Amikor az ember istent játszik 1.

A biológia és a sci-fi irodalom kapcsán már közzé tettünk egy posztot, most azonban megkíséreljük összeszedni azon filmeket és könyveket, melyekben erőteljes hangsúlyt kap, vagy legalábbis felbukkan az az adalék, amitől általában egy lelkiismeretesebb ember zsebében kinyílik a bicska.
A sci-fi regényekben és filmekben rendre felbukkan a zseniális, ám lelkiismeretlen és/vagy őrült tudós archetípusa, aki néha csak a maga szakállára világmegváltó terveket szövögetve, vagy a hadsereg által támogatott projektben titkos állatkísérleteket folytat.

Gyengébb sztori esetén a forgatókönyvírók, írók a magát melldöngetve mindenhatónak tartó embert, emberi fajt céltáblának állítva próbálják az egyetemes etikát legyömöszölni az olvasó, néző torkán. Talán nem véletlen, hogy az ilyen sztorik nagy része erősen Zs-kategóriás horrorba megy át, amitől inkább a néző, olvasó gyomra fordul fel, hiszen ha a horrorisztikus elemek funkció nélkül, csak és csupán az emésztőrendszerre hatnak, stílszerűen: megette a fene az egészet.

Nézzük hát, hova is vezetnek azok a bizonyos titkos, és sötét folyosók…
Kezdetnek Herbert George Wells klasszikusával, a Dr. Moreau szigetével indítunk. Az alapsztori pár mondatban:
Egy paradicsomi sziget ura, Dr. Moreau, aki jó vendéglátóként fogadja főhősünket, aki egy hajótörés egyetlen túlélője. A szigetről azonban hamarosan kiderül, hogy távolról sem olyan édeni, mint amilyennek tűnik. Hősünk megtudja a doktorról, hogy állatokkal kísérletezik: bonyolult és fájdalmas kísérletek során emberekké próbálja alakítani őket. A megalázott, félelemben tartott torzszülöttek végül fellázadnak teremtőjük ellen, és megölik őt.

A műből három film is készült: 1933-ban, Elveszett lelkek szigete címmel (rendezte: Erle C. Kenton, Dr. Moreau szerepében: Charles Laughton), majd 1977-ben, Michael York és Burt Lancaster főszereplésével, végül 1996-ban John Frankenheimer rendezésében, Marlon Brando remek alakításával. A három film viszonylag hűen adaptálja a regényt, a hangsúlyeltolódások azonban sokat elárulnak az adott korszakról.
A három Moreau módszerei különböznek: Charles Laughton igazi hentes, aki dr. Frankenstein módjára, sebészeti beavatkozással szabja át áldozatait; Burt Lancaster a sejtek átalakulását okozó kemikáliákkal operál; Marlon Brando pedig, a Jurassic Parkból ismert John Hammond professzorhoz hasonlóan a géneket bütyköli.

Abban azonban mindhárom Moreau megegyezik, hogy Frankenstein doktorhoz hasonlóan Isten, illetve az anyatermészet szerepében tetszelegnek: teremtményeik története ezért válhat evolúciós rémálommá.
Moreau történetében tetten érhető az eugenetika hatása, ugyanakkor a regény kiáltvány a korszakban nagy divatnak örvendő élveboncolás ellen is. A filmfeldolgozások időszaka is sokatmondó. A harmincas években virágzott a náci evolúciós elmélet, a második film a hetvenes évek társadalmi dekadenciája idején készült, a harmadik film születésekor pedig a New Age mozgalmakkal együtt kapott életre az a túlmisztifikált ideológia, miszerint a homo sapiens túlhaladott állapot, s mint olyan kártékony hatással van a környezetére.