Űrnyomozás Arthur C. Clarke-kal

Nézzünk egy régi Arthur C. Clarke regényt, amely több mint hatvan éve keletkezett már. A könyv maga mindössze nagyjából 200 oldalnyi, a fejezetek rövidek, a történet viszont annál megindítóbb.  A Földfényről van szó.

A könyvet 1955-ben adták ki először, s tulajdonképpen egy trilógia része. Előzményei A Mars titka és a Szigetek az égben. A három mű azonban nem kapcsolódik össze túlságosan, külön könyvként is teljes mértékben helyt állnak.

A Földfényben a kiindulópont kétszáz évvel később, a jövőben játszódik. Már két évszázada béke honol, nincsenek háborúk. Az emberiség kiterjesztette határait, s már a bolygónkon túl is fejlődik: a Holdon, a Marson, a Vénuszon és a hideg Jupiteren.

Hősünk Bertam Sadler, akit egy holdi obszervatóriumba küldenek. Titkos feladatot kap, mégpedig, hogy derítse ki, ki az, aki kémként dolgozik a Szövetségnek. Köztük és a Föld között ugyanis egyre inkább kiélesedett a feszültség az elmúlt időszakban. A vita a természeti erőforrások elosztása kapcsán robban ki. Ez talán megdönteni látszik a kétszáz éves békét?

Clarke könnyűszerrel megidézi azt a hangulatot, amit egy sci-fi regényben keresünk. A keletkezés idejében az emberiség az első kísérleteit tette a Föld felszínének átlépésére, s az emiatti izgatottság szinte mondatról mondatra érződik. Az első fejezetben az író már-már poetikus, ahogyan főszereplőjéről ír, amint az bámulja a tájat – sziklákat, elterjeszkedő hegyeket, krátereket, tengert.

Mindez egy olyan ember írásának tűnik, akit elkapott az álmodozás egy optimista jövőképről, ami az emberiségre várhat az űrben.