Már megint a DC… – Öngyilkos Osztag beszámoló

És megint úgy érzem, kezdődik elölről a macera, ami a Batman V Superman kapcsán is történt. A kritikusok valami egészen másra számítottak, mint amit az előzetesek alapján láttak, és dühös, negatív kritikakampány indult a film lejáratására. Ahogy kijött a BvS rendezői, csaknem három órás változata, a rajongók, kritikusok egy része bocsánatot kért a rendezőtől, Zack Snydertől, hiszen belátták: mégiscsak egy jó filmről van szó.

Személy szerint igazi DC képregény rajongó vagyok, kár lenne titkolni. Ám nem vagyok elfogult, sem pedig csőlátású. Tetszett néhány Marvel mozi is, de gyerekkorom óta az Igazság Ligája tagjai a kedvenc szuperhőseim. Száz, meg száz képregényt kiolvastam, egész estés rajzfilmeket néztem, sorozatokat bámultam, melyekről beszámolókat írtam, s videojátékokkal játszottam, melybe Gotham Sötét Lovagjaként szeltem a korrupt várost gazfickók után kutatva. Ám nem állítom, hogy mindent tudnék a hatalmas képregény univerzumról, vannak újdonságok számomra is, de valami egyértelmű: A Batman V Supermant és az Öngyilkos Osztagot (Suicide Squad) a rajongóknak szánták. Nem az egyszeri mozilátogatóknak, nem családoknak közös programra, nem randi-filmnek, sem pedig Marvelhez szokott nézőknek. Alap képregényes ismeret nélkül e filmek zavarosak, néhol érthetetlenek, cselekményük kaotikusak. Ha ismerjük viszont a karaktereket – elég, ha csak felületesen is –, akkor máris több pozitív élményt zsebelhetünk be, de ez nagyon sok minden mástól is függ.

suicide-squadposter-xlarge

Ismét nem értek egyet a kritikusok tömegével, akik szurkot fröcsögve egy messzi sarokból fennhangon szidják a DC legújabb moziját, az Öngyilkos Osztagot. A film közelről sem tökéletes, de igenis élvezhető. Nézzük is meg, hogyan sikerült.

Beszéljünk először a film hibáiról, hiszen, mint említettem, csöppet sem tökéletes, de azért mégsem a nézhetetlen kategóriába tartozik. Az Öngyilkos Osztag legnagyobb problémája talán az, hogy nagyon sok történést igyekszik egyszerre lefedni, és megpróbálja úgy előadni magát, mintha ez egy folytatása lenne egy előző mozinak. Ha azt szerették volna, hogy gördülékenyebb legyen a film, akkor készítettek volna egy Deadshot önálló mozit, vagy épp a későbbiekben vászonra kerülő Batman történetébe sűrítették volna bele mindazt, amire utalni próbáltak a Suicide Squadban, de akkor más sorrendbe kellett volna helyezni az összes megjelenést. Másik nagy problémája a legrosszabb hősöknek, hogy ismét sokat markoltak a készítők, amire a majdnem két órás játékidő vajmi kevésnek bizonyult. A flashbackek és a jelen szálai között nem mindig volt relevancia, és végül minden szereplőről keveset kaptunk, pedig mindegyik karakter története megérdemelt volna több időt a vásznon. Ha ezeken a hibákon át tudunk lépni (vagy rajongók vagyunk, és ismerjük kívülről mindegyik anti-hős sztoriját), akkor igazán remek mozi élménnyel gazdagodhatunk. A színészek kifogástalanul játszanak, nem is kis nevekről van szó: Will Smith, Jared Leto, Margot Robbie, csak hogy a hype-olt neveket említsem.

the-joker

Apropó hype: ismét hatalmas baklövésnek bizonyult, hogy premier előtt egy halom videót, promóképet láthattunk, és a csapból is a Suicide Squad reklámdömpingje folyt. Mindig azt mondom: minél kevesebbet tudsz előre egy filmből, annál nagyobb meglepetéssel szolgálhat – legyen az pozitív, vagy negatív.

Pedig az Öngyilkos Osztag nem akarta magát többnek eladni, mint ami: sötét humorral dolgozó akciófilm. Annak pedig kiváló darab. Nem kell erős történetet várni, mélységes karakterváltozásokat, sem pedig filozófiai kérdésekre messzemenő mélázásokat. Ettől a filmtől mit vártunk? Harcot, robbanást, idétlen poénokat, és DC karaktereket. Megkaptuk? Meg.

Ha túl komolyan vették volna magukat, akkor nagyot bukhatott volna az egész mozi, mert egészen egyszerűen ezek nem azok a karakterek, akikkel meglehetne csinálni egy Batman Superman ellen, vagy hasonló mélységű mozit.

Tény, hogy Varázslónő borzasztó főellenség volt, a történetben számos lyuk található, de mindezek ellenére élvezhetőre sikerült a mozi. Nem tartalmaz több hibát, mint majdnem bármelyik Marvel képregényadaptáció.

enchantress-secret-plan-revealed-by-suicide-squad-trailer-easter-eggs-enchantress-has-in-854077

A zeneválogatás remekül illett a hangulathoz, a képi világ pedig nem hagyott kívánnivalót maga után. Ugyanakkor egyikre sem fogunk emlékezni évek múltán. A beígért Joker-mennyiség jóval kevesebbet teret kapott, de ezen még menthet egy rendezői változat a későbbiekben.

Ami viszont kétségtelen: a DC-nek egy erősebb mozira lenne szüksége, hogy a Marvel töretlen sikerén némi csorbát ejthessen.

A stáblistás jelenet pedig igazán sokat sejtet a következő filmekre nézve, és talán végre kapunk egy kritikusok és rajongók által is elismert erős, kompetens DC szuperhősmozit.

Aki esetleg nem volt elégedett az Öngyilkos Osztaggal, és mégis egy ütős DC alkotásra vágyik, annak ajánlanám a Killing Joke című egészestés rajzfilmet, amely az azonos nevű képregényből készült.

batman-the-killing-joke

 

 

 

 

 

Facebook hozzászólások

cjcore

"Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak." - Stephen King

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?