100 évre időkapszulába zárnak egy új mozifilmet

Vajon átvészelheti-e háborítatlanul egy évszázad viszontagságait bármely művészeti kincs, amelyet időkapszulába zárnak?

Az utóbbi időben folyamatosan nyílnak fel ezek a kapszulák, és tárják elénk a múltnak egy kicsiny szeletét. Legjellemzőbben építkezések, épületfelújítások alkalmával találkozhatunk velük, de tártak már fel időkapszulát Magyarországon nem csak templomi ásatások során, hanem a gödöllői Erzsébet királyné-szoborban is, 2011-ben. Az utókornak való, ilyen módú, ám sajnos egyirányú üzenetküldés láthatóan mindig is foglalkoztatta az emberi kíváncsiságot. A szoborban, melyet 1901. május 1-én állítottak, azt írja a múlt krónikása, hogy “Ti pediglen derék utódaink, ha ezen legnemesebb érzelmeinkkel állított emlék, melyet mi szent ereklyeként fogunk őrizni s amelynek szeretettel való gondozására titeket is kérünk, a századok súlya alatt mégis romba dőlne, állítsátok azt fel újból a magyar haza mindenkori védőangyalának, Erzsébet legjobb királynénknak emlékére s még haló porainkból is hálás köszönetünk száll érte felétek.” E sorokat olvasva azonnal tapinthatóvá válik, hogy mennyit változik a nyelvi kifejezőkészség, életszemlélet és a hétköznapi viselkedéskultúra. Vajon gondolta-e volna valaha az üzenet írója, hogy 110 évvel később már a Magyar Királyság, és a Monarchia is történelem érettségi tétel lesz csupán a polgári középiskolákban?

Léteznek különösebb időkapszulák is, melyek nem kézzel írt üzenetet, hanem tárgyi emlékeket őriznek meg a jövő nemzedékei számára. 2012-ben a General Electric archívumában leltek rá egy időkapszulára, amelyben öt régi villanykörtét találtak. Az esetet az teszi igazán bizarrá, hogy az ötből három körte még működött is! A 60 voltos eszközök halvány fényt adtak, amikor egy átalakított konnektorba dugták őket ellenőrzés céljából. Érdekességképpen muszáj megjegyezni, hogy a GE raktárából ugyanebben az évben százéves elektromos autótöltő, és 1939-ből származó napelem is előkerült.

Az irodalom szintén ráharapott már az időkapszulák ötletére. A múltban többen próbálkoztak már azzal, hogy felvázolják az elképzelt jövőt, sőt, megtippeljék, milyen lesz az emberiség és világa 100 év múlva, gondoljunk csak Jókai művére, A jövő század regényére, és más, hasonló írásokra, melyekből a Galaktika már közreadott egy kis ízelítőt 300. lapszámában. Ám az irodalom ezúttal másképp próbálkozik: A Future Library Projet-et egy Katie Peterson nevű művész hozta létre kifejezetten azzal a céllal, hogy 2014-től kezdve minden évben félretegye a jövő olvasói számára egy híres szerző felajánlott, még ki nem adott művét. A kéziratokat az az oslo-i Deichmanske Hovedbibliotek őrzi, és szerzői közé 2014-ben csatlakozott a híres kanadai írónő, a galaktikában is megjelent Margaret Atwood, valamint A Felhőatlaszt is jegyző David Mitchell. Szívfájdalom ez a szakmának és az olvasóknak is egyaránt, mert letétbe helyezett, kiadatlan műveiket mi száz év múlva már nem fogjuk olvasni (hacsak a következő évtizedekben bárki számára elérhető technológiává válik a fagyasztott mélyalvás). Atwood úgy nyilatkozott ez ügyben, ahogy egy vérbeli profi tenné: könyvét azért őrzi meg az utókor számára, hogy ne rakódjon rá a jelen kritikájának visszhangja, hogy ne tegyék hasonlatossá kortárs művekhez, és hogy – akkorra már eltávozott íróként – ne kelljen megélnie esetleges negatív visszhangokat. Itt pedig magától adódik a gondolat: ha ez működhet irodalmi berkekben, vajon a mozgóképi kultúrkör is magáévá tudná-e tenni az elképzelést?

És igen! El is érkeztünk a napokban szenzációt keltő hírhez, miszerint leforgott az első olyan film is, amelyet kifejezetten időkapszulába szántak. Az alkotó Robert Rodriguez rendező és John Malkovich színész, a film címe pedig 100 Years. A Malkovich-rajongók számára külön szívfájdalom lehet, hogy a filmet csak 2115-ben fogják bemutatni, addig egy időzített széfbe zárják a kópiákat XIII. Lajos francia uralkodó Cognak-i házában. Aki az utóbbi információra esetleg felhúzta volna a szemöldökét, annak eláruljuk, hogy az időkapszula-akció egy reklámpromóció része. A Louis XIII. Grand Champagne Cognak egy rendkívül drága, száz évvel ezelőtt palackozott ital, a promóció célja pedig az volt, hogy összekössék a múltat a jelennel és a jövővel. A film kapott három előzetest is, melyek jeleneteiről hangsúlyozzák, hogy NEM szerepelnek az eredeti filmben, tehát nincs lehetőség a legapróbb kiszivárogtatásra sem. Ezek a teaser-ek mind egy-egy lehetséges jövőképet festenek fel, szerepel bennük az 1940-50-es évek jövőelképzelései nyomán felvázolt retro világ, egy high-tech jövőkép, és a mostani években oly kedvelt disztópikus elképzelés. A film bemutatójára szétküldtek 1000 darab fém meghívót is a jelen befolyásos személyeinek. Ha valaki lenne olyan mázlista, hogy kapott egyet, alaposan őrizze meg unokái számára, hiszen az utókornak akkor már nosztalgikus hangulatot keltő, projektoros filmvetítésben lehet majd része. A film lejátszásához szükséges eszközöket ugyanis szintén mellékelték a tekercshez, pusztán a biztonság kedvéért – végül is sohasem lehet tudni, hogy a jövőben mindez elavult technikának, vagy varázslatos újrafelfedezésnek fog-e hatni, akárcsak számunkra a száz éves villanykörték.