Fantasztikus iskolák – de tényleg! 1. rész

A nagyobbik már iskolás, de az öcsi/hugi még csak jövőre kezdi meg a sulit? Netán elégedetlen a mostani intézménnyel? Ne halogassa a döntést az utolsó pillanatra, már most nézzen körül, hová íratja gyerekét jövőre. Bemutatunk néhány kiemelkedő iskolát, hogy segítsünk a döntésben.

Csillagflotta Akadémia

Csak a legjobbak legjobbjait veszik fel a San Francisó-i Golden Gate híd tövében található akadémiára. A kadétok az alapképzés után (fizikai felkészítés, protokoll) után a második évtől megkezdik a speciális szakirány szerinti tanulást (műveleti, tudományos, orvosi, tanácsadás, mérnöki, pilóta), nem elhanyagolva a kultúra és diplomácia területeit (pl. klingon operák vagy a vulkáni költészet is a tananyag részét képezik). A felkészítésben fontos szerepet kap a holofedélzet, ahol mentális tréning után (mely segítségével elhitetik a szimulációban történteket a hallgatóval) reális körülmények között, életveszély nélkül tudják a kadétok elsajátítani a harci fogásokat és taktikai manővereket. A negyedik év végén következik a legfurfangosabb teszt, ahol a tisztek számot adhatnak tudásukról és arról, hogy mi lakozik bennük, milyen erkölcsi tartással rendelkeznek. A Kobiyashi Maru teszt nevét a szimulációban bajba került teherhajóról kapta. A feladat: megmenteni a hajót, amelyik aknára futott a Föderáció és a Klingon Birodalom közötti semleges zónában. Ez önmagában nem lenne elég kihívás, ezért jelennek meg a klingon hajók. A nyomasztó és legyőzhetetlen túlerőben a vizsgázónak döntenie kell rossz és rossz között.

Moszkvai Éjszakai Őrség

A szervezet nem csak a rendet tartja fent a Másfélék világában, tart egyensúlyt a Setétek és a Fénypártiak között, hanem képzi is saját embereit. Pontosabban Másféléit.
Moszkva egy nem túl hivalkodó, de nem is túl lerobbant részében található az Éjszakai Őrség irodája. Bár kívülről senki nem mondaná meg, a bent dolgozók, a takarítónőktől és alkoholista portástól, egészen a rendszergazdákon át, a legmagasabb szintig mindenki Másféle.
A mágikusan erősen védett irodaházban három tanterem fogadja azokat, akik szembesültek saját különleges képességükkel. A három tanterem túlzó várakozás volt az építők részéről, hiszen a legzsúfoltabb évfolyam is maximum 10 fős volt. Az emberek által nem ismert történelemről szóló könyvektől, a legmodernebb számítástechnikai eszközökig minden rendelkezésére áll a mágusok, alakváltó varázslók és inkubuszok számára, akik az órák során elmerülhetnek a homály-járás, a mágikus eszközök és praktikák világában. Az Őrség filozófiája szerint nagy hangsúlyt kap a tapasztalat útján megszerzett ismeretanyag, ezért a – változó korú – növendékek gyakran tesznek látogatást hullaházakban ill. kapnak megbízatásokat távoli helyszíneken (Haiti, Angola, Spanyolország).

Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Egy varázstoll azonnal lejegyzi, ha az Egyesült Királyág területén mágikus erővel rendelkező gyermek születik, mikor ők betöltik a tizenegyedik életévüket, levelet kapnak a felvételükről a Roxfortba. Irány a King’s Cross pályaudvar, indulás a 9 és ¾. vágányáról, nincs megállás Roxmorts állomásig. Az ódon kastély falai között hamar ún. házat választanak a diákok (még inkább egy varázssüveg mondja meg nekik). Ezek, az alapító mágusok és boszorkányok neveit viselő házak, meghatározzák a növendékek tanulmányi irányát. A következő években olyan ismertekkel bővül majd tudásuk, mit a mugliismeret, bájitaltan, átváltoztatástan, legendás lények gondozása vagy a sötét varázslatok kivédése, olyan  bevált könyvekből, mint az Ezer bűvös fű és gomba, a Véres napok Vámpírföldön, A sötét erők – Önvédelmi kalauz és a Varázslástan alapfokon I-VI.
Ahhoz, hogy valaki „elismert” boszorkány ill. varázsló legyen, le kell tennie az ötödik év végén a Rendes Bűbájos Fokozatot, majd a „PhD”-hez a 7. év végén, a Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlatot.
Bár az elvárások magasak,azért jut idő szórakozásra is: a konyhán dolgozó házimanók szakmájuk legjobbjai, a házak közötti  kviddincs mérkőzések is kikapcsolódást jelentenek a tanulók számára, ahogyan lehetőség van kinek-kinek igénye szerint kiruccanni Roxmorts faluba, felönteni a garatra a Három Seprű kocsmába vagy shoppingolni Zonko Csodabazárjában.

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?