Örök béke könyvajánló
Joe Haldeman első kézből láthatta a vietnami háború szörnyűségeit. Örök háború című többszörösen díjazott SF regénye pedig bemutatta az összes borzalmat, melyet egy háború okozhat. Minden fizikai, és lelki sérülést szívbemarkolóan adott vissza, ettől téve roppant hitelessé egy évszázadokon átívelő konfliktus.
Második kötete, az Örök béke nem az Örök háború szó szerint vett folytatása. Leginkább csak az első könyv tanulságait viszi tovább, vagy az abból kimaradt gondolatokat veszi elő, hogy újra lecsapjon az olvasói lelkekre. Az teljesen mindegy, hogy egy háború a Földön zajlik, vagy fényévnyi távolságokra, emberek, vagy űrlények, fejlett, vagy fejlődő országok között: a háború mindig borzalmas marad, és általában a civilek, az ártatlanok és a társadalmak látják kárát.
2043-ban, a Földön járunk, ahol egy homályos indíttatású háború folyik. Ismét előtérbe kerül az Örök háború, melyben szintén nem igazán tudtuk az összetűzések miértjeit, okait. A főszerepben Julian Class, fizikus, gépész áll, aki egész egyszerűen utálja a katonáskodást. A nem is olyan távoli jövőben a háborúk elgépiesednek. Néhány ember „összekapcsolva” valamiféle kollektív tudatot képezve irányítanak robot-monstrumokat, amikkel próbálnak rendet tenni a csatatereken. Julian részese az egyik ilyen mechának. Egyfelől roppant bensőséges kapcsolatot tesz lehetővé bajtársaival az összekötött tudat, másfelől viszont a privát zónák teljességgel megszűnnek. Julian sosem akart embert ölni, ám egy véletlen folytán mégis megteszi. A gondolat, hogy kioltotta valakinek az életét nem hagyja nyugodni. Itt kúszik be a képbe ismét a katonák lelki világa, a poszttraumás stressz, depresszió, kirekesztettség érzése.
A regényben előtérbe kerülnek az egyéni érdekek, az áldozathozatal, faji szegregáció, és egyéb társadalmi kérdések, melyek sajnos nem is annyira régen számtalan borzalmat generáltak. És fognak is, ha Haldeman víziója valamiképpen bebizonyosodik (reméljük azért, hogy nem).
Az író jövőképe ijesztően hatásos, és eleven. Azonban a háborúskodás nem minden. Csaták, harcszínterek csupán néhányszor vannak jelen a műben, viszont akkor nagyon fontosak. Nekem leginkább az jut eszembe róla, mintha egy leszerelt katona megpróbálna visszailleszkedni a társadalomba – csak itt még aktív szolgálatos. De a társadalom furcsa, főleg mai szemmel nézve (bár Haldeman felvetései félelmetesen sok mindenben hasonlítanak a mostani Föld embereire).
Nagyjából a regény felétől a háborús szálat háttérbe szorítva új cselekmény indul el. Aki végig Örök háború szintű könyvre számított, az bizony kicsit csalódni fog. A hangulat és a mondanivaló is más lesz, de ez egyáltalán nem baj, hiszen Haldeman írásának hála így is élvezetes lesz minden oldal.
Nem kell megijedni, a kötelező utánagondolás nem fog elmaradni.
Összességében az Örök béke kiváló utóda az Örök háborúnak, még akkor is, ha a mű nem konkrét folytatás. Érdekes kérdéseket feszeget továbbra is az író, melyek így húsz év távlatából aktuálisabbak a kelleténél. A háború az emberiség része, minden pillanatunkat végigkísérte, de vajon képesek leszünk majd egyszer egymás öldöklése nélkül élni?
