jelegű SF művekre gondolok) több olyat is találunk, mely egy kíváncsi gyermeknek felkeltheti az érdeklődését, de a kortársak között igencsak kevés akad. Ott inkább a young adult kategória hódít, de ezek a könyvek a kamaszokat célozzák meg, akik nagy valószínűséggel a sci-fit filmekből és videojátékokból ismerik meg. És itt elérkeztünk a másik kiközösítő tényezőhöz: a sznobsághoz.
Hazai és nemzetközi viszonylatban is elég magas a sznobok száma, ha a science fictionről van szó. Ha egy olyan nézőt ültetünk be a moziba egy laikus mellé, aki a sci-fi alapművek közül rengeteget elolvasott már – és ezzel párosul a sznobokra jellemző ego is -, akkor számíthatunk rá, hogy okoskodni fog. Sőt arra is számíthatunk, hogy okosabbnak fogja érezni magát, mint a laikus, és ezt nem átall be is bizonyítani. A filmrajongók és a könyvmolyok között mindig is feszültséget teremtett a regény kontra film téma, és az olvasók kezdik a legtöbb helyen a kötekedést. Mit csinál egy normális ember, ha kötekedők veszik körbe? Elmegy, hogy másokkal beszélgessen a filmről, mindezt azért, mert az eredeti regény rajongói idiótán viselkedtek.
Tapasztalatból tudom, hogy egy rossz közösség mennyire el tudja venni az ember kedvét rajongásának tárgyától. Ha azt látjuk, hogy az, amit szeretünk, feljogosít másokat arra, hogy bunkók legyenek, akkor azon kezdünk el gondolkodni, hogy mi nem akarunk ilyenek lenni. Egyszer csak annyit veszünk észre, hogy a rajongásunk jelentősen csökkent. Ezért vagy elhagyjuk az sci-fi rajongói közeget, vagy magát a sci-fit.
Kánonközpontosítás az irodalom részéről
A szépirodalom nehezen tűri meg a sci-fit. Ez ne érdekeljen minket.
Több amerikai kiadó is úgy nyilatkozott, hogy szánt szándékkal sci-fiként reklámozni egy könyvet nem tesz jót a marketingnek. Kivéve persze, ha kifejezetten sci-fi a profiljuk. Ez annak köszönhető a fent sorolt okok mellett, hogy az irodalmi kánon nem ismeri el a sci-fit, mint igényes szépirodalmat. Ezt az évek során már sok SF regény és szerző cáfolta meg, többek között Bradbury, Lem, a Sztrugackij-fivérek, Vonnegut, Orwell, Burgess és Huxley. Hogyan reagált erre a szépirodalom? Röviden: „Ez nem lehet sci-fi. Ez ahhoz túl jó.” A szépirodalom kanonizálta az említett írók néhány művét, és „leszedte” róluk az SF jelzőt.
Az irodalmi kánon álláspontja valószínűleg a populáris témák népszerűsége miatt ilyen negatív. Ezt csinálták a krimi felbukkanásakor is, amiből arra asszociálhatunk, hogy elég féltékeny társaság lehet az. Jules Verne elismert szépirodalmi szerzőként van nyilvántartva, mégis műveit a könyvtárak ifjúsági irodalomként ajánlják, és hazánkban is úgy állnak az SF-hez, mint ifjúsági irodalomhoz. Azért érdekelne, hogy mit szólna egy-egy szülő az Örök háborúhoz, mint ifjúsági irodalomhoz. De mi a helyzet a fősodorral?
Az emberek szívesebben olvasnak olyan szórakoztató irodalmat, mely a mai korban játszódik, és ezek nagy részére már megvannak a bejáratott szerzők, bejáratott kiadók és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy felhívják magukra a figyelmet. A jövő fejtegetése, a múlt átértékelése nem vonz annyi embert, mint egy izgalmas kémtörténet, vagy egy botránygyanús írás. Persze egyszerű fogásokkal könnyen kikerülhetőek a skatulyák. Az éhezők viadalát sem poszt-apokaliptikus disztópiakként reklámozzák, vagy az elnyert díjakkal. Utóbbi fogalmakkal és kitüntetésekkel – és jelentőségükkel -, egy laikus nincs tisztában.
A science fiction túlélését tehát éppen az a réteg veszélyezteti, amelyiknek éltetnie kellene. A rajongóknak és íróknak nehezükre esik elfogadni a kompromisszumokat (például a filmszerűbbé és közérthetőbbé válást). A sci-fi együtt fejlődik a kor technológiai vívmányaival és tudományos felfedezéseivel, de a mainstream irodalom elemeit nehezen teszi magáévá. És ha ez nem történik meg, nem lesz soha olyan népszerű az irodalomban, mint a témában készült filmek a moziban.
