Modern héroszok: A megThorló

Hősökre mindenkinek szüksége van, de fontos, hogy olyan héroszt válasszunk magunknak, akivel képesek vagyunk azonosulni, és akire fel tudunk nézni. A társadalomban sokféle hős létezik, de a spekulatív irodalomnak vannak a legnépszerűbb hősei: a szuperhősök. Induló cikksorozatunkban a legnépszerűbb szuperhősökről közlünk le ismertetőket. Első hősünk Thor, a hatalmas.

 

Thor pályafutását a Journey into Mystery című fantasy, horror és sci-fi magazin hasábjain kezdte 1962. augusztusában. Mitológiai ihletésével egyedinek számított az „ezüst kor” szuperhősei között, hiszen a legtöbb ilyen karaktert a sci-fi eszközeivel emelték az átlagemberek fölé. Thort Stan Lee találta ki, továbbgondolva Hulkot. A koncepciója az volt, hogy Hulknál már csak úgy tehetne erősebbé egy embert, ha isteni magasságokba emelné. Bevallása szerint az amerikai olvasók már eléggé ismerték a görög és a római mitológiát, így inkább a germán-skandináv legendák felé vette az irányt. A skandináv isteneket hosszú szakállú, szarvakkal díszített sisakot viselő és bunkósbotot hordó vikingekként képzelte el, így amikor Jack Kirby, a rajzoló papírra vetette a vihar istenét, ezek alapján dolgozott.

A történet szerint Thor apja, Odin, Azgard isteneinek királya megelégelte fia önhittségét, és hogy megtanítsa fiát az alázatra, megfosztotta korábbi életének emlékeitől és egy fiatal amerikai orvostanhallgató, Donald Blake testébe zárta. Thor éveket töltött el Blake testében, isteni mivoltáról mit sem sejtve, míg nem egy norvégiai utazása során egy barlangban felfedezte egykori fegyverét, a hatalmas erejű kalapácsát. A kalapács segítségével visszanyerte isteni erejét, de emlékeit még sokáig nem kapta vissza. Mivel képregény a hidegháború idején vált népszerűvé, ezért Thornak gyakran szembe kellett szállnia a kommunizmussal. Thor részt vett a Bosszú Angyalai létrehozásában is.

Thor ábrázolása egy festményen.

A skandináv mitológia iránt érdeklődőknek ajánljuk Bernáth István könyvét!

Thor népszerű képregényhőssé vált, de a képregényekből készült animációs és élőszereplős filmekben sokáig csak mellékszereplőként láthattuk. A 80-as években a Pókember rajzfilmsorozatban és a The Incredible Hulk Returns című filmben láthattuk, ahol Eric Allan Kramer játszotta el az istent. A 90-es években ismét csak ismertebb szuperhősök mellett szerepeltették néhány epizódban, saját sorozatot pedig nem kapott. 2011-ben kapta meg első filmadaptációját, melyben Chris Hemsworth formálta meg Thort. A film sikere után már beindult a marketinggépezet, és ő is kapott saját rajzfilm adaptációt. A soron következő filmekben és a még készülőekben egyaránt Hemsworth játssza/játszotta már a kalapácsos istent.

Chris Hemsworth Thor szerepében.

Thor képességei valóban isteniek. Hasonlóan más azgardikhoz, neki is elképesztően hosszú élete van Idunn aranyalmáinak köszönhetően. Gaea és Odin vér szerinti gyermekeként ő a legerősebb az azgardik között. Immunis minden vírusra, és mivel emberfeletti állóképessége van, képes hónapokig is teljes erőbedobással küzdeni, pihenés nélkül. A berserkergang állapotot elérve még nagyobb fizikai erőre tesz szert, de olyankor nem csak az ellenségei kerülnek életveszélybe, hanem a szövetségesei is. Nagyon jól elboldogul bármilyen fegyverrel, és szuper reflexeinek köszönhetően még a fegyverek lövedékeit is ki tudja védeni. A természet erőit is képes kalapácsával, Mjölnirrel irányítani, és nem lehetetlen számára a hipersebesség elérése sem, szintén Mjölnir segítségével. Éppen a kalapács az, ami egyben a gyenge pontja is. Doktor Strange összekötötte a lelkét a fegyverrel, ami azt jelenti, hogy ha a Mjölnir megsemmisül, Thor is elpusztul.

Thort imitáló hölgy cosplayesek:

Facebook hozzászólások

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?