Felejtsük el a tachyon ürhajót! – kevesek kiváltsága a sci-fi?

Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy egyébként olvasni kedvelő barátunknak megpróbáltunk kölcsön adni egy jó scifit, de a barátunk már a borítót meglátva elhúzta száját, lelkesedésünket kétkedve fogadta, és ha mégis rátukmáltuk a könyvet, hogy higgye el, ez tényleg jó, pár hónapig ücsörgött rajta, majd bevallotta, hogy tőle ez tényleg nagyon távol áll. Pedig szeret olvasni, tehát nem ezzel volt a baj. Akkor mi lehet a gond? Miért nem okozott örömet neki, ami pedig bennünket olyannyira fellelkesített? Most lépjünk túl az ízlések és pofonok kérdésén, (hisz ahogy egy költő barátom fogalmazott, az ízlésekről csak pofozkodni lehet).

Jo Walton, írónő az egyik bogbejegyzésében elmeséli, hogy egyszer kölcsönadta Joe Haldeman Örök háború c. klasszikus SF regényét az egyik barátjának, aki pár nap múlva fintorogva adta vissza a kötetet. A második fejezetig jutott, ahol említésre kerül a kollapszár ugrás, s az illető nem tudta túltenni magát azon, hogy nem értette, miként működhet a tachyon hajtómű, és hogyan lehet kollapszár ugrásokkal haladnia az űrhajónak. A tachyonok fizikájáról akart volna állandóan beszélgetni. Mindannyian tudjuk, akik olvastuk a regényt, hogy a kollapszár ugrások lényege, hogy lehetővé teszi, hogy az űrhajó a fénynél is sebesebben haladjon. Az Örök háborúban pedig az a jelentősége, hogy a főhős elutazik távoli galaxisokba idegen lényekkel harcolni, s a relativitás elméletnek köszönhetően kiszakad a Földi időszámításból, ezért amikor hazatér, egy számára teljesen idegen világot talál a Földön.  A fizika itt most lényegtelen, hiszen a fénysebességnél is nagyobb sebességet elérő űrhajó csak abból a szempontból fontos, hogy ennek révén jut a főhős idegen világokba, mellékes, hogy pontosan hogyan is működik. Miként lehetséges – gondolkodik el az írónő – hogy a barátja nem tudott különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos részletek között. Amikor számunkra ez olyan könnyen érthető. Talán valamiféle készséget kell ehhez elsajátítani?

Az SF regények sajátossága, hogy egy komplett világ bomlik ki bennük, telis-teli ismeretlen eszközökkel, technikával, mitológiával, sőt az író által megalkotott szavakkal. Az olvasás során válik nyilvánvalóvá ezek értelme, jelentése. Lassacskán beindul a képzelőerőnk, és minden a helyére kerül. Ez azonban koránt sem magától értetődő folyamat, hiszen a részleteket észben kell tartanunk, és csak apránként tudjuk összerakni a kirakós darabkáiból a valóságot. Vagyis nem csupán az író teremt egy valóságot az SF regényben, hanem mi magunk is újrateremtjük azt azáltal, hogy megfejtjük a kulcsokat, megtanuljuk értelmezni a leírtakat.

Ha valaki tizenéves kora óta folyamatosan olvas, észrevétlenül beépül az érzék az elmébe, mi fontos, és mi az, ami kevésbé lényeges a történet szempontjából. Gondolom, mindnyájunkkal, akik élvezni tudjuk az SF irodalmat, így van ez. Akik nem élvezik, azok is képesek volnának rá, hogy végigrágják magukat a könyvön, csak éppen semmi örömöt nem adna nekik, inkább úgy éreznék, megbirkóztak vele.

Kisiskolás korunkban megtanultunk olvasni, ami olyannyira belső készséggé vált, hogy már nem is tudjuk, hogyan csináljuk. Az olvasás azonban nem csupán azt jelenti, hogy betűket ismerünk fel egymás után, és azok hangalakját kiejtjük, szavakká és mondatokká fűzzük. Értenünk kell a szavak értelmét, a mondatok jelentését és nem csupán önmagukban, hanem a szöveg szerves részeként. Nem ott zárul le az olvasni tanítás, hogy megtanítottunk egy gyermekeket kibetűzni a szavakat, ez csupán a kezdet. Csak hosszú évek fáradságos munkájával, a szavak és a szövegek értelmezésének gyakorlásával jutnak el a gyerekek arra a szintre, hogy a kiolvasott szöveg tartalmát is megértsék.