“A science fiction túlélését tehát éppen az a réteg veszélyezteti, amelyiknek éltetnie kellene. A rajongóknak és íróknak nehezükre esik elfogadni a kompromisszumokat (például a filmszerűbbé és közérthetőbbé válást). A sci-fi együtt fejlődik a kor technológiai vívmányaival és tudományos felfedezéseivel, de a mainstream irodalom elemeit nehezen teszi magáévá. És ha ez nem történik meg, nem lesz soha olyan népszerű az irodalomban, mint a témában készült filmek a moziban.”
Mint minden olyan elemzés, amely egy teljes irodalmi irányzatot néhány tucat mondatban próbál körbejárni, óhatatlanul, de többé-kevésbé hiányos lesz, mint ahogy azt éreztem a cikk elolvasása során.
A legfontosabb az egész cikkben a fent idézett négy mondat. Azért, mert megállapításai nemcsak a sci-fire, hanem bármely más irodalmi toposzra, médiumra igaz lehet.
Az alkotó és rajongótábora mindent elronthat. Ez általában a közízlés területén működik amúgy igazából. Az olvasás és filmnézés egyaránt szellemi-lelki folyamat. Ezeket pedig egy ember karaktere határozza meg befogadás és elutasítás szempontjóból. Ráadásúl általában ritka, hogy valamelyik elem javára és a másik kárára kialakult arány 100-0, vagy 0-100 legyen. Egyszerűen úgy itéli meg mindenki az élményt, ahogy átélte. Az intellektus odébbtolhatja a pszichét azzal, hogy “öcsi ezt te nem érted, ez magas irodalom, igényes gondolkodást követel”! A psziché odébblökheti az intellektust, hogy “öcsi, hülye vagy, ezt utálom, mert unalmas, mert okoskodó, vagy mert randa”! Ez a fogyasztó.
Az alkotó ugyanezt a karakteriszikus alakot képviseli, csak neki még ki is kell találnia, hogy akkor mit és hogyan tegyen?! Eleve megvan a személyes része. Habitus, társadalmi helyzet adta lehetőségek, családi-emberi kapcsolatok, klasszikus értelemben vett tudás, akarat, célok. Ezt erősíthetik-gyengíthetik az éppen érvényes külső hatások. Kor, hatalom, kultúrközeg(ek), egzisztenciális nyomás.
Fentiek szerintem minden alkotóra és alkotásra igazak. Aztán az, hogy tömegkultúra meghatározta, tömegízlést kihasználó tömegtermékről van-e szó, vagy a legmagasabb művészetek által létrehozható, elefántcsonttoronyban született, sznobizmus által felnevelt lény-e az alkotás, az másodrangó. Mindegyiket valamilyen igény teremtette, mégha ezt sokan, alkotó és fogyasztó el is utasítják.
A király meztelen. Csak itt két király van. Alkotó és alkotásával megkínált ember… 🙂
Még egy idézet cikkből:
“Hogyan reagált erre a szépirodalom? Röviden: „Ez nem lehet sci-fi. Ez ahhoz túl jó.”
A szépirodalom kanonizálta az említett írók néhány művét, és „leszedte” róluk az SF jelzőt.”
Ez megerősíti, amit írtam. A gőg és sznobizmus módszere, amely ahogy észreveszi egy általa megvetett karakter értékességét, egyszerűen átsorolja az általa felmagasztalt nomenklaturába, és megnyugszik. Megoldotta gondot. Ez ellen csak az adott zsáner tehetséges alkotói, éles szemű, művelt és határozott szerkesztői, és a közízlés igényességéért cselekvő,tanító emberek tehetnek. Meg persze, mi olvasók, csak mi sebezhetőbbek vagyunk, mert mint ama kellemes jelzővel meghatározta a cikkíró: “laikusok” vagyunk…
No, majd innen folytatjuk… 🙂
Egy szórakoztató sf regény:társadalmi evulució. Andrew neal írta. Nekem az bejött.
Nem az olvasót tartom laikusnak. 🙂 A jó olvasó ért a témához, a laikus pedig az, aki nem.
