Csapó 11 – kamu a Holdra szállás?

Nem volt Holdra szállás, csak Stanley Kubrick, a 2001: Űrodüsszeia rendezője komponálta meg az űrkutatás terén le-lemaradó NASA számára az Apollo-11 1969-es küldetését a Földön – állítják a kétkedők. Elővettük a már 45 éves gumicsontot.

A megfélemlített Kubrick később,  A 237-es szoba filmben vallott, a címmel (a Hold kb. 237 000 km-re van a Földtől) és egy Apollo-11 mintájú pulóvert viselő kisfiúval utalt történelemhamisító vétkére – mondják a tamáskodók. Az összecsapás nem nyugszik, a hitetlenek továbbra is azt állítják, hogy az a bizonyos „nagy lépés” a Holdon nem történt meg, míg a NASA és az érintettek cáfolják ezt. Összeszedtük az összeesküvés elmélet támogatóinak figyelemre méltó kritikáit és az azokra adott válaszokat.

Csillagok: az Apollo-11 legénysége által készített fotókon nem látszanak a csillagok.
Cáfolat: Az összes emberekkel végrehajtott küldetés a Hold nappali időszakában történt. A Nap által megvilágított fényes felszín miatt a fényképezők zársebessége alacsony volt (a jó minőségű fotók érdekében), ami nem tette lehetővé, hogy a kisebb fényű csillagok látszanak. Az ultraibolya tartományban dolgozó fényképezők viszont rögzítették a csillagokat.

Árnyékok: A fényképeken a csupán egyetlen fényforrás (a Nap) által megvilágított sziklák és tárgyak árnyékai változó irányúak és hosszúságúak.
Cáfolat: A Nap fénye visszaverődik a Földről, a felszíni sziklákról és a program felszereléseiről is. A nagy látószögű objektív tovább torzítja a fentiek által megvilágított objektumok árnyékait. Az Állítólag… (MythBusters) stábja meggyőzően rekonstruálta a körülményeket és bizonyította a képeken látottak hitelességét.

Furcsa szikla: a Hold egyik szikláján egy szabályos ’C’ betű látható, azt sugallva, hogy csupán egy gondatlanul elhelyezett kellékről van szó.
Cáfolat: a NASA eredeti fényképén nem látszik a betű, vélhetően előhíváskor került rá egy hajszál.

Célkeresztek helyzete: a fotókon gyakran tűnik úgy, hogy a kamera elé rögzített üveglapra festette célkeresztek eltűnnek a fotózott objektum mögött, azt a hatást keltve, hogy bizonyos díszleteket az üveglap elé ragasztottak.
Cáfolat: a másolt, szkennelt (tehát nem az eredeti) fotókon jelentkeznek leginkább ezek a hibák. A 0,1 mm-es célkeresztek a túlexponálás során a fehér háttér miatt eltűnnek, azt a hatást keltve, hogy az objektum mögött vannak.

A célkeresztek elmozdulása: Egyes felvételeken a célkeresztek nem a megfelelő helyen és szögben állnak
Cáfolat: A NASA által kiadott fotókat maga az űrhivatal manipulálta (elforgatták, levágták az érdektelen vagy hibás részeket) az élvezhetőség kedvéért.

A fotók minősége: A programokról készült fotók feltűnően jó minőségűek.
Cáfolat: a NASA csak a jól sikerült fotókat adta ki, a gyengén sikerülteket nem.

Ki filmezte Armstrong első lépéseit? Ha Neil Armstron volt az első, aki a Holdra lépett, ki volt az, aki a kamerával rögzítette azt. Csak nem egy filmes operatőr?
Cáfolat: az általa, a holdkompra rögzített kamera tette lehetővé, hogy a történelmi pillanatot a Földön is láthassák.

Az asztronauták nem élhették túl a sugárzást: Az ún. Van Allen öv kozmikus sugárzása megölte volna az Apolló-misszió űrhajósait.
Cáfolat: a Van Allen öv külső és belső részekre bontható. A NASA szakemberei úgy tervezték meg az útvonalat, hogy sugárzás szempontjából veszélyesebb belső övben csak percek töltsön az űrhajó. A kevésbé ártalmas külső övön át másfélig óráig tartott az út, de itt is védte az űrjármű alumínium borítása az expedíció tagjait.

Lobogó zászló: az Apolló küldetés asztronautái jelképesen zászlóval vették birtokba az égitestet. A fotókon azonban úgy tűnik, hogy a kitűzött zászló lobog a légkör nélküli Holdon.
Cáfolat: a zászlót – éppen a szelek hiány miatt – egy fordított ’L’ póznára rögzítették. A felszínén észrevehető gyűrődések a kihajtogatás után maradtak a vásznon, a rögzítetlen sarka csak a rögzítés okozta mozgási energia miatt mozgott ingaszerűen.

