Lehetne végre egy magyar űrbetyár – interjú Vékony Krisztiánnal

Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk.

Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?

Azt hiszem, egy teljesen átlagos srác vagyok, mindenféle szuperképességtől mentes. Az a fajta, aki a tömegközlekedésen fülhallgatóval a fülében egy könyvet szorongat ide-oda billentgetve a fejét. Oldalra nézve talán megpillanthattok. Hogy kicsit informatívabb legyek, nagyjából ezt tudom elmondani magamról: jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdem meg az utolsó szemeszteremet  végzős építészhallgatóként. Emellett van szerencsém elmondani, hogy az ország egyik leginnovatívabb és véleményem szerint, minden bizonnyal a legbarátságosabb építész stúdiójának munkatársa is vagyok egyben. Összegezve ezt az apró kis keretet melyből most kikandikál egy részem, valahol úgy gondolom, hogy igazából csak egy piszok mázlista fickó vagyok. Egy olyan figura, aki ha éppen nem épületeket tervez, a klaviatúrára teszi az ujjait és gépelni kezd.

Mit érdemes tudnunk rólad?

Úgy érzem, édesanyám végtelen empátiája és édesapám elképesztő mérnöki tudása alatt nevelkedve egyfajta humán-reál vonalon kezdtem el mozogni már igen fiatalon. Kölyökként naphosszat a garázsban barkácsoltam izgő-mozgó mechanikus szerkezeteket építgettem, nem voltak túl hasznosak, de jókat szórakoztunk velük. Az általánost elkezdve képzőművészetet tanultam, gimnazistaként a színtársulatban töltött éveimre emlékszek vissza a legörömtelibben. Ezután egy olyan mérnöki egyetemre mentem, amire nyugodt szívvel ki lehetne írni Dante Poklának nem túl jó marketingű  üdvözlőszövegét. Megjegyzem, nem bántam meg. Ma mindezen múltbéli tapasztalatokból és élményekből építkezem, próbálom a lehető leghasznosabbá tenni a tudást, amit kaptam. Idővel az is elválik majd, sikerült-e.

Hogyan ismerkedtél meg a sci-fivel és miért szeretted meg?

E.T.A. Hoffmann-nak van egy írása, a Homokember, ajánlom mindenkinek. Nem sokan jelentenék ki, hogy a német romantika egyik nagy neve sci-fi író lenne, de aki olvassa a történetet tálán elmélázik a gondolaton. Nem lövöm le a poént, tessék kézbe venni. Mindenesetre ez volt az egyik első élmény ami kiszakított a kötelezők világából és egy másik univerzum felé kezdett terelni. Ámde a valódi lökést az jelentette, amikor egy barátom – az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem –  Philip K. Dick regényét, az Ember a fellegvárbant a kezembe nyomta. Onnantól kezdve a műfaj az életem részévé vállt, és nem tágít mellőlem.

Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?

Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.

Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: ”..mondják el majd, hogy óriások közt éltem”

Vékony Krisztián

Regényedben többször említed Philip K. Dicket vagy Asimovot. Írói példaképeid vagy inspirálóid ők? Esetleg még tudnál említeni további kedvenc sci-fi írót, vagy olyat, aki hatással volt rád?

Nos, Philip K. Dickről már esett szó. Az egyik legkreatívabb elmének tartom azóta is. Asimovot hasonlóképp. Természetesen nagy hatással voltak rám. Ha csak a műfajból kéne említeni, akkor a következő neveket még feltétlen kiemelném: Orson Scott Card, Ray Bradbury, Herbert G. Wells, Kurt Vonnegut, Frank Herbert, Arkagyij és Borisz Sztrugackij, John Scalzi, Robert Charles Wilson, Zsoldos Péter, Galántai Zoltán.

Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?

Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.

Szokták mondani, hogy a science fiction sokszor inkább a jelenről, mint a jövőről szól. Ebből kiindulva, szerinted egy sci-fi írónak mennyire kötelessége reagálnia aktuálpolitikai problémákra?

Egy sci-fi író gyakran a múltat nézi és ez alapján hoz létre prekoncepciókat a jövőre. Nyilvánvalóan kitekint a világba és annak hatására is alakítja a fejében kialakult képet egy másik lehetséges univerzumról.  Azt hiszem, ez inkább egyfajta intuíció, mintsem konkrét riposzt a problémákra. Érdekes módon mindez néha pontosan fordítva történik. Olykor éppen a világ reagál szomorúan egy-egy prekognicióra. 2015 első heteiben, a könyvet befejezve, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a történetben leírt háborús és menekült helyzet a való életünk része lesz majd, ahogyan abban is hittem, hogy nem éri el a terror az európai fővárosokat. Tévedtem. A fikcióból olykor valóság válik.