Még amikor az egyes szavak értelmével tisztában is vagyunk, akkor sem feltétlenül értjük a szöveget. A legtöbb felnőtt így van ezzel, amikor például verset olvas, habár a versben szereplő összes szót felismeri. A leírt szavakat felismerni nem könnyű, csak azért tűnik könnyűnek, mert az embert nem érdekli az a szöveg, amit nem értett meg elsőre. Ha valaki megtanult olvasni, az olvasás gyerekjátéknak tűnik, amennyiben ismerős, egyszerű, szövegekről van szó. Könnyűnek látszik, ha valakinek nem kell bemutatnia, valójában mennyire értette meg, amit elolvasott.

Elképzelhető, hogy némely embernek, ahhoz, hogy képes legyen Science-fictiont olvasni és abban örömet lelni, kvázi újra kisgyermekké kell változnia, és újra meg kell tanulnia olvasni. Sokan úgy gondolják, hogy a Sci-fi a fiatalok olvasmánya. Talán éppen azért is kedvelik olyan sokan gyermekként és fiatalként ezt a zsánert, mert nekik még természetes, milyen érzés ismeretlen szavakkal telitűzdelt szöveget olvasni.  Őket ez nem rettenti vissza, nem érzik komoly munkának, hisz nekik az olvasás mindig is ezt jelentette. Megbirkózni a szöveggel, a szavak és mondatok értelmével. Aki ezt nem felejtette még el, aki készség szinten tudja, az könnyebben leli örömét az SF regények olvasásában.

Kicsit olyan ez, mint amikor valaki idegen nyelvet tanul, és azon az idegen nyelven próbál olvasni. Talán első hallásra meglepőnek tűnik, ha azt hangsúlyozzuk, másként olvasunk egy idegen nyelven, mint az anyanyelvünkön. Természetesen mindkét szöveg az ABC betűiből épül fel, persze, lehet, hogy kivételesen jobbról balra kell haladnunk, vagy lentről felfelé, de alapvetően ugyanarról a folyamatról van szó. Mégis, amikor egy idegen nyelvű szöveg kerül elénk, képtelenek vagyunk olyan könnyedén kihámozni az értelmét. Nem arról van szó, hogy nincs meg az olvasási technikánk, hanem az okozza a gondot, hogy nem ismerjük fel az összes szót, és nem tudjuk a jelentésüket.

Az a baj ilyenkor, hogy pánikba esünk. Megpróbálunk különböző technikákhoz és stratégiákhoz folyamodni, hogy megértsük a szöveget. Minden egyes szót ki akarunk olvasni betűről betűre, ráfókuszálunk a nyelvtani szerkezetre, és szórendre, csupa olyasmit teszünk, amit soha nem tennénk, ha az anyanyelvünkön íródott volna a szöveg. Ez nagyon fárasztó, ezért hamar befrusztrálódunk. Nyelvtanárok ezért gyakran azt tanácsolják, hogy lazuljunk le, próbáljuk kihámozni a lényeget, s idővel mind jobban fogjuk a részleteket is érteni.

A Scicence fiction irodalom hosszú múltra tekint vissza. Az írók az évtizedek alatt megtanultak írni ezen a nyelven, az olvasók pedig megtanulták értelmezni a szövegeket. Így csiszolódott mind értékesebb műfajjá a zsáner. A Science Fiction műfaji sajátosságait csak élvezi igazán, aki megtanulta ezt a nyelvet.

