Tudomány és fantázia: a jó sci-fi receptje

A science fiction elől nincs menekvés: akármerre nézünk, visszakacsint ránk mindennapi kütyüink, járműveink, kórházi technikáink képében. Egyrészt segít megérteni a jelenlegi technológiánkat, másrészt egy még fontosabb szerepe van: elgondolkodtat, lehetséges jövőbeli irányokat bemutatva.

Ismét belefutunk a tyúk és a tojás esetébe: melyik volt előbb, a tudományos tény, vagy a tudományos fantasztikum? Egy új eredmény szülte volna a fikciót, vagy pont fordítva, egy termékeny fantáziájú író műve ihletett volna meg egy tudóst?

Valószínűleg nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre: a felelet minden esetben változik. Néha az emberek, akár művészek, akár nem, elképzelnek valami csodálatosat és azt remélve, hogy valóra váltható, nekiállnak tudományos igényességgel kísérletezni az ötlettel kapcsolatban – legyen akármennyire lehetetlennek tűnő dologról is szó, mint különböző erőterek, térhajlító hajtóművek, láthatatlansági eszközök, fotontorpedók, repülő autók… (És azért gondoljunk bele, mennyire lehetetlennek tűnhetett alig 150 éve az elektromos világítás, aztán Thomas Alva Edison megépítette a villanykörtét.) Ebben az esetben a tudományos tény a tudományos képzelgésből ered. Viszont az a lehetőség is gyakori, amikor valaki éveken át tanulmányoz egy elméletet vagy elmélyed egy tudományágban, aztán erre a stabil tudományos alapra képzelőereje felépít akár egy egész világot. Amint pedig elegendő adatot magukba szívtak, ezek az egyének gyakran ellépnek a tudomány mellől és elkezdik szabad képzeletüket követni. Így lesz a tudományos tényből tudományos fantasztikum.

Akármelyik utat járják is be, a lényeg ugyanaz: mind a jó tudósok, mind a jó sci-fi szerzők mély megértéssel rendelkeznek a tudományos igazságokkal kapcsolatban, és igen széles körben tájékozottak, nagy tudásbázissal rendelkeznek. Emellett mindkét “kaszt” rendelkezik azzal a képességgel, hogy kismillió lehetséges új irányt képzeljenek el – látják, hogy az univerzum tele van olyan lehetőségekkel, amiket csak formába kell önteni.

Ezért nem csoda, ha azt látjuk, hogy sok science fiction író a karrierjét tudósként kezdte – vagy hogy sok tudós sci-fi művek olvasásával indult el pályáján.

Az egyik legsikeresebb olyan személy, aki egyesítette a tudományt a science fictionnel a méltán legendás Isaac Asimov volt. Pályája során Asimov több, mint 500 különböző szöveget alkotott: írt a Bibliáról, Shakespeare-ről, fizikáról, kémiáról, csillagászatról, ókori, újkori történelemről, és rengeteg más témát is érintett. Írt krimit, gyerekeknek szánt történeteket, és persze azt, amiről a leghíresebb: science fictiont. Élete folyamán számos irodalmi díjat besöpört, többek között öt Hugot és három Nebulát, tehát már a “szakma” és a rajongótábor is élő legendaként kezelte. Alapítvány-univerzuma korszakos, meghatározó jellegű a tudományos fantasztikum területén.

De Isaac Asimov nem csak egy szerző volt – elismert tudósnak is számított. 1939-ben a Columbia Egyetemen végzett és 1948-ban ugyanitt doktorált is kémiából. Egy évvel később már a Bostoni egyetemen tanított, az American Chemical Society 1965-ben tüntette ki, a tudomány fejlődéséért küzdő társaság pedig 1967-ben.

Emellett nem csak az irodalomban és a tudományban volt jelentős: ő volt például Gene Roddenberry tudományos tanácsadója a Star Trek: The Motion Picture című film készítésénél, de az Én, a robot és a Kétszáz éves ember filmek alapjául szolgáló történetekért is ő felel (az utóbbiban Robert Silverberg aktív közreműködésével).

Külön érdekesség személyével kapcsolatban, hogy bár történeteiben fényévek millióit szelte át, a való életben nem volt hajlandó repülőgépre ülni.

“Isaac azt állítja, szeret repülni és átszelni a galaxisokat – de csak a képzeletében” – mesélte róla Ben Bova.

Asimov 1992-ben hunyt el, a HIV folyományaként – amit egy vérátömlesztés során kapott el. A sírig titkolta a betegsége természetét – mivel mindenki úgy hitte (és hiszik sokan ma is), hogy a HIV-et kizárólag nemi úton lehet elkapni, Asimov pedig félt a megbélyegzéstől és a szégyentől. Íme – a tudomány embere, akinek titkolóznia kell a tudománytalanság igazságtalan ítélete előtt…

Galaktika XL – a Doctor Who különszám – korlátozott példányban előrendelhető!

Asimov munkásságán keresztül tökéletesen jól látható, hogyan lett a science-ből fiction és a fictionből science. Egy 1980-as interjúban a szerző így vallott a tematikáról, mely híressé tette:

“Szerintem a science fiction az a nagyon is releváns ága az irodalomnak, ami a tudományban és a technológiában bekövetkező változásokra adott emberi válaszokra koncentrál. Az ilyen írás a gyökeréig megy annak, ami minket most nyomaszt, mert a világ a forgószél sebességével változik. Emellett, azok, akik ma 15 és 30 év között vannak korban, jó eséllyel hosszan élnek majd a XXI. században is. A világ teljesen más lesz akkor! Persze, ha belegondolunk, ez egy alapigazság, de ez még nem minden. Nagyon kevés ember érti meg, hogy a változás megállíthatatlan, és egyre gyorsabban fog történni, ahogy haladunk az időben. Így létszükséglet, hogy a döntéseink meghozatalában vegyük tekintetbe a jövőt… és hogy nézzünk szembe azzal a jövővel, vakmerőn és bátran. Úgy hiszem, a science fictionön kívül semmiféle olvasmány nem győz meg a változás megállíthatatlanságáról. Amikor valaki elkezd sci-fit olvasni, máris azzal indít, hogy elfogadja már a történet kedvéért is, hogy a jövő másmilyen lesz.”

Azaz, ha Asimovnak hiszünk (és neki talán hihetünk, hiszen eleget tudott a science fictionről, a tudományról és a világról is), nem csak a tudományos tények nőnek ki a fikcióból, és a fikció a tudományból, de a jövő is a kettő házasságából.

És ha nem nézünk szembe azzal a jövővel, ha nem számolunk vele a mostani döntéseink folyamán, akkor lehet, hogy megöljük.

fromquarkstoquazars nyomán