Tea egy vízhiányos jövőben

A teamesternő könyve a maga nyugalmat árasztó címe mögött egy nem mindennapi történetet rejt. Emmi Itäranta 2012-ben írta regényét, melyben egy disztópiát épített fel. Központi témák a hagyomány, kultúra, történelem, tudás, valamint az emberek és környezetük közti kapcsolat.

Főszereplőnk a fiatal Noira, aki apjától eltanulja a tea művészetét. A víz azonban a jövőben hiánycikk, így vele együtt a tea is nagy luxus. Noira családja viszont egy titkos vízforrással rendelkezik, ami később persze bonyodalmat okoz majd.

A víz már-már főszereplővé válik a műben, olyan elem, amely túléli az embert és mindig jelen van az életében. Éppen ezért metaforaként is nagyon jól, hatékonyan működik. Csakúgy, mint a tea. Számos ázsiai kultúrában a teának igen fontos szerepe van, amihez külön szertartás is párosul. Mindehhez pedig a víz elengedhetetlen. A szerzőnek is egy ilyen teaszertartás adta a könyv ötletét, hogy egy vízhiányos jövőről írjon regényt.

Ha kezünkbe vesszük a könyvet és olvasni kezdjük, először csak azt gondoljuk majd: milyen szépen is van megírva. Aztán jön egy-egy erőteljes jelenet, ami ösztönöz, hogy tovább haladjunk a történettel. Ezek a jelenetek nagy hangsúlyt fektetnek a titkokra, emlékekre és a képzeletre. Ez a felépítés tudatos az írónő részéről. Ezek a részek összefüggenek egymással, s nem szabad semmi fölött elsiklanunk.

Emmi rengeteg olyan elemet használ könyvében, amelyek a vizualitás erősségét növelik, vagyis szinte tökéletesen látjuk magunk előtt az eseményeket. Minden szinte filmként vetül elénk, ami nem is meglepő, hiszen az írónő gyermekkori álma az volt, hogy filmekkel fog foglalkozni, ha felnő, továbbá némi színházi tapasztalattal is rendelkezik.

Az írónő zseniálisan ragadja meg az éghajlatváltozás problémáját, ugyanis egy felettébb érdekes történetbe csavarva tárja azt az olvasók elé, hogy elgondolkodjanak a meglévő és a ránk váró gondokon.