Aki, most kezdi a Science Fictiont és úgy érzi, ez valami nagyon nehéz olvasmány, ugorja át a tachyon hajtóművet! Ne foglalkozzon a kollapszár ugrások mikéntjével, ne izgassa magát azon, hogy egyelőre nem világos, miként működik a pszitronikus űrhajó. Fókuszáljon a lényegre, és hamarosan érezni fogja, mennyi gondolatot, ötletet és inspirációt nyert egy-egy jól megírt regényből. A sci-fi nem a kevesek kiváltsága!

Dr. Mund Katalin, szociológus

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

3 hozzászólás

  1. benyo szerint:

    Úgy gondolom, nagyon izgalmas problémát feszeget a cikk írója. Fanatikus sci-fi rajongóként és olvasóként elég sokszor szembesültem életem során a sci-fi iránti elutasító magatartással. Azt, hogy ennek mi az oka nem az én tisztségem eldönteni,
    úgy gondolom ez valóban kulturális-szociológiai összefüggések között keresendő.
    Természetesen gyalogos olvasóként is kialakult valamilyen elképzelés bennem, mi is lehet ennek az oka.
    Kezdeném azzal, hogy szerintem maga az olvasás eléggé egyértelműen kultúrszociológiai eredmény egy ember életében. Az esetek nagy részében erősen befolyásolja az a családi környezet, amelybe születik, felnő és kialakul egyéni karaktere. Természetesen az iskola is ilyen hatású környezet, olyan szempontból, mennyire tudja felkelteni egy fiatal érdeklődését különféle kulturális univerzumok iránt.
    Én közel 60 esztendeje olvasok. Szüleimtől kaptam ezt a késztetést, egész egyszerűen abból, hogy ők is sokat olvastak. Jött hozzá egy egyéni alkat tulajdonság, hogy gyenge fizikumú, szemüveges gyerekként inkább a könyvek között éreztem magam jól, mint a focipályán.
    Ennek következményeként elég fiatalon eljutottam olyan olvasási szintre, amelynek eredménye a viszonylag jó szövegértelmezés lett. Ez kell szerintem, mert az összetettebb, áttételesebb mondanivalót, a rejtett utalásokat felismerni igazi olvasási tudást igényel.
    A második szempont – és itt már közvetlenül a sci–fi szeretetére gondolok -, hogy viszonylag fiatalon kerültem kapcsolatba ezzel az irodalmi zsánerrel. Már 10-12 évesen került a kezembe Verne, köztük az Utazás a holdba és Utazás a hold körül, amelyek sci-finek vehetők. Magának az írónak mai napig nagy rajongója vagyok. Emlékezetem szerint olyan 15 éves lehettem, amikor ajándékba kaptam Ivan Jefremov: Androméda köd című művét. Óriási hatással volt rám, és meg is határozta a további irányt. Attól kezdve, ha lehetett ilyen könyvet kértem ajándékba, az akkor még fontos szerepet játszó közkönyvtárakba járva tudatosan kerestem és olvastam a sci-fi műveket, ami akkor még eléggé nagy feladat volt, az adott kultúrpolitikai környezet miatt (1965-75 közötti időszak volt).
    Időközben kialakult és folytonosan változott is az érdeklődési irányom, ami a sok olvasási élménynek köszönhető. Alapjában véve, ami napig a fő kedves irányom a klasszikus hard SF környezete. ennek megfelelően Asimov, Clarke, Niven által fémjelzett sci-fi. Aztán, főleg az utóbbi időben az igényesen megírt űropera is nagy kedvencem lett, pl. Iain m. Banks, Alastair Reynolds…
    Csakhogy menet közben előjöttek más alzsánerek is, köszönhetően az idők változásának… Találkoztam a klasszikus fantasy szuperművével a Gyűrűk Urával, a Galaktika egy-egy tematikus példányában a hard (pl. kard és boszorkányság) fantasy egy-egy alkotásával. Aztán a számomra legambivalensebb zsánerrel, a horrorral.
    Ezt pedig Lovecraftnek köszönhetem, mert rajta keresztül szerettem meg az igényes horrort. Ide aztán mondjuk csatlakozott más kedvencem, pl. Clive Barker és Stephen King.