Lábnyomok: az űrhajósok lábnyomai feltűnően jól maradtak meg a nedvesség nélküli holdporban.
Cáfolat: a Hold porának részecskéi hosszúkás alakúak (szemben a kerekszerű földivel), melyek lehetővé teszik, hogy egymáshoz tapadva a vákuumban megőrizzék a lábnyomokat. Az Állítólag… stábjának sikerült hasonló körülmények között reprodukálni a lábnyomokat.

A kamerákban használt film nem bírhatta ki a mostoha körülményeket: a hőségnek és a kozmikus sugárzásnak tönkre kellett volna tennie a fényképezők, kamerák filmjeit.
Cáfolat: a Holdon – légkör híján – nincs mi megtartsa a meleget és közvetítő közegként is csak a sugárzás jöhet szóba. A fémtárolók és a bevonatok elégségesnek bizonyultak, hogy mind a hőtől, mind a sugárzástól megvédjék a filmeket. Már a  Luna-3 1959-es küldetése alatt sem jelentett problémát a sugárzás (nem tette szellemképessé a fotókat), míg 1966-ban a Luna-9 landolásánál a hővédelem is bizonyított.

Lassú mozgás: a Holdra szállást csak megrendezett jelentnek vélők szerint az űrhajósok mozgását felfüggesztésekkel és slow-motion filmes technikával oldották meg.
Cáfolat: levegő hiányában a mozgó asztronauták által felvert por nem a földihez hasonló mozgást produkálnia. Az Apollo-15 küldetés során, David Scott által bemutatott tömegvonzás kísérlet bizonyítja, hogy a videó a Holdon készült (az űrhajós egy kalapácsot és egy sastollat enged el, melyek lassan – és természetesen egyszerre – érnek Holdat). További cáfolatot az Állítólag… című műsor nyújt, ahol nem sikerült utánozni a kisebb gravitáció okozta mozgást.

A holdmodul által hagyott kráter: a kétkedők szerint a leszálló holdkomp fékezőrakétáinak jelentősen nagyobb nyomot kellett volna hagyniuk a felszínen, mint az a fotókon látszik.
Cáfolat: a leszállás utolsó pillanataiban a rakéták csak igen kevés erőt fejtettek ki. A felszínt csak a kiáramló gázok formálták, amelyek légkör hiányában jobban szétterültek, mint a földi körülmények között. A lábnyomoknál említett érv, a holdpor különbözősége is oka volt annak, hogy a leszállóegység csak csekély nyomokat hagyott.

Korábbi cikkünkben már utaltunk rá, hogy a szovjet űrkutatás szinte minden lehetséges elsőséget begyűjtött a verseny során.

• az első szatellit pályára állítása (Szputnyik-1, 1957) ;
• az első élőlény, Lajka kutya világűrbe jutása (Szputnyik-2, 1957) ;
• az első emberi szerkezet a Holdon (Luna-2, 1958) ;
• az első űreszközről készített fotó (Luna-3, 1959) ;
• az első ember, Jurij Gagarin az űrben (Vosztok-1, 1961) ;
• az első női kozmonauta, Valentyina Tyereskova (Vosztok-6,1963);
• az első űrséta, Alekszej Leonov (Voszhod-2, 1965) ;
• az első puha landolás a Holdon (Luna-9, 1966);

De éppen akkor, amikor az Apollo-program és az azt előkészítő Surveyor missziók erőre kaptak, a szovjet űrkutatás zsákutcába került 1969-ben (5 sikertelen küldetés) a puha landolású szondák területén – a Szemjorka hordozórakétát ebben az időszakban váltotta fel a Proton és kísérleti szinten az N1. Az Apollo-11 sikere utólag nem meglepő és semmiképpen nem hamis. A holdkőzetek származási helyét, az égitestre helyezett lézervisszaverő tükrök odakerültének módját mind-mind meg lehet kérdőjelezni, azonban a legerősebb érvet a holdra szállás mellett, nem. A szovjeteknek minden oka és minden lehetősége meg volt hozzá, hogy darabokra szedjék az áldokumentumokat, de nem tették.

A kétkedés – megfelel felkészültség mellett – jó módja a fejlődésnek, de ha nem hiszünk a holdra szállásban, azt jobb ha nem Buzz Aldrinnak emlegetjük fel – az öreg 72 évesen kiosztott ezért már egy jobbegyenest.

SzGy