Wilson-Akció

Robert Charles Wilson napjaink egyik legsikeresebb Kanadai sci-fi írója. A szerző már járt Magyarországon, 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, és egy író olvasó találkozón is részt vett.

2006-ban a Pörgés című regényével elnyerte a Hugo-díjat. 2014-ben bejelentették, hogy a regényből tévésorozat készül, reméljük, ha már ennyi különböző platform van a sorozatoknak, végre el is fogják készíteni.

Most itt az alkalom, hogy pótold a Hugo-díjas Robert Charles Wilson köteteit kihagyhatatlan áron! Válassz 3 könyvet mindössze 4990 Ft-ért, és mi ingyenesen házhoz szállítjuk neked!

Robert Charles Wilson hiánypótló akció

Az akció június 1-től június 30-ig tart.

Az alábbi kötetek közül választhatsz:

 

Darwinia

1912 márciusában a Föld történelme új irányt vett. Bekövetkezett a Csoda, és Európa addig ismert formájában megszűnt létezni. A helyén megjelent Darwinia, egy új kontinens tele ismeretlen növényekkel és állatokkal, elképzelhetetlen veszélyekkel és fantasztikus titkokkal.

A környező vidékekről expedíciók indulnak a felderítésére, többek között a vallási fundamentalisták hatalmába került Amerikából is, mely újra el akarja vinni a civilizációt e friss Újvilág vadkeletére. Az expedícióba jelentkezik Guilford Law, a fiatal fényképész, aki gyermekkorában átélte a Csoda bekövetkeztét, és most különös álmok kísértik. Álmok, melyek mindenre magyarázatot adhatnak, talán még létezésünk alapkérdéseire is.

A mű megjelenését követően elnyerte az Aurora-díjat, és a Hugo-jelöltek közé is beválogatták.

Darwinia

 

Misztérium

Törökországi ásatások során különleges leletre bukkan egy amerikai régészcsapat: leginkább kődarabra hasonlít, de radioaktív sugárzást bocsát ki, és a fizikai paraméterei meghatározhatatlanok. Az USA kormánya azonnal benyújtja igényét a leletre, s egy michigani kisváros, Two Rivers közelében épült kutatólaborban kezdik el tanulmányozni. Az első tesztek lefuttatása során azonban végzetes hiba csúszik a számításokba, és egy hatalmas robbanás egyszerűen kiszakítja a várost a földi téridőből, egy párhuzamos univerzumba röpítve azt át mindenestül.

Az új környezet hiába hasonlít megtévesztően egykori otthonukhoz, az idegen világba vetődött emberek a kapcsolatfelvételi kísérletek keserű kudarcai nyomán kénytelenek szembesülni azzal, hogy kis közösségük sem technikai színvonalát, sem társadalmi berendezkedését tekintve nem kompatibilis ennek a Földnek az elvárásaival.

A regény Stephen King legjobb műveit idézve kelti életre kisvárosi szereplőit, meghökkentő SF-koncepciói azonban messze túlmutatnak az amerikai bestselleríró képességein.

Misztérium

 

Bázis – a Blind Lake-rejtély

A minnesotai Blind Lake Szövetségi Kutatóintézet elképesztően fejlett berendezéseivel tudósok figyelik egy idegen bolygó lényeinek életét. Mivel saját technikai eszközeik ugyanolyan ismeretlenek számukra, mint az a másik világ, semmi mást nem tehetnek, csak néznek és hallgatnak. A kapcsolat egyirányú, így párbeszédre sincs esély.

Aztán egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül, a katonaság kordont von Blind Lake köré. Minden összeköttetés megszakad a külvilággal, a kutatók magukra maradnak. Összezárva az érthetetlen, megfejthetetlenül idegen civilizáció képeivel, hangjaival. A feszültség nőttön-nő, konfliktusok robbannak ki az emberek között, a hadsereg azonban nem avatkozik be. Még az ellátmányt is távirányított gépekkel küldik be. És idővel valami különös érzés hatalmasodik el a tudósokon: mintha a megfigyelt idegenek is szemmel tartanák őket…

A szintén Hugó-díjra jelölt regénye izgalmas emberi drámák és egy meghökkentő tudományos rejtély mesteri elegye, az a fajta könyv, amiért érdemes SF-irodalmat olvasni.

Bázis – A Blind Lake-rejtély

 

 

Bioszféra

A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.

A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.

Bioszféra

 

Affinitások

A közeli jövő. A katasztrófák és egyenlőtlenségek között vergődő emberiség megmentése, mai életformánk fenntarthatósága immár csak globális együttműködés keretében képzelhető el. Erre kínál új utakat a „humán szociodinamika” friss tudománya.

Adam Fisk szűk látókörű családja elől menekül Torontóba, hogy befogadóbb környezetet keressen a boldoguláshoz. Ekkor botlik bele az InterAlia nevű cégbe, amely az új technológia segítségével nem kevesebbet kínál, mint az egyformán gondolkodók tökéletes családját – persze nem önzetlenül. Az üzletből mégis sokkal fontosabb dolgok születnek, mint bárki előre gondolta volna, a létrejött huszonkét Affinitás-csoport tagjai egyre nagyobb befolyásra tesznek szert.

