218 éve született Frankeinstein megalkotója

Mindenki megtanulta középiskolában, hogy az angol romantika triója Byron, Shelley, Keats. (Ebben a sorrendben). Arról viszont már kevés szó esik az irodalomórákon – és az is általában csak lábjegyzetként -, hogy Percy Bysshe Shelleynek volt egy felesége is, bizonyos Mary Shelley. A horror rajongóinak pedig nem kell bemutatni őt, hiszen az a mű fűződik a nevéhez, amely azóta is meghatározza a műfajt. Természetesen a Frankensteinről beszélünk.

Mary Shelley 1797 augusztus 30-án született Londonban Mary Wollstonecraft Godwin néven. Anyja az ismert feminista írónő Mary Wollstonecraft volt, aki Mary születését követően gyermekágyi lázban halt meg. Apja, William Godwin szintén ismert író, filozófus és újságíró volt.

Mary nem járt iskolába, írni és olvasni a házvezetőnőtől tanult meg, tudását pedig apja hatalmasnak mondható könyvtárából szerezte. Házuk ugyanakkor tudósok, művészek, ismert szabadgondolkodók törzshelye volt, így gyakran végighallgatta azok beszélgetéseit, vitáit. Tizenegy éves korában megírta első rövidebb művét, a Mounseer Nongtongpaw-ot, melyet apja kiadója publikált is.

Az apja házában ismerkedett meg a már említett Percy Bysshe Shelleyvel is, aki – annak ellenére, hogy nős volt – beleszeretett Marybe. A pár ezután Franciaországba szökött, majd kicsivel később Svájcba utaztak, hogy ott Byron kisegítse őket anyagi gondjaikból. Mary Shelley 1818-ban a Byron házában töltött idő alatt írta meg Frankenstein című művét, amellyel mind szépirodalmilag, mind a horror műfajában maradandót alkotott.

A művet korábban a Galaktika kiadója is megjelentette. Jelenleg boltunkban Mary Shelleytől Az utolsó ember című könyv rendelhető meg.

Facebook hozzászólások

Fox-y

"Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás." EP

You may also like...

4 hozzászólás

  1. benyo47 szerint:

    “Mary Shelley 1818-ban a Byron házában töltött idő alatt írta meg Frankenstein című művét, amellyel mind szépirodalmilag, mind a horror műfajában maradandót alkotott.”
    Ez igaz, leszámítva, hogy nem teljesen… Sajnos az, hogy a Frankensteint horrorként ismeri az emberek döntő többsége, elsősorban a sok silány filmváltozatnak köszönhető. A Frankenstein a történet tartalmából adódóan tartalmaz horrorisztikus elemeket .Csakhogy ez a történet elsősorban egy modern értelemben vett sci-fi alkotás. A tudás adta teremtés, és az ebből adódó felelősség bemutatása. Annak a tragikus következménynek a láttatása, mi történik, ha a teremtő elhagyja gyermekét… A történet Monstere nem szörnyeteg, hanem áldozat. No, ezt rontották el minden adaptációnál… 😀

  2. mikropolisz szerint:

    Lajos, erről sok szó esett már IG-n is, az igazi menet 1816. májusában zajlott a villa diodatiban. a pikantéria: ekkor még Mary csupán Shelley barátnője volt, de Mrs. Shelleyként jelentkezett be. [meg is kapta a feleség címet még ez év decemberében, mikor Shelley elôzô felesége kinyírta magát.] Adam és Victor – a két fôhôs – totálisan ellentétei egymásnak [szép + gonosz szörnyeteg + tiszta lélek], ez Shelley jellemébôl is fakadhatott. A 19 éves lányok szeretnek ilyen kódokban írni, hátha megfejtik.. A másik két sztori hasonlított egymásra. Byron és Polidori sztorija is kettős személyiséget rejt: nappal ügyvéd, éjjel vámpír. Mary Wollstonecraft figurái viszont kidolgozottabbak. jobb is a sztori.. Byron csak a mazeppa mellékleteként jelentette meg saját rémtörténetét. és mindhárom fiú 1821-24 között fiatalon odalett. ezt időnként frankenstein számlájára írják, én inkább az ópium használatára..

  3. benyo47 szerint:

    Miklós,…tudom… 😀
    Egyrészt viszonylag hosszú ideje megvan Aldiss Trillió éves dáridója, másrészt láttam egy erről az alkotó éjszakáról készített ragyogó filmet (amit ki is elemeztem egy blogomban, csak a fene se` tudja hova raktam fel…), a Gótika, avagy a szellem éjszakáját Ken Russeltől. Eléggé igyekeztem megismerni a Frankenstein születésének hátterét, mert alapműnek tartom… 😀

  4. mikropolisz szerint:

    nekem megvan az az írás az intergalaktika végnapjaiból. ha lehet csatolni file-t sf.hu levelezôben majd elküldöm. engem a KFK könyv elô/utószava Kuczkától érintett meg.

Vélemény, hozzászólás?