    Egy ilyen hozzászólásban lehetetlen részletesen kifejteni, mi minden okozhatja, milyen élmények határozhatják meg az ember számára egy-egy irány rögzülését.
    Természetesen rengeteget számított olvasási ismereteim kialakulásában a mianstream irodalom. Eleve szükségesnek tartom olyan írókat olvasni, mint Balzac, Zola, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Jókai, Mikszáth, Móricz, Poe, Irving, Styron, Sienkiewicz, Waltari…és még rengeteg csodálatos alkotót (mondjuk friss kedvencem Chuck Palahniuk). Egy időben pedig meglehetős versszeretet (amelynek szövegértést segítő hatásáről ír is a cikkíró) is jelen volt életemben. Természetesen ez a műfaj az, amelyben leginkább a nemzeti költészet, ami hatással van egy emberre. Nekem egyértelműen Petőfi, Arany, József, Ady volt a fő kedvenc, de más nemzetek költői, mint Coleridge, Blake, Baudleaire, Poe is nagy élményt teremtő alkotó volt.
    Akkor tehát nézzük a cikk által kimondott fő problémát, felismerni és különválasztani a lénygest a lényegtelentől, a mit és miért kapcsolatát. Az valóban szövegértelmezési gond, és ennek megfelelően az alkotó céljának félreértése (vagy fel nem ismerése), ha egy műben nem látjuk meg, miről is van szó.
    Sajnos a sci-fi a huszadik század első fele-közepe táján olyan emberek kezébe került, akiknek sikerólt a mongoloid idióták szintjére levinni a zsáner egy részét. A nagy baj, hogy pontosan azokon a területeken, ahol a legmeghatározóbb volt a műfaj-közönség kapcsolat, és ez az angolszász nyelvterület. Erről ennyit.
    Maradva a cikkbéli példánál. Az Őrök háborúban annak ellenére, hogy a fénysebességet meghatározó utazás adta meg a feltételeit a történet társadalmi vonulatának, természetesen a lényeg az volt, milyen hatással lesz ez a fajta -az űrhajózás adott szintjéből adódó – időkonfliktus a társadalomra, és az egyén életére, sorsára. Erre csak két ragyogó példát. Egy Lem: a Visszatérés, és egy magyar: Lengyel Péter szépséges könyve, az Ogg második bolygója.
    Idéznék egy nem sci-fi példát. William Styron: Sophie választ című műve. A konkrét történet két szála egyetlen célt szolgál. Sophie sorsának – az ő visszaemlékezéseiből – alakulása a koncentrációs táborba jutással, ottani életéval és szabadulásával, valamint a narrátor főhős és Sophie életének összekapcsolódása egyetlen csúcspontban merevedik ki. Megérteni, és lehetőleg átérezni azt az irtózatot, amit ez a nő átél, amikor a koncentrációs tábor vezetője, Höss (akinek titkárnőjeként dolgozik) felajánl a számára egy választási lehetőséget. Ő mondhatja meg, hogy a szintén ott lévő két gyermeke közül melyik menjen a gázkamrába, és melyik maradhat -ideiglenesen – életben. Ez a könyv minden nyers megnyilvánulásával, sokszor pornografikusan erős szexjeleneteivel, humorosnak tűnő helyzeteivel csak egyetlen dolgot képvisel. A poklot, amit az egyik ember a másik számára teremthet itt a Földön…a hatalmával és embertelenségével.
    Nem akarom túlnyújtani ezt a gondolatmenetet. Ahhoz, hogy az ember egy alkotás mondanivalóját, céljait megértse, úgy gondolom egy utat kell végigjárnia. minél többet olvasni… 🙂

  2. solymosgyu szerint:

    Nos az ad astra olyan nehéz regényeket ad ki hogy nem birom végigolvasni őket. És szeretek sci-fit olvasni. Galaktika:Ti már olvashatóbbak vagytok. DE sok sf-etek érdektelenségbe fullad olvasás közben. Amik nem:snow crash. gyémántkor. fény. Határeset:hajszőnyegszovők. Időhajók. ez remek munka. Töbszori nekifutásra:detto. Alexandra kiadó:jelenések tere. Ezt nem bírtam kiolvasni. ennyi.

Vélemény, hozzászólás?