Novemberi megjelenéseink

Bár a karácsony (és ezzel a kívánságlistára kerülő könyvek időszaka) is közeleg, de azért ennyire még ne ugorjunk előre. Lássuk, milyen címekkel készül a Metropolis Media Group a 2017-es év végére.

Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után

A St. Mary Történettudományi Kutatóintézet ártatlannak tűnő, ódon homlokzata mögött a megszokottól igencsak eltérő tudományos tevékenység folyik. A történész munkatársak fizikai valójukban látogatnak el a szakma érdeklődésére leginkább számot tartó korszakokba és helyszínekre, hogy később az ő szemtanúként szerzett, első kézből származó tapasztalataik alapján lehessen a legfontosabb történelmi eseményekről szóló leírásokat kiigazítani.

Bár ők ezt nem tekintik időutazásnak, a cselekmény során a St. Marysek úgy pattognak ide-oda híres történelmi dátumok – példának okáért a peterloo-i vérfürdő, a Westminster-apátság alapjainak lerakása és a Somme-offenzíva – között, mint a gumilabda, időközben szakadatlanul hódolva kedvenc ténykedéseiknek, nevezetesen a megfigyelésnek, a dokumentálásnak, a mértéktelen teaivásnak és a halál torkából való megmenekülésnek.

Jodi Taylor rendkívül vicces történelmi sorozatának, a St. Mary krónikáknak első része  már novemberben felkerülhet a könyvespolcokra J. Magyar Nelly fordításában.

29661618

Daniel Godfrey: Új Pompeji

Ha szereted Michael Crichton regényeit, akkor az Új Pompejit neked találták ki! A történet szerint a közeljövőben egy enerigaóriás cég, a Novus Particles kifejleszti a technológiát, amivel tárgyakat és embereket szállíthat a múltból a jelenbe. A legtitkosabb projektjük az Új Pompeji, a híres város replikája valahol Közép-Ázsiában, megtöltve olyan lakosokkal, akiket keresztülhúztak az időn néhány perccel annak a vulkánnak a kitörése előtt, mely a múltbeli város vesztét okozta.

A regény főhőse, Nick Houghton történelmi tanácsadó, aki nagyon izgatott, hogy részt vehet a munkálatokban. Egészen addig, amíg el nem kezdi sejteni, hogy mi történt az elődjével és hogy munkáltatója valójában több titkot rejteget, mint ahogyan azt az összeesküvés-elmélet hívők pletykálják.

A Godfrey-regény Oszlánszky Zsolt fordításában érkezik.

27833741

Robert Kroese: Tudatzavar

A Tudatzavart is 2017-re tervezzük, de lehet, hogy 2018 lesz belőle. Kroese regényét hasonlították már Philip K. Dick, Terry Pratchett vagy John Scalzi írásművészetéhez is. A 2028-as Összeomlás után Los Angeles jelentős része, a Kitaszított Zóna felszabadult a hatalom uralkodása alól és a harmadik világbeli országok részévé válik. A Kitaszított Zóna és Los Angeles közti navigáció nehéz és kockázatos feladat, de Erasmus Keane magánnyomozónak muszáj útra kelnie, amikor egy értékes, genetikailag módosított báránynak nyoma vész az Esper Corporations laborjából. Ám miközben Keane és útitársa, Blake Fowler az állat nyomába ered, valami másra, valami sokkal nagyobb és eddig rejtve maradó titokra is fény derül.

A regényen fordításán már dolgozik Fedina Lídia. A könyv legjobb reményeink szerint még idén év végén érkezik, de elképzelhető, hogy átcsúszik jövő januárra.

26114341

 

A magyar borítókkal és további információkkal hamarosan jelentkezünk, a könyvek pedig nemsokára felkerülnek előrendelhető státuszban a webshopba!

 

 

 

 

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...