@Rondaar:
Tiszta sor…gondoltam, hogy így gondoltad, csak a pontosság érdekében csiklandoztam ki a pontosítást (sic!). 🙂
Folytatva a minapi eszmefuttatást. A modern sci-fi őstípusai olyan korban keletkeztek, amikor mások voltak, mind a gazdasági, mind a kultúrális körülmények. Egészen más indokokból írta meg Mary Shelley az Utolsó embert, illetve híres művét a Frankensteint. A kor, amelyben élt, még újszülöttként kezelte a szólás szabadságát. Friss, izgalmas élményt jelentett a gondolkodó ember számára a természet-tudományok világa, és a vele járó, alkotást serkentő technikai eszközök, találmányok megjelenése. Pedig ő jó fél évszázaddal Verne előtt írt.
Viszont, mivel nem befolyásolta alkotó tevékenységét a pénzt biztosító profi kiadó, szerkesztő, ettől fogva sokkal irodalmibb lett, amit írt. Legalábbis nem akkora mértékben befolyásolta, mint ahogy az 1920-as években kialakult az USA-ban.
Jó tudom, már Verne és Jókai is komoly pénzzsákok nyomásának tett eleget, amikor írt… 🙂
Shelley igényes volt, és igényesen akart alkotni. A kor irodalmi kánonja szerint, az akkori stiilisztikai, formai esztétika követelményeinek megfelelően. Azzal most felesleges foglalkozni, hogy mai szemmel mennyire élvezetes a stílusa. Kétszáz év telt el azóta. A mai ízlés is odébb van kétszáz évvel.
A lényeg, hogy az ő, és más ebben a zsánerben tevékenykedő író munkásságát és munkáit lehet, hogy vitatták, de nem az irodalomhoz tartozását.
A perifériára kerülést a 19-20. század irdatlan társadalmi-gazdasági változásai okozták. Az USA-ben a sci-finek nevezett irodalmi zsáner, mint ott minden, abszolút gazdasági tevékenységgé vált. Ehhez kellett egy-két olyan ember, aki felismerte, hogy az életszínvonal növekedése, az olvasni tudás elterjedtté válása, a megnövekedett szabadidő gerjesztette igényt profi szórakoztatóiparral kell kiszolgálni.
A bajt aztán az okozta, ha az illetőnek még küldetéstudata is volt… 🙂
Nos egy ilyen ember volt a modern, a 20. századon csaknem teljesen keresztülvonuló, irodalomromboló irányzat megteremtője: Hugo Gernsback. Maga is írt, és iszonyúan. Nem a stílusával volt a baj. A tematikájával. Hormonoktól zubogó érzékvilágú kamaszok sportpályájának tekintette és alkotta meg a sci-fit. Űrhajók, harc, izgalom, sugárfegyverek, nők, és persze jókora adag WASP politikai- társadalmi filozófia.
Rövid negyedszázad alatt a mongoloid idióták szintére süllyesztette a sci-finek nevezett teljes írott kresztmetszetet. A tömegízlés korlátlan kiszolgálása, és nulla ellenállás annak a legalantasabb igénybeli nyomásával szemben. Ezt bebetonozta, hogy ekkor alakult ki a sci-fi totális angolszász jellege. Csak az USA és valamennyire Anglia szólt bele a zsáner életébe. Természetesen ez nem így volt irodalmilag, de ismertség szempontjából, ennek megfelelően sikeresség tekintetében igen.
A magasirodalom képviselői szkeptikusak és kiábrándultak lettek, és egy idő után teljesen elvetették intellektuális szempontból. Nem lehet csodálkozni. Európában ekkor zajlott az irodalom egyik legnagyobb forradalma, amit a két nagy háború társadalmi változásai követeltek meg.
Mire a II. világháborúnak vége lett, a sci-fi ifjúsági irodalom lett, a rosszabbik fajtából. Legalábbis a fejekben. Ennek természetesen az európai sci-fi látta legnagyobb kárát. Nyugaton a teljes negligálás a színvonal miatt, keleten pedig a politikai irány, ami egy másfajta klisébe szorította, azt a keveset, amit írtak.
Szerencsére, mint minden entitás, a sci-fi irodalom mélyében is egy idő után elkezdődtek a változás apró elemei kialakulni. Aztán az 1940-es években megjelentek a zsáner hard SF-nek nevezett alkotói, egy új írógeneráció. Amelynek egyik legérdekesebb alkotói tulajdonsága az volt, hogy tudósok, illetve tudományos szempontból magasan kvalifikált emberek kezdtek sci-fit írni. Ők vitték tovább, most már jobb irányba a vernei irányzatot. A wellsi társadalm-politikai vonalnak is megjelentek a folytatói.
De erről majd legközelebb… 🙂