Halott a nyomtatott sajtó? – A Galaktika véleménye

Miközben a médiában egyre többet hallani baljós hangokat, miszerint a nyomtatott sajtónak befellegzett, alulmaradt a digitális világ kihívásaival szemben, olyan vélemények is vannak, amelyek ennek ellenkezőjéről szólnak. Mint Magyarország egyetlen print science-fiction magazinja, a már több, mint 40 éve bizonyító Galaktika főszerkesztője, Burger István elmondta: a nagy digitális forradalomnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

“Az emberek szeretnek borzongani, szeretik elhinni a sötét híreket. Így van ez a papíralapú média, a könyv halálával kapcsolatos vélekedésekkel is. Elhitték az emberek, hogy pár év, és mindent valamiféle kütyün olvasunk majd, mert a csapból is ez folyt, holott nem eszik olyan forrón a kását. Hiszen amikor az ember a kezébe vesz egy magazint vagy egy könyvet, magába szívja az illatát, megtapintja a borítót – ezek olyan dolgok, amiket semmiféle kényelmi tényező nem helyettesíthet.”

Burger István elmondta: egy időszak azért volt a magyar nyomtatott sajtó életében, amikor beigazolódni tűntek a jóslatok.

“Nagymúltú újságok szűntek meg, és valóban visszaesett egy időre az országban fogyó papír könyvek száma is. De mi, a Galaktikánál hittünk benne, hogy a nyomtatott irodalomban rejlő plusz értékekről, a hangulatáról nem egyszerűen mondanának le az emberek. Abban biztos vagyok, hogy én képtelen lennék! Ezért folytattuk a Galaktika magazin és a könyveink kiadását is, nem hagytuk magunkat befolyásolni, az idő pedig minket igazolt: még mindig itt vagyunk, sőt, nem rég vezettük be exkluzív, prémium termékünket a piacra, a havonta megjelenő Galaktika XL-t, ami az originál magazin mellett tartalmaz hónapról hónapra egy regényt is. Eddig az XL kiválóan teljesít. Szóval halott a print? Nos – íme a cáfolat!”

A Galaktika kereskedelmi igazgatója, Kenessei István megerősítette az elhangzottakat:

“Minden érzelmet félretéve, a tények alátámasztják azt, hogy nagyon korai lenne még úgy leírni a papír alapú sajtót, ahogyan egy időben divatos volt. A Galaktika előfizetői száma és a könyveink eladási számai is azt mutatják, hogy hiába van itt az elektronikus kor, amikor szinte mindent le lehet kalózkodni az internetről, az embereknek még mindig fontos, hogy a kezükbe vehessék kedvenc regényüket, magazinjukat. Az idei Könyvhéten is ez volt a tapasztalatunk: évről évre nő vásárlóink száma a fesztiválon is. Ez pedig jelent valamit.”

A kérdésre, hogy lát-e esélyt a print halálára (ahogy sokan jósolták), Kenessei így válaszolt:

“A gondolat is nonszensz. Semmi adat nem támasztja alá, hogy ez lenne a trend, sőt, sokkal inkább az e-könyv és a papír alapú sajtó egymás mellett élését figyelhetjük meg, melyek gyakran egymást erősítik. Jelen kell lenni az e-térben is, természetesen, de a nyomtatott irodalom halálát jósolni abszolút irreális.”

Kenessei azt is kiemelte, hogy a kiadó idén több, mint másfélszer annyi címet jelentet meg, mint tavaly, 2012-ben – méghozzá elsődlegesen a jól bevált papír alapon.

“Persze, szeretnénk, ha minden könyvünk megjelenne elektronikus formában is. A Galaktika magazin is havonta kijön e-formátumban. Erről beszélek: a papír utáni világ a jóslatok dacára nem jött el. Legfeljebb a papír melletti világ.”

Facebook hozzászólások

Galaktika

Sci-fi, tudomány, film, technika, szórakozás. Alapítva 1972-ben.

You may also like...

4 hozzászólás

  1. koncsik szerint:

    Hirtelen össze-vissza jutottak eszembe:
    Amíg az e-formátum majdnem annyiba kerül mint a papír, nem fogja leváltani.
    Amíg az új könyveket 40-50% kedvezménnyel meg lehet venni, nem fogja leváltani.
    Azért már volt rá eset, hogy e-formátumban vettem meg papír helyett. De nem a Galaktikát, Kozmosz, Metropoliszt, mert azok 1. számtól kezdve megvannak (néha azért tervezgetem milyen kerek szám után váltok e-formátumra – de nem minden jelenik meg hivatalosan e-formátumban)
    Nagyon sok könyv szabad préda e-formátumban… Van olyan könyvem, ami fóliában van még, de már olvastam e-formátumban.
    De főleg:
    Szűk családomban 3 könyvolvasó van, de ezeknek nincs könyvszaguk… az nekem hiányozik. (Vegyek ilyen spray-t, igaz?)

  2. solymosgyu szerint:

    Mire bemegyek az otthonba addigra remélem elterjed a könyvolvasó. Minimum-5-10-év.

  3. Szaky szerint:

    (sokadjára nagynehezen eljutottam odáig, hogy enged kommentet írni, szóval ez a commenet a facebookon is megtalálható)

    Bullshit. Egy oka van, hogy kevés ebook fogy, hogy nincs elég ebook, és az is érdekes minőségű. Csak egy példa: A galaktikabolt top10-ből mennyi kapható ebookban?
    Kétéves cikk a témában: https://plus.google.com/106906294608702835335/posts/K8EgwWnyW13

    Szóval nem a magyar statisztikákat kellene figyelembe venni, hanem mondjuk az amazonét, ahol “picit” mást mutat az állás.

    Persze, a papír nem fog teljesen eltűnni, csak sokkal marginálisabb lesz (mármint a fejletteb országokban) kb mint napjainkban a rádió. A fóliánsokat sem sírja senki vissza.

    És az ugye megvan, hogy az a nagyra tartott könyvszag nem más, mint vegyszerszag? A könyvolvasóm bőrtokban van, na annak finom az illata.

  4. Rhewaa szerint:

    Egy témához kapcsolódó érdekes cikket találtam. Elgondolkodtató nagyon.

    “Ha azonban eltekintünk a szörföléstől, és csupán azt vizsgáljuk, hogy mennyire tudunk visszaemlékezni az elolvasott szövegekre, információkra attól függően, hogy nyomtatásban vagy elektronikusan olvastuk-e, azt a megdöbbentő eredményt kapjuk, hogy az elektronikus dokumentumokat nehezebben tudjuk felidézni.”

    http://goo.gl/CZakOO

Vélemény, hozzászólás?