A tökéletes együttműködés azonban nem mindenki szemében áldás; akik a régi rend fenntartásában érdekeltek, nem szívesen adják át hatalmukat egy új nemzedéknek. És az Affinitások között is megkezdődik a rivalizálás. Talán az ember nem hazudtolhatja meg önmagát: a forradalmak ma is, holnap is, éppúgy, mint a múltban, könnyen vérontásba torkollhatnak.

Affinitások

 

Kronolitok

A programozó Scott Warden nem éppen a munka hőse, ameddig azt várja, hogy a következő megbízással mgkeressék, családjával Thaiföldön nyaral és élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával döbbenten látják, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop nő ki a földből, letarolva maga körül a növényzetet. Ráadásul az oszlopon felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden: a véset szerint a Kuin által megnyert csata csak 16 év múlva zajlik le!

Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig meghasad: egyesek Kuin eljövetelét várják, győztes harcos messiásnak látják, mások épp ellene munkálnak, a békét akarják elérni, mindenféle hadúr nélkül.

A regény érdekfeszítő politikai-társadalmi parabola a tömegek befolyásolhatóságáról és a jövő megváltoztathatatlanságáról. Robert Charles Wilsonnak ezt a művét is jelölték a Hugóra, az év legjobb angolszász megjelenésének kiadott John W. Campbell-emlékdíjat pedig el is nyerte.

Kronolitok

 

Pörgés

Egy októberi éjszakán a tízéves Tyler Dupree döbbenten nézte végig, ahogy a csillagok sorra kihunynak az égen. Az űr egy csapásra valóban üres lett.Tyler azóta felnőtt, és ahogy valamennyi embernek a Földön, neki is meghatározó élményévé vált a Nagy Elsötétedés néven elhíresült jelenség. A Nap csupán egy halvány korong az égen, a Hold eltűnt, a mesterséges űrobjektumok pedig kivétel nélkül lezuhantak, és maradványaik olyan vénséges-vénnek tűnnek, mintha a nyilvántartottnál sokkal régebben keringtek volna bolygónk körül.Kutatók próbálják megfejteni a rejtélyt, és amire bukkannak, az tragikus jövőt vázol föl az emberi faj előtt: a Földet egy idegen lények építette fal szigeteli el a világegyetem többi részétől, és odakint sokkal gyorsabban telik az idő – egy nap alatt mintegy százmillió év! Ebben az iramban csillagunk életéből nem lehet több hátra negyven esztendőnél!

A regény egyszerre sodró SF-thriller, szerelmi történet és apokaliptikus vízió, de mindenképpen csúcsminőségű irodalmi mű. Ebben az olvasókkal a kritikusok is egyetértettek, így a könyv nemcsak bestseller lett Amerikában, de elnyerte a rangos Hugo-díjat is.

Pörgés

 

Tengely

Egy vadonatúj világ – itt, a szomszédban! A rejtélyes Feltételezettek faja hozta létre, és kötötte össze a Földdel. Építményük, az Átjáró lehetővé teszi, hogy az emberiség meghódítsa ezt a, külön az ő kedvéért létrehozott bolygót. A telepesek birtokba is veszik a szárazföldeket, hogy használják, sőt kihasználják az ölükbe hullott kincseket. Lise Adams tizenkét évvel korábban eltűnt apja után nyomoz. Török Findley világcsavargó ex-matróz. Kettőjüket egy üstököspor-eső hozza össze, amely meglepő módon apró gépezetekkel szórja tele a bolygót. Most Lise, Török, egy marsi nő és egy fiú, akit arra szántak, hogy fölvegye a kapcsolatot a Feltételezettekkel, a sivatag egy pontja felé igyekeznek, mely a hírek szerint hirtelen szörnyen idegenné vált… És rá kell döbbenniük, hogy valaki már megint manipulálja az időt.

Tengely

 

Örvény

Évtizedekkel a Pörgés kezdete után járunk, és a Földet még mindig a Feltételezettek titokzatos civilizációja óvja a jelenség pusztító hatásaitól. Persze az emberiség attól még szorgosan pusztítja magát és környezetét.

Dr. Sandra Cole pszichiáter keze alá egy érdekes fiú kerül, Orrin Mather, aki jegyzetfüzeteibe vég nélküli fantasztikus történetet ír egy bizonyos Török Findleyről, akit a Feltételezettek tízezer évnyire ragadtak előre az időben. Ebben a távoli világban az emberiség már bolygók egész láncolatán él, melyeket Átjárók kötnek össze egymással – egyedül a haldokló Földre nem juthat el senki, mert azt karanténná nyilvánították. Törököt és fiatal barátját, Isaac Dvalit egy fanatikus közösség fogadja be, akik mégiscsak el akarnak jutni az anyabolygóra, mert egy prófécia szerint ott végre szemtől szembe találkozhatnak a Feltételezettekkel.

Dr. Cole a kézirat olvasása közben egyre több apró jelre figyel fel, melyek arra utalnak, hogy Orrin történetének köze lehet a valósághoz. Sőt a valóság egynémely tragikus eseményeihez…

Örvény

Facebook hozzászólások

You may also like...