WARNING! 18+! Haláli hullák tartama

A horror véres és borzalmas látszatvalósága manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Walking Dead sorozatban reneszánszát élik a Romero-filmek, a vérfarkasok és a vámpírok pedig egyenesen szex szimbólumokká nőtték ki magukat, nem is beszélve a koraújkorban sokszor jogtalanul boszorkánynak vagy vajákos asszonynak titulált fiatal lányokról.

A horror mint műfaj először a XVIII. században jelent meg gótikus rémregény formájában, majd a XIX. században kristályosodott ki a különböző fantasztikus lények és történetvezetési eszközök rendszerszerű alkalmazásával. Alapjai viszont visszavezethetőek egyenesen az ókorig. Petronius Satyr-iconjától kezdve Dante poklán át megannyi példa mutatja a műfaj több ezer éves jellegét. A latin eredetű szó és a már inkább szinonimájaként használatos iszonyat, borzalom kifejezések segítették a műfaj komponenseit médiumokon átívelő jelenségként definiálni. Jól mutatja ezt az is, hogy a horror nem akar erkölcsi tanulságot vagy követendő magatartásformát állítani. Célja egyszerűen csak borzongatással keltett szórakoztatás. Hősei általában csak áldozatok maradnak, teljesen elmarad a katarzis, akár a mostanság egyre népszerűbb náci-horrorról, akár Edgar Allan Poe novelláiról beszélünk.

De a George A. Romero által emlegetett „horror sokk” nem csak a negatív végkifejlettről árulkodik, hanem egy újfajta világnézetről is. Állítása szerint azért emelkedik ki a műfajok közül, mert a legradikálisabb módon borította fel a hagyományos történetmesélést. Stephen King pedig varázsát egyenesen egyszerűségében látja. Gyermeki szemmel mutatja a világot, ahol csak fekete és fehér alapon oldhatók meg a konfliktusok. A mesékhez hasonlóan nyers és szabad, ami hozzásegít a borzongás élményéhez. A horror tehát kétségbe vonja vagy kiegészíti mindazt, amint természeti törvénynek tekintünk, célja a világok és az azonosságok tönkretétele, sokszor pedig egyenesen egyenlőségjelet húz a bestiális és az irracionális között.

Az iszonyatérzés keltésének eszköze pedig pont ez a bestialitás. Szörnyetegként viszont nem definiálható, a pszicho- és szociohorrorokban rendszerint csak belső vagy külső természetű szörnyűségek képében jelennek meg. Ennek speciális formája például a kannibálfilm, vagy a slasher horror.

David J. Russell szerint három nagy csoportba lehet osztani ezeket a horrorlény érzeteket. Lehetnek deviáns, vagyis nem fantasztikus jelenségként létező szörnyek (Stephen King: Cujo), természetfölötti (Bram Stoker: Dracula) és paranaturális (Mary Shelley: Frankenstein). Ezek ötvözéséből jött létre például a Rémálom az Elm utcában sorozat, ahol a főhős egy mágikus hatalommal bíró (természetfeletti) pszichopata sorozatgyilkos (deviáns) több-kevesebb sikerrel vászonra vitt történetének lehetünk szem és fültanúi.

Noel Caroll szerint viszont nem a szörny maga különíti el a horrort a többi műfajtól, hanem az ahhoz való viszonyulás. A Star Wars Chewbacája ugyan szörnyként definiálható, de karaktere nem kelt sem félelmet, sem megütközést. A horror szörnyének bestiális jellegét elsősorban a ránk jelentő veszélyének mértéke adja.

Emellett viszont nem elhanyagolható, hogy a legtöbb szörny keveréklény. Többféle módon is keletkezhetnek, lehetnek például tér-idő folyamatosságában egyesült lények, amelyek normális esetben nem fuzionálnának. Klasszikus példái a vámpírok és a zombik, de még a boszorkányokat is ide lehet sorolni. Ezen felül létrejöhetnek hasadással, ez gyakorlatilag az előző megfordítása. Ilyen a fejnélküli lovas, Dr. Jekyll és Mr. Hyde, vagy Dorian Gray és arcképe.

De a klasszikus rovaros horrorokat sem szabad elfelejtenünk, ahol a kis lényből nagy vagy éppen nagy és sok lény lesz. Tömegessé tétellel illetve nagyítással operál a legtöbb óriáshüllős és bogaras horror, de Hitchcock Madarak című filmje is ide tartozik. Viszont nem csupán maguk a lények lehetnek félelmetesek, hanem attribútumaik is. Így váltak ijesztővé például a temetők, vagy egy erdőben megnyúló árnyék.

Ha jobban érdekelnek a náci-horror történelmi vonatkozásai, itt olvashatsz róla bővebben!

Fenyvesi Fruzsina